Vezető hírek
Hősök napi megemlékezés
A városi fúvószenekar térzenéjével indult az idei emlékünnepség. Majd dr. Sipos Gyula rendőr vezérőrnagy, Zala megyei rendőrfőkapitány szavai szóltak az egykor harcba indultakról.
- Ki a hős? - tette fel a kérdést, majd hozzátette, ez a nap nem történelmi nagyjainkról szól, hanem azon közkatonákról és családjaikról, akik egykor a visszatérés reményében indultak háborúba. – 101 évvel ezelőtt hoztak törvényt a katonai hősökről való megemlékezésről. 1917-ben kezdtek emlékműveket állítani, majd a második világháború után szünet következett, nem volt ünnep, nem volt nevesített nap. A rendszerváltozás hozott új színt, amikor is megerősítették a korábban hozott törvényt (2001). Az elmúlt 1000 év valamennyi hőséről szólhat ez a nap, de főként az első és második világháborúban elesettekre gondolunk ilyenkor. Valamennyiünk családjában vannak ilyenek, akiknek megsárgult fotói ma is a falon láthatók.
A békében nevelkedett generációnak is fontos tudni, hősnek lenni mit jelent. A mai komfortos, kényelmes életben is erősítsük meg, hogy ezt az ünnepet tartani kell. A világháborús helyszínek ne csak földrajzi helyek legyenek, hanem a magyar történelem szerves része, ahol egykor magyar emberek dalolva meneteltek, bíztak a visszatérésben, parancsot teljesítettek. Fontos megemlíteni itt a parancsadás felelősségét is. Ha lehet, keressük fel, járjuk be ezeket a helyszíneket a szlovén határtól az Északi-Keleti Kárpátokig - hangzott el.
A tisztelgő ünnepségen szavalatok és katonadalok hangzottak el. A rendezvény koszorúk elhelyezésével zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban