Létsíkok versekben

Beszélgetés Barasits Zsuzsannával, új kötetéről

A szándékosan zsebkönyv méretű kötetnek a közeljövőben, várható Zalaegerszegen a bemutatója. Addig is felkerestük a szerzőt egy kis előzetes információért.

- Korábban már publikált verseimből készült a válogatás. Kimondottan ezekből, hiszen, ha már megjelentek, akkor már valakinek biztos tetszettek. Egyébként tartalmában vegyes, minden korosztály találhat benne magának valót. A mérete pedig azért zsebkönyv nagyságú, hogy beleférjen a táskába és a zsebbe is, így akár útközben is lehet olvasgatni. A témák az ihletettség különböző hangulatú tükrei, ezért is a Létsíkok cím. 

- Mikor kezdted a verselést?

- Első, és hosszú ideig egyetlen versem 16 éves koromban íródott, amit az akkori magyar tanárom, Péntek Imre jelentetett meg az általa alapított iskolai újságban. Érdekes módon a kamaszkorom ellenére nem a szerelem volt a téma, hanem a nagymamám. Az első sorokra még emlékszem: „Nézem nagyanyám sápadt, száraz arcát, ahogy morzsolja a vacsora utolját.” Aztán jött közel 50 év szünet és 2016 pünkösdjén egyszer csak jöttek újra a verssorok, valahonnét fentről, két héten belül több mint 30 versem született. És szintén az általam nagyrabecsült Péntek Imre írta az előszót az első verseskönyvemhez.

- A kötetben található a néhány hónapja elhunyt Tóth Imre költőtárs emlékére íródott vers is.

- Igen, nagyon megdöbbentett Imre halála, mert előtte napokig az járt a fejemben, hogy fel kellene hívni, el akartam neki újságolni az új verseimet. Őszinte, szókimondó barátság volt köztünk és a kritikusom is volt. Mély lelkiségű költő, akinek a költészetében én is otthon éreztem magam, szeretem a verseit. Sajnos az ország más részén élő mai kortárs kötőket, művészeket nehéz megismerni, mert elég belterjes lett ezen a téren a világ. Nem kellene megvárni, hogy csak a haláluk után legyenek elismertek, vagy teljesen elvesszen megismerésük lehetősége.

- Te viszont nem titkolod az új érdeklődésed.

- Azt vallom és a kortársaimnak is ezt ajánlom, hogy akkor is, ha már az egészségünk nincs teljesen rendben, de azért mindenki fogjon valami új dologba, alkosson, mert ez nagy erőt ad. És büszke vagyok, hogy megtettem és arra még inkább, hogy az unokáim is büszkék rám – teszi hozzá lelkesen. 

- A korábbi spirituális érdeklődéseddel akkor már felhagytál?

- Nem, de azt megfogadtam, hogy annyi idősen, ami most vagyok, már máson is lesz a hangsúly. Kicsit élni akarok, magammal foglalkozni és az életem három csodájával, a három unokámmal. Úgy érzem, már sokat segítettem az embereknek, a Q című könyvemet is az egész emberiség javára szántam. A benne lévő információk bármikor elérhetők és sajnos sorra válnak valóra a benne leírtak. Van még médium írásom, azért még azokat jó lenne könyvbe rendezni. Nekem a versek, és a médium üzenetek, ugyan nem egy szintről, de fentről érkeznek, és „agyalás” nélkül közvetítem őket. Vallom, hogy minden művésznek, alkotónak van extra képessége, ami egy másik világba az átjáró. 

- Készítettél-e a mostani kerek születésnapodon visszatekintést?

- Minden évben szoktam a születésnapomon. De az utóbbi másfél év nagyon visszavetett engem is. Nem értettem ezt az egész jelenséget. Hogy nem engedik gondolkodni az embereket, hogy állandóan csak negatív energiákkal terhelik az embereket… Erre a válasz pedig mindig valamilyen dac szokott lenni. El voltam szomorodva, mert sok kedves barátomat vesztettem el ebben az időszakban. Meg voltam illetődve, bezárkózva az önkéntes karanténba. De még jobban elgondolkodtam és nem maradtam tétlen, ennek az eredménye ez a verses könyv is. Nem tettem le tehát a tollat, csak a sok évre félretett költészetet vettem újra elő – és nagy izgalommal sorolja a terveket a közelgő könyvbemutatóról.