Vezető hírek
Kispáliban nem csak az önkormányzat, hanem a négy civil szervezet is aktív
Irányvonalakkal, célokkal a település fejlődéséért
Horváth Zsuzsanna Kispáli újraválasztott polgármestere kiemelte: október 5-én tartották az alakuló ülést, fiatalos, lendületes csapat kezdte meg a munkát.
- Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben ígérni nem nagyon tudunk, inkább irányvonalakat, célokat határoztunk meg – tette hozzá. – A pályázatok terén jelenleg kevés a kiírás, igyekszünk, hogy a lehetőségeket kihasználjuk.
Kispáliban – a polgármesteri programot alapul véve – rövid és hosszútávú távú feladatokat is meghatároztak.
- A köztéri bútorok állapota az elmúlt időszak időjárási viszontagságai miatt meglehetősen leromlott, ezeket szeretnénk mielőbb felújítani. Gondolok itt például a falu üdvözlő tábláira, a közterületen lévő szemetes edényekre, buszmegállóra. Ezekkel a munkákkal nem várunk. Ahogy minden településen, nálunk is állandó téma az utak, járdák, vízelvezető árkok állapota, azok felújítása. Nos, Kispáliban is van egy ominózus szakasz, ami eddig állami volt, s a reményeink szerint hamarosan önkormányzati tulajdonba kerül. Erre eddig minimális ráfordítás sem jutott, de ha sajátként tudjuk kezelni, akkor biztos, hogy megoldjuk a rekonstrukcióját. A település többi utcáját már sikerült felújítani, az említett szakasz kritikus állapotú, a munkálatokat már nem lehet tovább halogatni. A kisbolt és környéke is megújul majd az elkövetkezendő időszakban, ha a feltételek adottak lesznek hozzá.
Horváth Zsuzsanna elmondta: Kispáliban kiválóan működik a közösségi élet, a szervezetek, sok programot szerveznek. Cél, hogy minél többen vegyenek részt a rendezvényeken.
- Négy civil szervezet (nyugdíjas, sport, kertbarát és ifjúsági egyesület) működik a faluban, s mindegyik nagyon aktív. A létük azért is jó, mert az önkormányzat programokkal kapcsolatos forrásait ki tudják egészíteni pályázati támogatásokból. De a lényeg persze az a sok program, melyekre várják az érdeklődőket. Október 26-án például egész napos gyalogos-kerékpáros kirándulást szervez kertbarát és nyugdíjas civil szervezet. Kezdetként, indulás előtt egyébként fórumot tartanak, melyen tájékoztatást adnak a tervezett programokról, a pályázatokról. Ezzel kapcsolatosan meg kell jegyeznem, hogy – újdonságként – a sportegyesület lovas terápiás programot szervez a gyerekek számára, de elbírálás alatt áll egy olyan pályázati projekt is, mely a gyermekek és az idősek aktív szabadidő eltöltését egyaránt szolgálja majd. Kiemelt figyelmet szeretnénk fordítani a felelős állalttartás témakörére is a településünkön, melynek kapcsán szemléletformáló előadásokat szervezünk. Örülünk, hogy a programokhoz egyre többen csatlakoznak. A közösségi élethez tartozik, hogy megalakult a Cinege gyermekkórus, a kispáli és kiskutasi fiatalok kéthetente együtt énekelnek. Az első nyilvános fellépésükre az idősek napján került sor.
Horváth Zsuzsannától megtudtuk, hogy a kulturális és hagyományőrző programokra is kiemelt figyelmet fordítanak.
- A Nemzeti Művelődési Intézet szakköreire ismét sikeresen pályáztunk, ezek őszi.téli-tavaszi időszakban zajlanak. Makramécsomózás, bútorfestés, Kiskutassal együtt pedig mézeskalács sütés és natúrkozmetika közül választhatnak az érdeklődők. Márton-nap alkalmából, az új bor ünnepén gasztronómiai programot szervezünk. A hagyományos őszi ételek készülnek el, főszerepben a liba és a gesztenye lesz, de különleges minitorták is kerülnek az asztalra. Ez évben még több program is várja az érdeklődőket a településünkön.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltása -
rovatunk hírei
Horváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és Drabik top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséért