Vezető hírek
Örök érvényű katonadalok
Zalaapáti 10. alkalommal adott helyet a fesztiválnak
Közösen emlékezünk meg azokról, akik életüket adták otthonuk, családjuk és hitük érdekében, fogalmazott beszédében Mészáros Károly őrnagy, a Magyar Honvédség kaposvári érdekvédelmi részlegének vezetője (1. kép) az emlékműnél. Mint mondta, Zalaapáti sokat fejlődött az elmúlt években, de valami változatlan: az itt élők hite abban, hogy egy közösség jövője múltjára és hagyományaira épül. Nem hagyják veszni az egykori katonák emlékét, amit jelez, hogy idén immár tizedik alkalommal rendezik meg a katonadal fesztivált. 2014-ben a megemlékezés szomorú aktualitását az I. világháború kitörésének 100. évfordulója adta. 2018-ban az első világégés befejezésének centenáriumára és a Magyar Honvédség létrejöttének 170. évfordulójára emlékeztek. Idén Buda visszafoglalásának 170. évfordulója adta az apropót. 1849. május 21-én a zalai önkéntes nemzetőrökből álló 47. honvédzászlóalj katonája, Püspöki Grácián tűzte ki elsőként a magyar lobogót a budai vár fokára, annak visszavételékor. 1992 óta ez a nap, a Magyar Honvédelem napja. Az őrnagy megemlékezett az I. és a II. világháború magyar áldozatairól is, köztük Zalaapáti hőseiről, akik mindkét világháborúban a végsőkig harcoltak a hazáért.
A katonadal fesztivállal rájuk kívánnak emlékezni, hősiességükre, érzéseikre, amit a katonadalokban meg is énekeltek – ezzel a gondolattal nyitotta meg Vincze Tibor polgármester a tizedik, jubileumi fesztivált. Mint mondta, örömükre szolgál, hogy a rendezvény különlegességét felismerve, egyre több érdeklődő látogat el a fesztiválra. Fontosnak érzi az eseményt az a 18 fellépő (népdalkör, kórus, egyéni előadó), amelyek bemutatkozásukkal még ünnepélyesebbé, még változatosabbá teszik ezt a vasárnap délutánt. Beszéde végén köszöntötte Németh Lajost, a Zalaapáti Harmonikazenekar vezetőjét, a rendezvény ötletgazdáját (2. kép jobbra).
A jelenlévők szülei, nagyszülei, dédszülei bizony részt vettek mindkét háborúban. Feltehetően énekelték a katonadalokat, amelyekből nagyon sokféle létezik. Verbunkosok, újoncnóták, katonasiratók, menetdalok, kaszárnyanóták – néhány műfaj, amelyek a besorozott, a tényleges és a leszerelt katonák életéről, érzelmeiről szólnak. Erről a folytatásban Kocsi László alezredes beszélt. A HM Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának osztályvezetője azt hangsúlyozta, hogy a zalaapáti fesztiválon Kodály gondolata: a zene legyen mindenkié – kétszer valósul meg. Egyszer a fellépők dalaiban, másodjára a közönség dalok iránti szeretetében.
A X. Zalaapáti Katonadal fesztiválon a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar (1. és 4. kép) szolgáltatta a kísérő zenét a mise énekeihez. Ők adták elő a Himnuszt és a Szózatot a koszorúzásnál, majd első fellépőkként ténylegesen megnyitották a fesztivált, amely az esti órákban közös énekléssel fejeződött be.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben