Vezető hírek
Tisztán, a Nap energiájával
Naperőművet adtak át Söjtörön
Mécs Imre, a beruházó Solar Markt Csoport elnöke elmondta, a söjtöri fejlesztés 4,2 hektáros iparterületen valósult meg, ahol 9.504 darab napelempanelt építettek be. A naperőmű teljesítménye 3,1 MW, amely éves szinten 3.500 MWh elektromos áramot termel a hálózatra. Ezzel mintegy 1200 háztartás – több mint négyezer ember – teljes energiaigénye biztosítható tisztán, zöld energiával következő 25 évben.
– A Nap egy nap alatt annyi energiát juttat a Földre, amellyel egész évben el lehetne látni a világ lakosságát – hívta fel a figyelmet. – Ez egy döbbenetes tény, annál fogva is, hogy ennek az energiának csak a töredékét tudjuk hasznosítani jelenleg. A tiszta és fenntartható energiatermelés jövője a Nap, gyerekeink, unokáink léte attól függ majd, hogy ezt a lehetőséget hogyan tudjuk hatékonyan kiaknázni. Mint mondta, ebben a gondolkodásban kiváló partnert találtak Söjtör önkormányzatában.
Könyves Gábor, Söjtör polgármestere azt hangsúlyozta, hogy megtisztelő egy vidéki település számára, hogy milliárdos értékű fejlesztés valósult meg. Ilyen volumenű beruházás egyedülálló nem csak Söjtörön, hanem a szűkebb környezetünkben is. Örömteli, hogy az egyik legtermészetesebb energiaforrás kihasználását célozták meg a beruházók, ami nem jár sem környezeti, sem egyéb terheléssel, többek között növekvő gépjárműforgalommal. Rendkívül impozáns látványt nyújt a négyhektáros naperőmű egy olyan területen, mely korábban elhanyagolt, elnádasodott rét volt. Az önkormányzat az első „kapavágástól” elkötelezett segítője volt a projektnek. Bízunk benne, hogy a Solar Markt Csoport Söjtörön megtalálja a számításait és további beruházásokat, fejlesztéseket valósít meg a településen.
Pusztai Péter, a Solar Markt Kft. résztulajdonosa elmondta, a söjtöri projekt tervezését és engedélyeztetését 2016-ban, míg építését pedig 2018 augusztusában kezdték meg. 2019. április elsejével indult el a kereskedelmi üzem a 3,1 MW-os teljesítményű naperőműben. A naperőmű 25 éven át annyi elektromos áramot termel, ami Söjtör és Bak lakosságának ellátásához elegendő.
Az ünnepélyes avatón Pusztai Péter, Könyves Gábor és Mécs Imre vágták át a nemzetiszín szalagot (2. kép). Ezt követően Sághegyi Gellért plébános, Söjtör díszpolgára áldotta meg az erőművet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben