Vezető hírek
Vonyarcvashegy vágya
– Mi mindenre lehetnek büszkék? – érdeklődtünk Vonyarcvashegy polgármesterétől.
– Szerencsére sok-sok mindenre! Az egyre kedveltebb, közel 2400 lakosú üdülőfalu képes volt megőrizni, és megerősíteni turisztikai pozícióit, ami nagy eredmény ebben az öldöklő konkurenciaharcban. Július elején Alsóörsön átadták a Kék Hullám Zászlókat, amellyel idén harminchat strandot tüntettek ki: a legtöbb pontot a háromcsillagos Vonyarcvashegyi Lidó strand kapta, ami innentől fogva már nem csupán a Balaton legsportosabb strandja címmel büszkélkedhet. A Balatont választotta témául az idén 25 éves vonyarcvashegyi művésztelep közössége. A széles nemzetközi részvételt a hazaiak mellett szerb, angol, indiai, török, osztrák és német alkotók jelentették. A képekkel együtt Vonyarcvashegy híre eljutott a világba, de maguk az alkotók előtt is szélesedett a bemutatkozási lehetőség.
A Zala Megyei Közgyűlés nemrégiben ünnepi ülést tartott, melyen átadásra kerültek a 2016. évi megyei díjak és kitüntetések. Ezen az ünnepségen Zala György Díjat vehetett át: Illésné Major Julianna festőművész, a helyi művelődési ház vezetője. Vollein Ferenc fiatal magyar helybéli képzőművész Szent Márton-képet ajándékozott nemrégiben Ferenc pápának. Az ifjú magyar festőművész egy általános kihallgatáson személyesen adhatta át festményét és „Tündérország” című albumát a Szentatyának. A közelmúltban dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke kitüntette és pénzjutalomban részesítette a helyi polgárőr egyesületet a kiemelkedő színvonalon végzett feladatellátásáért.
– Milyen pályázatokkal segítik a község modernizálását?
– Rengeteg beadott és elbírálás alatt lévő pályázatot nyújtottunk be. A strand többcélú, többlépcsős fejlesztésében gondolkodunk. Zárható strandi kerékpár-tárolót kívánunk építeni, hogy a „kerékpáros strand” minősítés is a miénk lehessen. A Balatoni Halgazdálkodási Zrt.-vel és az Aranyhíd Horgászegyesülettel közösen kívánjuk a pecás turizmus lehetőségeit tovább bővíteni. A Szent Mihály-domb aljába illemhely kerül, a kápolna egy orgonával gazdagodhat. A szakemberekkel, szakhatóságokkal partneri együttműködésben kérünk véleményt minden nagyobb horderejű döntés előtt. Jövő év elejére új alapokra helyezve átdolgozzuk a Helyi Építési Szabályzatunkat. A kapott konszolidációs forrásainkat a regionális vízművel együttműködve az Arany János utca felújítására fordítjuk.
Lesz ivóvízhálózat-csere, majd megkezdődik a burkolatok megújítását magában foglaló utcarekonstrukció. A vashegyi és vonyarci részeken folytatjuk a járdahálózat bővítését, javítását. A csapadékvíz-elvezető hálózat rendszerét a Helikon és a Rákóczi utcákban próbáljuk újjá varázsolni. Öröm és valódi előrelépés, hogy a közútkezelő társaság jövőre megkezdi a 71-es főközlekedési út megújítását. A belső települési úthálózat rendbetételét is pályázatok segítségével szeretnénk elérni. A polgármesteri hivatal épületét is szebbé szeretnénk tenni. Külső-belső átalakítás, fűtésrekonstrukció, hőszigetelés, héjazat- és nyílászárócsere is tervben van. Turisztikai és TDM-pályázatok mellett kezdeményeztük az '56-os emlékpark kialakítását, illetve az I. világháborús hősök előtt tisztelgő emlékmű felújítását. Sportcélú és TAO-pályázataink is kedvező elbírálásban reménykednek.
A kézilabda-munkacsarnok kiépítése is nagy feladat. A strandi pályák megújítása, a TRX-eszközök beszerzése, valamint a teqball mint futballalapú új sporteszköz megvásárlása is azt a célt szolgálja, hogy jövőre ismét elnyerjük a „Balaton legsportosabb strandja” kitüntető címet. A kézilabda utánpótláscsapat és a labdarúgók támogatására is számítunk. Termelői piacot hoznánk létre. Folyamatban van a közvilágítás rendszerének korszerűsítése a LED-es rendszerek kiépítésével. A szociális ebéd kiszállításához egy kisbuszt szeretnénk beállítani. Az óvoda tetőtér-beépítése elkészült, itt a személyzeti öltözőt, zuhanyzót és a vezetői szobát jelentettük készre. Önerő felhasználásával folyamatban van az Agyagos utca végén, az erdősáv alatt az új köztemető kialakítása.
– Milyen programok lesznek az utószezonban?
– A Balaton környéke, községünket is beleszámítva az őszi időszakban sem csendesül el, az évszak utolsó pillanatait még bearanyozhatja egy nosztalgikus kiruccanás a magyar tengerhez. Ezt előmozdítandó szervezünk olyan programokat, amiért meszszebbről is érdemes hozzánk leruccanni. A Nyitnikék Óvoda megtartotta hagyományos Márton-napi családi lámpás felvonulását. A minap szülők és gyerekek részvételével gyülekeztünk az óvoda kertjében, a lámpások meggyújtása és az Áldás Együttes zenés köszöntője után, a főutcán elsétáltunk a művelődési házig, ahol a zenekar játékra és táncházra invitált mindenkit.
A Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület disznótorost és kolbásztöltő versenyt szervez, melyen finom falatokkal elevenítjük fel a régi falusi disznóvágások kiváló hangulatát. November derekáig már csaknem negyedszáz jelentkező csapat regisztrált helyből és szerte az országból. Az advent időszakában a karácsonyra készülés meghittségét, az egymásra utalt települések összefogását az fokozza, hogy Vállus, Balatongyörök, Vonyarcvashegy és Gyenesdiás képviseletében az ünnepi vasárnapokon jelen lévő polgármester társaimmal a közös vándorkoszorún mindannyian meggyújtunk egy-egy gyertyát. Nemes Norbert
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttje