2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Hanukai klezmer koncert a zsinagógában

2023. december 10. vasárnap, 20:44
Szerző:-pet-; Fotó: pP
Hanukai zenés estre várta az érdeklődőket a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség. A rendezvénynek az egykori zsinagóga, vagyis a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem adott otthont.

A fény, és az összefogás ünnepe

Az est folyamán Virágh Judit, hitközségi elnök mondott köszöntőt, majd Rosenfeld Dániel főkántorral meggyújtották a gyertyákat hanuka 4. napjának előestéjén. A hanuka a fények ünnepe, a zsidóság ekkor a makkabeusok győzelmére emlékezik, melyet a szíriai görögök feletti arattak i. e. 165-ben. De a jeruzsálemi szentély megtisztításának és újraavatásának, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájának emléke is ez az időszak.

Virágh Judit és Rosenfeld Dániel meggyújtották a gyertyákat (Fotó: Pánczél Petra)

Mozgó ünnepről van szó, mely idén december 7-15 közé esik. A hagyományokhoz híven minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg. A hanuka a fényen és a csodán kívül a vidámságról és az összefogásról is szól – hangzott el.

A szertartást követően – melyen részt vett Vadvári Tibor alpolgármester – egy fergeteges koncert vette kezdetét. Az Avira Klezmer Band egy jórészt diákokból (a Budapesti Lauder Zeneiskola növendékeiből) álló formáció, akik tradicionális zsidó dallamokkal, illetve modern klezmer-feldolgozásokkal szórakoztatták a lelkes és nagyszámú közönséget.

Az Avira Klezmer Band lépett színpadra (Fotó: Pánczél Petra)

Az ingyenes koncert a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség és a Béke-Shalom Magyar-Izraeli Baráti Társaság ajándéka volt a megyeszékhely polgárainak. Az est ünnepi fánkkóstolással zárult, hiszen hanuka alkalmával a zsidók hagyományosan olajban sült finomságokat esznek.
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK