Vezető hírek
Hagyomány és természeti értékek
Balatonmagyaródon ezekre épít az önkormányzat
Erdős János polgármester a Csontos Dezső dióspark avatásán
– Tavaly ősszel valóban egy új képviselő-testület kezdte meg munkáját, ami az új tagok életkorából adódóan meg is fiatalodott. Tervekből, elképzelésekből nincs hiány. Ezek egyike az egykori iskola hasznosítása, ahová jómagam is jártam. A képviselő-testületi tagokkal egy szombat délelőtt bejártuk az épületet. Igazi kincsekre leltünk, a régi tanári asztalok és iskolapadok mellett egy 1950-es osztálynaplóra, és legalább kétezer különböző időszakokból származó könyvre. A padláson a répagyalutól kezdve a százéves bölcsőig, sokféle használati tárgyat találtunk. Ezen értékek megőrzése, tematikus bemutatása érdekében falutörténeti múzeumot hoznánk létre, ami meghatározott nyitvatartással látogatható lenne. Azt gondolom, ehhez nem is annyira pénz kell, hiszen önkéntes munkával ez a feladat megoldható lenne. Csordás János egykori igazgatóról neveznénk el a múzeumot. Ő verseket is írt, irodalmi lapokba publikált, kötete is megjelent, ezért az egyik helyiséget életútjának, tevékenységének bemutatására szánjuk.
Vannak olyan terveink, amelyek megvalósítása forrást igényel, mely tekintetben a Magyar falu program pályázati lehetőségei jöhetnek szóba. Szeretnénk újjáépíteni a temető kerítését, valamint létesíteni egy urnafalat. Bízunk abban, hogy lesz kiírás járda-rekonstrukcióra is, hogy a korábbi fejlesztésből kimaradt 200 méteres járdaszakaszt felújítsuk a Dózsa utcában. Energetikai korszerűsítést támogató kiírásra is számítunk, hogy a kultúrházban és a volt óvoda épületében a régi neoncsöveket energiatakarékos Led-lámpákra cserélhessük.
Várjuk a hírt a Belügyminisztériumhoz beadott pályázatunkról. Az elnyerhető 1,2 millió forintból a tűzoltószertár szigetelését valósítjuk meg. Van egy nagyon régi tűzoltókocsink, amit eredeti állagának megőrzésével újítunk majd fel. Mivel a tűzoltószertár nem az utcafronton van, a kultúrház elé fogjuk kiállítani egy fedett pavilon alá.
Kalászné dr. Pintér Anna és Kalász Mátyás korábbi polgármester a díszpolgári cím átadásakor
– Milyen események voltak az elmúlt időszakban?
– Önkormányzatunk fontosnak érzi, hogy tiszteletét fejezze ki azok előtt, akik sokat tettek közösségünkért. Ilyen esemény volt az önkormányzati választás előtt szeptemberben összehívott ünnepség, melyen díszpolgári címet adományoztunk Kalászné dr. Pintér Annának (2.kép). A zalakomári I-es, valamint a balatonmagyaródi körzetet ellátó háziorvosunk apósát, Kalász Mátyás volt polgármester édesapját, 1984. októberében váltotta fel az orvosi székben. A doktornő 2019 végéig szolgálta a betegeket, amikor is nyugdíjba vonult. Nagy büszkeséggel tölt el mindnyájunkat, hogy a doktornő az EMMI által meghirdetett A nemzet háziorvosa című pályázaton a 3. helyezést ért el tavaly, Zala megyéből egyedüliként, megelőzve nagyvárosok orvosi körzeteit. A díjat november 4-én vehette át a Pesti Vigadóban.
A szeptemberi ünnepségen köszönetünket fejeztük ki Kalász Mátyásnak, aki két cikluson át volt a település polgármestere. Továbbá Balatonmagyaródért díjat adományoztunk Magyar Zoltán alpolgármesternek, az önkéntes tűzoltó egyesület elnökének és Hajdú Tündének, a hivatal munkatársának.
A december 15-i szépkorúak ünnepe ugyancsak egy a közösségért sokat tevő ember előtti tisztelgés volt: ekkor avattuk fel a Csontos Dezső diósparkot a kultúrház mögötti területen (1. kép). Sajnos betegsége miatt nem tudott eljönni, fia és unokája képviselte az eseményen. Január elején 94 éves korában vettünk tőle búcsút. Mindenki Dezső bácsija még korábban diófákat telepített ide, amelyekből mára csak egy maradt. Innen ered a park elnevezése, amit az ő emlékére szeretnénk rendbe tenni, padokkal, asztalokkal használhatóbbá tenni.
A tavalyi események közül megemlíteném még a Kis-Balaton Alapítvány októberi sütifesztiválját, valamint az egyházközség és a Kendermagos dalkör betlehemállítását és adventi gyertyagyújtási programját. Hagyományos rendezvényünk a díszmadár- és apróállat-kiállítás is, amelynek lelkes szervezője Varga Zoltán falugondnok. Az eseménynek február 8-9-én immár tizedik alkalommal adtunk helyet a kultúrházban, 400 fős látogatottság mellett. A tizedik évfordulóra emléklapot kaptak a kiállítók, akiket vadpörkölttel is megvendégeltünk. Eiter István fafaragó művész, volt önkormányzati képviselő Kis-Balaton madárvilágát megörökítő fotóiból február 21-én nyílt egyhetes kiállítás „Szárnybontók” címmel. Ezt a tárlatot is sokan megtekintették, melynek anyagát térítésmentesen felajánlottuk bemutatásra a környékbeli települések intézményeinek, iskoláinak.
A Kányavári-sziget
– Balatonmagyaród valóban kivételes természeti környezetben fekszik a Kis-Balaton révén. Milyen turisztikai célú terveik vannak?
– A Kányavári-sziget és a kápolnapusztai Bivalyrezervátum tényleg nagyon sok látogatót vonz, ami óriási biciklis forgalomban jelentkezik a településen tavasztól késő őszig. A turistákat megállítandóan tervezzük a volt iskola hátsó épületrészének kulcsos házzá alakítását, ahol 10-12 fő kaphatna szálláshelyet. Ez a turisztikai célú fejlesztés csak pályázati támogatásból valósulhat meg, hiszen az épületet kívül-belül teljesen fel kell újítani. A különálló vizesblokk rendben van, csak esztétikai megújítást igényel. Az erdei iskolától kezdve a horgásztáborig sokféle programot lehetne itt tartani. Ahogy megvalósulnak a már említett terveink, a látogatók, a turisták fotózkodhatnak a tűzoltókocsi előtt, megtekinthetik a helytörténeti múzeumot, és megpihenhetnek a kultúrház mögötti parkban. A sok látványosság miatt elég nagy a gépkocsi- és a kerékpáros forgalom. Nagyon elkelne egy kerékpárút, melynek létesítésére korábban beadott pályázatunk nem nyert. A Nagykanizsai Rendőrkapitánysággal felvettük a kapcsolatot, hogy a település központjában létesüljön egy gyalogos átkelő, illetve forgalomlassító szigetek a falu északi és déli végén. Reméljük, hogy mihamarabb megvalósulhat – mondta végül Erdős János.
(Az interjú a járványügyi vészhelyzet kihirdetése előtt készült)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Karambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, NagykanizsánálTisztújítás a zalaegerszegi Fidelitasnál -
rovatunk hírei
Új szervezésben a zalaegerszegi 24 órás úszógálaZakály Viktória íróval találkoztakLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanPro Cultura Keszthely díjjal tüntették ki Dr. Müller Róbert régész-muzeológustBognár Szabolcs Zala megye legeredményesebb Diákolimpia® testnevelője díjat nyertNyílt napot tartottak a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi KözpontjábanÚj korszakot nyitott Zalaegerszegen a Magyar Honvédség toborzóirodájaFolk-divatbemutató és díjazások a kultúra napjánEkler László természetfotói a Liszt-iskolábanVeszeli Lajos balatoni tájképei Zalaegerszegen top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanA Kósa házaspár a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban