Vezető hírek
A Festetics család hölgyeinek élete
Kériné Ódor Orsolya, a Festetics-kastély 1992. óta ott dolgozó könyvtárosa a Tájak Korok Múzeumok Egyesület meghívásának eleget téve, a Festetics család hölgyeinek életéről tartott vetítettképes előadást a Balaton színházban a nőnap estéjén. Elhangzott: fontosnak tartjuk, hogy a „Festetics Örökség” főbb mozzanataival megismertessük a közönséget, valamint, hogy a felnövekvő generációk is ismerjék meg a család keszthelyi történetét. Hiszen aki a múltját nem ismeri, annak jövője sincsen!
Az év során kamara-kiállítással, konferenciával és előadásokkal mutatják be a főúr gazdag életútját. A mostani előadás egy kicsit „kilógott a sorból”, méghozzá azért, mert Keszthelyen, a több mint 200 évig élő és tevékenykedő családtagok közül, jobbára csak a férfi hozzátartozókra szoktak fókuszálni. A nőnap nagyon jó alkalom volt arra, hogy központba kerüljenek egy kicsit a feleségek és az édesanyák is. Mindenki előtt ismert a mondás: „Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő”. Ez a Festeticsek hölgytagjaira is igaz. Kiderült: hűséges társként tucatnyi gyermeket neveltek, támogatták férjeik közéleti, politikai szerepvállalásait, és bizony a jótékonykodások, a szegények segítése terén is, az élen jártak. Az érdekfeszítő referátumból – amely nyolc arisztokrata hölgy életének mozzanataiból villantott fel részleteket- választ kaptunk többek között arra, hogy Sallér Judit miért érdemelte ki a „tűzrőlpattant” grófné jelzőt, bemutatták Széchenyi István szívhez szóló versét édesanyjához Festetics Juliannához.
Az érdeklődők néhány mozzanat erejéig betekinthettek Lady Mary Victoria Hamilton és Festetics II. Tasziló szerelmi házasságába is, illetve megtudhatták, hogy Keszthely városának mekkora örömöt és boldogságot jelentett Haugwitz Mária és Festetics III. György házassága és a „Kis Herceg” születése. Az előadó természetesen nem ment el szó nélkül a családi könyvtár, a Helikon Könyvtár gazdag gyűjteménye mellet sem. Bemutatott néhány olyan könyvtári dokumentumot is: névnapi köszöntőket, házasságkötési üdvözítő verseket, gyászbeszédeket, a helyi, keszthelyi újságok tudósításait, fényképfelvételeket, amelyek valamilyen formában, de kapcsolódnak a hölgyekhez. A megjelent, mintegy 120 hölgyet virág helyett, Ady Endre: Verselő asszonyok című szavalatával Bereczky Szilárd köszöntötte.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt -
rovatunk hírei
A fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Több ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonLezárások az Aranyoslapi forrás mellettMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával