Vezető hírek
Átadták a 2024-es Zalaegerszegért díjakat
Az összefogás a legnehezebb pillanatokban is segít
Azokra, akik nap, mint nap tettek azért, hogy mi most itt lehetünk, hogy Zalaegerszeget az otthonunknak tudhatjuk – fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester az ünnepi közgyűlésen, ahol tízen vehették át a Zalaegerszegért díjat.
A polgármester így folytatta: Zalaegerszeg sikerét is mindig az döntötte el és fogja eldönteni most is, hogy milyen gyorsan látjuk meg a város életében szükséges változások igényét, milyen megfontoltan hozunk döntéseket, milyen sebességgel változtatunk és mennyire tudjuk megnyerni az emberek többségének támogatását. Utalt arra, eredményeket csak úgy tud elérni a város, ha az emberek bíznak egymásban, összefognak és támogatják a közösségeket. „Az összefogás a legnehezebb pillanatokban is segít” – fogalmazott Balaicz Zoltán, aki megköszönte a díjazottak munkáját hozzátéve: tevékenységükkel, szolgálatukkal dicsőséget szereztek Zalaegerszegnek.
Az ünnepségen részt vett Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, aki köszöntőjében jelezte: Zalaegerszeggel a barátsága negyven évre tekint vissza, választókerülete ősi zalai föld, ezért jól felfogott politikai érdeke is, hogy jóban legyen a szomszédaival. Zalaegerszegen komoly fejlesztések történtek, és panaszkodás helyett a város cselekszik – mondta. A politikus szerint a világ nem hanyatlik, mert nem tud olyan évet felidézni életéből, amikor kevesebb probléma lett volna. 2024-et bizonyos nézőpontból lehet nehéz, de boldog év, igaz, mások meg katasztrófálisnak is láthatják. Egy közösség akkor válik erőssé, ha a válságokat a saját hasznára tudja fordítani. A közösségek erősödnek ha van egy közös cél, egy feladat, amit meg kell oldani – fogalmazott a miniszter.
Az idei évi kitüntetettek: dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere; dr. Szigethy István ügyvéd, volt országgyűlési képviselő; dr. Kocsis Gyula volt önkormányzati képviselő; Tarjánné dr. Szabó Zsuzsanna, a Kölcsey gimnázium egykori intézményvezetője. Továbbá Szabó Katalin volt országgyűlési és önkormányzati képviselő, pedagógus; dr. Muharay Árpád ny.pv vezérőrnagy; Tóth Zoltán, az Atlétikai Club elnöke, Heinrich Róbert válogatott kosárlabdázó; Kereki Judit, a városi tagkönyvtár olvasószolgálati csoportvezetője és Pataki János, a 24 órás úszás szervezője.
Az elismeréseket Navracsics Tibor és Balaicz Zoltán adta át, karácsonyi áldást pedig Stróber László apátblébános mondott. Az ünnepség állófogadással, kötetlen beszélgetéssel ért véget.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Közgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Zalaegerszeg az ország dödölle központjaBagodi találkozó Betlehem DáviddalDecember 12-én rendezik meg a XI. Városi Gólyaavató Vetélkedőt -
rovatunk hírei
Mi a közös a Szentekben és Szuperhősökben?A Quasimodo Költőverseny fődíját nyerte Beck TamásHarmincéves a Zala Vármegyei Kereskedelmi és IparkamaraA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportEredményes, aktív volt a növényorvosok idei éveKamionos Roadshow program Zala vármegyébenÁtadták a 2024-es Zalaegerszegért díjakatZEGINFO: Beszámoló közgyűlési döntésekrőlKülönleges pillanatok a Zalaegerszegi Sportuszodában: Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf volt a vendégA 100 évvel ezelőtti zalaegerszegi karácsonyokról top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Mikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetbenAszfaltozás, térkövezés a Kosztolányi utca és a Baross-liget környékén