Vezető hírek
Ismét Filmzenei koncert a szimfonikusokkal
Balaicz Zoltán polgármester felidézte: a tavalyi koncert valószínűleg emlékezetes maradt mindazok számára, akik ellátogattak a Liszt-iskola Kertmozijába. A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és a fiatal tehetségek bemutatkozása egy olyan fontos esemény volt a város zenei életében, mely új élményt jelentett a zenészek és a közönség számára is. Ezt szeretnék július 3-án, vasárnap megismételni, mégpedig egy nagyobb, tágasabb helyszínen; a Dísz téren.
A koncert ötlet- és házigazdája, Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő hozzátette: már 2015-ben felvetődött egy filmzenei koncert gondolata, de a kivitelezés sokáig váratott magára. A szimfonikusok bevonásával végül tavaly sikerült megvalósítani a nagyszabású rendezvényt. Úgy látja, hogy már az idei koncert iránt is nagy az érdeklődés, és ha az idő is engedi, minden bizonnyal megtelik a belvárosi tér. Rossz idő esetén pedig az Art Mozi ad otthont a koncertnek.
Tóth László, a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar Egyesület vezetője elmondta: egy valódi show-műsorral készülnek. Körülbelül hatvan-hetven ember fordul meg a színpadon, és idén is számítanak a város fiatal tehetségeire. Ezúttal is népszerű filmzenékből válogatnak (Star Wars, Keresztapa, Jurassic Park, Batman) de fele részben új repertoárral készülnek. Menet közben pedig filmrészleteket vetítenek a közönségnek.
Elhangzott: mivel az időjárás kiszámíthatatlan, aki biztosan részt szeretne venni a koncerten, kérjen az Art Moziban ingyenes regisztrációs jegyet, hogy rossz idő esetén biztosan legyen ülőhelye a moziban. Az intézmény ugyanis maximum 580 főt tud befogadni. Amennyiben jó idő lesz, a Dísz téren senkitől nem kérnek jegyet. A szervezők ez utóbbiban bíznak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben