2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Kijelölte a jövőbe vezető utat

2020. augusztus 20. csütörtök, 14:25
Szerző és fotó: Antal Lívia
A csácsbozsoki Szent István szobornál immár huszadik alkalommal tartottak augusztus 20-a előestéjén ünnepséget államalapító királyunkra és hazánk fővédőszentje tiszteletére, Zalaegerszegen.

Szent Istvánra, államalapító tevékenységére emlékeztek

Jó okunk van rá, hogy minden évben augusztus 20-a alkalmával összegyűljünk itt, kezdte ünnepi beszédét dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott (1. kép), hiszen több mint ezer év távlatából államalapító királyunk, Szent István életműve, munkássága még mindig a legfontosabb útmutatója a magyarságnak. A széles látókörű, nagy formátumú vezető valódi államalapító volt, aki politikai, vallási és társadalmi szempontból egyaránt megteremtette Magyarországot, kijelölve és biztosítva a jövőbe vezető utat az ország népének. Munkájának köszönhető, hogy sok viszály és sorscsapás ellenére mindmáig fennáll a magyar állam, ami az európai keresztény kultúrkör szerves és megbecsült része.

A kormánymegbízott Szent István tevékenységét felidézve elmondta, hogy létrehozott tíz püspökséget, minden tizedik faluban templomot emelt és elrendelte a vasárnap munkaszüneti nappá tételét. Igazi államférfivé a közigazgatás megteremtése tette, ami a megyerendszer kialakításával, évezredes eredménnyel is járt. Államalapító munkája során írásba foglalta a fontos törvényeket, királytükröt, azaz bölcs uralkodási útmutatót hagyott utódainak. Imre herceghez írt intelmeiben annyi modern gondolat van, ami jó szívvel ajánlható minden 21. századi ember figyelmébe.

 

A kormánymegbízott hangsúlyozta, Szent István az értékek Európáját választotta, és mi, a mai kor magyarjai is tőle örökölt szellemiségben képzeli a jövőt. Mint fogalmazott: Nyugat-Európa országai azonban kezdenek letérni az európai útról. Az évtizedek óta jelenlévő identitászavart a migrációs válság csak súlyosbítja. Most nem hadseregek vonulnak a Duna völgyében, nem nyílt csatákban vívunk harcot, hanem egy szinte láthatatlan, erőszakos, saját kultúránkat meghódító, elpusztító hatalom ellen kell védekeznünk. Láthatatlan ellenfélként még itt van az életünket fenyegető világjárvány is. Ennek tükrében nyilvánvaló, erős Magyarországra és erős magyar államra van szükség, szögezte le.

A járványügyi helyzet miatt korábban nem tehették meg, így az államalapítás ünnepén adták át azokat a kitüntetéseket, amelyekkel dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a honvédelem ügye érdekében végzett tevékenységét ismerte el négy zalaegerszegi személynek. A Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatában részesült Dala Hajnalka, az Apáczai Művelődési Központ vezetője (2. kép), emléktárgy jutalomban Flaisz Gergő, Keresztury Dezső VMK igazgatója. Molnár Tibor és Ruzsin Pál nyugállományú alezredesek pedig az Aranykor Kitüntető Cím bronz fokozatát vehették át dr. Sifter Rózsa kormánymegbízottól, Vigh László országgyűlési képviselőtől, Balaicz Zoltán polgármestertől valamint Ferge László őrnagytól, a 12. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetőjétől.

Az egybegyűlteket Herkliné Ebedli Gyöngyi, Csácsbozsok önkormányzati képviselője is köszöntötte. Mint mondta, Szent István szobra 2000 óta áll a városrészben, melynek okán októberben jubileumi ünnepséget kívánnak tartani.

Dr. Udvardy György veszprémi érsek áldotta meg az új kenyeret, melyet rajta kívül dr. Sifter Rózsa, Vigh László, Balaicz Zoltán, Herkliné Ebedli Gyöngyi és Furján Gellért plébános szegett fel.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK