Vezető hírek
Bazitai fesztivál a gyerekek örömére
Már az új úton fesztiváloztak
A programnak az óvoda és környéke adott ismét otthont. Mindez a közelmúltban megújult Toposháza utca egy szakaszát jelenti. A településnek ez a része, jelentős beruházással, a Kovács Károly Városépítő Program támogatásával új burkolatot kapott.
Szilasi Gábor településrészi önkormányzati képviselő elmondta, az 1300 méter hosszú közterületet érintő beruházás még részben folyamatban van. A fesztivállal kapcsolatban hozzátette, idén úgy válogatták a programot, hogy főként a gyerekeknek nyújtson kikapcsolódást. A közös ebéd elkészítésére Gálafejről kérték fel Molnár Istvánt és feleségét, akik immár 35 éve vállalnak hasonló rendezvényeken nagyobb volumenű ételkészítést. Jelen esetben babgulyás készült, közel 120 főre számolva.
A kulturális blokkot Szilasi Gábor köszöntője után a bazitai ovisok műsora nyitotta meg. Majd interaktív gyerekműsor és különböző műfajú táncbemutatók következtek. A zenés produkciókban Berkes Dániel és tanítványai, illetve Debrei Zsuzsanna és Hertelendy Attila színművészek álltak színpadra. A napot TOMEEBULI zárta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában