Vezető hírek
Emlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján
Mit tehetünk ma?
A város és a megye vezetői, a testvérvárosok közül Marosvásárhely és Lendva képviselői, valamint szervezetek, intézmények delegáltjai vettek részt az ünnepségen és a koszorúzáson. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos mondott köszöntőt.
- Az összetartozás ünnepe lett ebből a napból, de nem ünnepelni jöttünk, hanem megemlékezni. 1920. június 4-én keresztre feszítették Magyarországot. Ma azt szeretnénk, hogy a határon túlon kisebbségbe került magyarságot ne tekintsék ellenségnek, hanem erőforrásnak, akik őrzik nyelvüket, kultúrájukat, a helyieknek is erőt adhatnak. Sok kérdés vetődik fel e nap kapcsán. Van-e még 100 éve a magyarságnak? Bírják-e még a határon túliak? Jogos volt-e ez a diktátum? Tehettek-e volna mást, mint az aláírást, az akkori vezetők? A fő kérdés azonban, hogy mit tehetünk most? A kormány az elmúlt években 100 milliárd forintot fordított arra, hogy a magyarság megmaradjon a Kárpát-medencében. Új Európát és új Magyarországot szeretnénk építeni, ahol számítunk a határon túl élő magyarokra is. Ha összefogunk, a „magyar név megint szép lesz” – mondta többek között Vigh László.
Az ünnepségen a testvérvárosok képviseletében Cseh Gábor, a Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Kör Zalaegerszegért díjas elnöke (Marosvásárhely), és Magyar János Lendva polgármestere vett részt. Szintén jelen volt Csíkszentlélekről az Esztány család, a közelmúltban felállított székelykapu alkotói.
Az ünnepségen dr. Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója, színművész Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz című versét szavalta el. Énekkel közreműködött Pál Kriszti. Az ünnepségen a magyar és a székely himnusz is elhangzott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben