Vezető hírek
Népzenétől a világzenén át
Fatemplom Fesztivál: július 14–16. Magyarföld
Bali Zoltán, Gryllus Dániel és Laposa Julcsi
Ragaszkodva a hagyományokhoz, a sajtótájékoztató citeraszólóval kezdődött. Gryllus Dániel, a fesztivál egyik alapítója, a Kaláka együttes vezetője ezúttal Weöres Sándor: Ha nézem a világot című megzenésített versét adta elő.
A Fatemplom Fesztivált július 14-én, 16 órakor a Kanizsa Big Band jazz zenekar nyitja meg. Aznap fellép a Chalga zenekar, Vecsei H. Miklós és a Qjúb, a Muzsikás együttes és Berecz István, valamint a Nyughatatlan zenekar. Július 15-én délután fél négytől kezdődően Lackfi János megzenésített verseit adja elő, amit Rátóti Zoltán, a Fatemplom Fesztivál megálmodójának és házigazdájának önálló műsora követ. A kétszeres Kossuth-díjjal kitüntetett Kaláka együttes koncertje után kiállítást nyitnak Nágel Kornél Petőfi Sándor művei ihlette grafikáiból. Fellép a Sziámi Andfriends, majd a „Virágom, virágom” – magyar népdalok a II. évezred európai tükrében elnevezésű trió.
Július 16-án fél tizenegykor a Magyar Honvédség Légierő Zenekara ad szabadtéri koncertet. Ezt követően kezdődik a templomban az ökumenikus istentisztelet Sajgó Szabolcs SJ jezsuita szerzetes, Balog Zoltán református püspök, Kondor Péter evangélikus püspök, valamint a fesztivál fellépőinek részvételével. Petőfi 200 emlékév vasárnap is megjelenik: elültetik Petőfi körtefáját a tündérkertben. A folytatásban az Eucharist zenekar foglalja el színpadot, majd Mező Misi egy szál akusztikus gitárral énekel és mesél. Lovasi András énekes-dalszerző pályafutása elmúlt 30 évének dalait adja elő szintén egy szál gitárral, a fesztivál zárásaként. Előtte fellép még a Laposa Julcsi Band, nép- és világzenét megszólaltatva.
A zalai származású népzenész érdeklődésünkre elmondta, a Göcseji Falumúzeum a „best of”, hasonlóan a fesztivál helyszínéhez, amit a természethez való kapcsolódásként él meg, és ami nagyon inspiráló környezet számára. A Fatemplom Fesztivál olyan különleges rétege a fesztiválpiacnak, ami egyedülálló az országban. Teret ad fiatal előadóktól kezdve a már több évtizedes múlttal rendelkező művészeknek. S többféle műfajnak, amely által sokszínű és egyedi, vélekedett Laposa Julcsi, a NÉPI hang-színek dalos kiadványsorozatok és gyermekkoncertek megálmodója.
Bali Zoltán alpolgármester azt mondta, bár a fesztivál nem Zalaegerszegen zajlik, mégis fontosnak tartják, hogy a helyi sajtón keresztül hírt adjanak a Göcsej tájegységgel szomszédos Őrség ezen eseményéről. Ennek pedig legideálisabb helyszíne a Göcseji Falumúzeum, mint az ország első szabadtéri skanzenje.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában