Vezető hírek
Bubla Zoltánra emlékezik a Keszthely Térségi Vállalkozók Klubja
Példaképként őrzik örökös elnökük emlékét
- Régi ismeretség volt a miénk, Zoli mindig kedves, szolid, nagyon érdeklődő ember, sokoldalú közéleti személyiség volt, kellemes volt a társaságában lenni. A munkásságát jól mutatja, hogy a vállalkozói klubunk vezetői tisztségét ő töltötte be a leghosszabb ideig, s – az elismerés jeleként - örökös elnöki címet kapott – fogalmazott a szervezet részéről Horváth Tihamér alapító tag és Farkas Dezső elnök, hozzátéve: Bubla Zoltán rendbe tette, rendben tartotta a klubot, soha nem engedett helyet politikai vitáknak, s részrehajlásnak semmilyen szempontból. - A közösséget mindig jó hangulattal szolgálta, példamutató magatartással kezelte. Soha nem múló barátsággal emlékezünk, példaként tekintünk rá.
Egy korábbi csoportkép a klub tagságáról
Bubla Zoltánt emberként és szakmailag egyaránt széles körben elismerték. Építészként, turisztikai szakemberként városát, Keszthelyt, illetve a térséget szolgálta. Szentesen nőtt fel, a debreceni Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán szerzett magasépítő üzemmérnöki diplomát. A végzettségének megfelelő munkakörökben Keszthelyen 1973-tól dolgozott, a városnak többek között főépítésze is volt. Felsorolni is nehéz, hogy mennyi minden fűződik a nevéhez. Említhetjük lakások és intézmények megépítését, a belvárosi sétálóövezet kialakítását, de a műemlékvédelemmel kapcsolatos intézkedési tervet, vagy a tervpályázatokat is. Szerepet vállalt számos helyi programban, dolgozott kistérségi menedzserként, a Keszthelyi Térségi Vállalkozók Klubja Egyesület, valamint a Keszthelyi Turisztikai Egyesület elnökeként. Országos szervezetek munkájában is részt vett, így az Építéstudományi Egyesületet erősítette. Bekapcsolódott az önkormányzati munkába is, bizottságokban dolgozott Keszthelyért. Nevéhez fűződik számos keszthelyi program ötlete, megvalósítása, rendezése, így többek között alapítója volt a Civil karácsonynak, illetve a Verkli fesztiválnak.
Bubla Zoltán
Bubla Zoltán munkásságát számtalan rangos díjjal ismerték el. A Kiváló munkáért kitüntetést kétszer vehette át az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumtól, háromszor részesült belügyminisztériumi elismerésben, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium emléklappal díjazta a szakmai tevékenységét. Kitüntették az Építéstudományi Egyesület érdemérmével, és a szervezet által alapított Alpár Ignác Díjjal is. Átvehette a Balatoni Intéző Bizottság Balatonért plakettjét, Keszthelyen pedig a Keszthely Városért, valamint a Keszthely Város Turizmusáért díjakkal tüntették ki. Aranydiplomáját ötven éves szakmai munkájáért 2020-ban vette át.
- Zoli nagyon tehetséges, ritka szorgalmas és korrekt szakember volt, akinek a munkájára, ötleteire nyugodtan lehetett alapozni – tette hozzá Horváth Tihamér és Farkas Dezső. – Amolyan közgondolkodó típus volt, aki a város építészeti dolgait jó irányba terelgette. Ez nem könnyű feladat, hiszen mindenki tudja, hogy egy nagy múltú, történelmi városban bizony nagyon vigyázni kell az értékekre. Zoli mindig mindenre tudott jó megoldást, közben dolgozott, tervezett, ügyeket intézett, szinte megállás nélkül. Nem túlzás azt mondani, hogy a mai világban nem sok ilyen ember létezik. Zoli a családjának élt. 1973-ban kötött házasságot Bucsy Ágnes Anna építésszel. Egy leánygyermekük született, aki a családi hagyományokra építkezve, édesapja szakmáját folytatja. Sajnos a sors egyik nem szép tette, hogy a halála után született meg az első unokája. Embersége, minden tulajdonsága miatt megérdemelte volna, hogy együtt lehessen, játszhasson vele, hogy szerethesse.
- Bubla Zoli példakép volt és marad a számunkra. Igazi barát volt, aki a szakmája mellett a közösségünknek is élt, vele bármit bármikor meg lehetett beszélni, mindenben számíthattunk rá. Nehezen tudjuk elengedni...
Kedves Zoli, Isten Veled! Búcsúzunk Tőled!
Keszthely Térségi Vállalkozók Klubja
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában