Vezető hírek
A medencetér és az öltözők felújításáért
A színdarabokat idén is Tompagábor Kornél rendezi (tavalyi felvétel)
December elején a teljes gépészet cseréje veszi kezdetét. Tulajdonképpen a medence lelke újul meg, amellyel kontrollált vízminőséggel teljesen biztonságos hidroterápiára nyílik lehetőség, fogalmazott dr. Halász Gabriella főigazgató a rendezvényt és annak céljait ismertető sajtótájékoztatón. Mint mondta, a vízminőség valóban a legfontosabb, de a környezet sem hanyagolható el, ami a betegeket és a munkatársakat körül veszi. A munkát éppen ezért szeretnék folytatni az öltözők és a medencetér felújításával, melynek érdekében ismételten jótékonysági gálát rendeznek. A beruházás megvalósításához 20-25 millió forintra lenne szükség. A csempék már megvannak, egy korábbi adományból jutott hozzá az Ispita Alapítvány.
Korábbi felvétel a fizioterápiás medencéről
Eichinger Attila, a kórház működését 1991-től támogató szervezet kuratóriumának elnöke felidézte, hogy négy éve határozták el, hogy felújítják a medenceteret. Az élet azonban úgy hozta, hogy az elavult gépészeti berendezések teljes cseréjét kellett előbbre hozni a vízminőség biztosítása érdekében. A kivitelezéshez több mint 20 millió forint gyűlt össze. A zalaegerszegi és megyei cégek, illetve magánszemélyek köszönhetően 17 millió forint, mely tartalmazza az elmúlt évi városi jótékonysági főzés bevételét. Az alapítvány 3 millió forintot tett hozzá a befolyt szja-felajánlásokból, a kórház pedig azzal járul hozzá, hogy saját szakembereivel végezteti el a bontási munkálatokat.
A medencetér és az öltözők felújítását segítő második jótékonysági gála sok meglepetést tartogat. Erről már dr. Kecskés Gábor orvos-igazgató, az idén is koncertet adó Füligszív Band (kezdő kép) egyik zenésze beszélt. Mint mondta, most is magasra tették a lécet. A közönség csupa új produkciót láthat a kórház orvosaitól és szakdolgozóitól, akik szabadidejükben keményen készülnek az előadásokra. Füligszív band
A sajtótájékoztatón részt vett Flaisz Gergő, a jótékonysági gálaestnek ismét helyet adó Keresztury VMK igazgatója, valamint Gombosné Papp Judit, a kedvezményezett fizioterápiás osztály vezetője. Megtudtuk, hogy a hidroterápiát szeretnénk kiterjeszteni a kardiológiai rehabilitációra is, amit eddig mozgásszervi, neurológiai és gyermekrehabilitációban alkalmaztak.
Az Alotti házaspár jelenet közben (tavalyi felvétel)
Jegyek válthatók: a Keresztury VMK-ban valamint a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, a Fizioterápiás Osztály felvételi pultjánál;
a Rendelőintézet IV. e. 401-es irodában. Pózván: a Kardiológiai Rehabilitációs Osztály irodájában. A BELÉŐJEGY ára 3000 forint.
Amennyiben az esten nem tud részt venni, de szeretné és tudja is támogatni a célt, 1.000 forint értékű TÁMOGATÓI JEGYET is válthat. A támogatói jegyeket őrizzék meg, mert a vásárlók között decemberben nyereményeket sorsolnak ki.
A program: november 17. szombat, Keresztury VMK (Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.)
17.00 VMK előtere (belépőjegy nélkül) egészségügyi kaszinó, büfé, tombola
18.00 Színházterem (belépőjeggyel) Jótékonysági gálaest – Fellépnek a kórház dolgozói
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben