2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Sikeres évet zár a SZABADICS Építőipari Zrt.

2023. december 23. szombat, 18:31
Szponzorált tartalom; Szerző: Sámel József
Sikeres évet zár idén a SZABADICS Építőipari Zrt., s a remények szerint ez jövőre is így lesz majd. Munkájuk – belföldön és külföldön - van jócskán. Ez optimizmusra ad okot, de fontos cél az is, hogy minden kollégájuk munkahelyét meg tudják őrizni. A részletekről Kovács Tamást, a társaság elnökét kérdeztük.

Sok szép projekten dolgoztak és erősítették a cég imázsát

A balatonfüredi kongresszusi központ épülete

- Milyen évet zárunk? Összességében azt gondolom, hogy a 2023-at sikeres évnek tekinthetjük! Annak ellenére is, hogy a 2022-es, 38 milliárd forintos árbevételt nem tudtuk megismételni, teljesítettük mind az eredmény, mind a forgalom várakozásainkat. Sok szép projekten tudtunk dolgozni, és azt hiszem, hogy ebben az évben is erősítettük a SZABADICS brand-et. Mivel az EU-s forrásokból megvalósított projektek esetében ennek az évnek a vége projektzáró dátum, fontos volt, hogy itt a teljesítés határidőben megtörténjen, ne essünk késedelembe. Ezt a célt teljesítettük, miattunk nem lesz nem elszámolható projekt! Sikerrel zártuk Zalaszentgróton a szennyvíztelep, Zalaegerszegen az ivóvíz program, Tolna Vármegyében az ivóvíztisztítás projektjeit. Eredményesen teljesítettük a természetvédelmi projektjeinket is, melyeknek köszönhetően az Észak-Balaton lápvidékének jelentős része megújult, segítjük ezzel a biodiverzitás megőrzését. Zalaiként büszkék vagyunk arra, hogy részt vettünk a zalaegerszegi hadiipari beruházások off-road pályájának kialakításában, a gyárban készült harcjárművek tesztelése azokon a felületeken fog megvalósulni, amikben a mi szakembereink munkája van bent.

A legkomplexebb kihívás ezen a területen talán a földalatti lőcsatorna megvalósítása volt, ahol minden divíziójuk és leányvállalatuk egyszerre dolgozott.  Kiemelkedő projekt volt a kaposvári biomassza erőmű megvalósítása, amire azért nagyon büszkék, mert nagyon szoros határidőben, a háború, az ellátási láncok sérülése és az infláció miatt rendkívül kedvezőtlen feltételek között tudtak nagyon precíz projektmunkával, határidőben és minőségben is tökéletes munkát megvalósítani.

A Szabadics Ride kerékpárverseny is sikeres volt

- Mindig fontos kiemelni az országos érdeklődésre számot tartó munkákat, ezért örömteli számunkra, hogy szerkezetépítő kollégáink a Belgrád-Budapest vasútvonalon is dolgoznak ebben az évben. Szintén elégedettek vagyunk a Mecsek Fűszert veszprémi logisztikai csarnokára, valamint a debreceni BMW gyár területén végzett munkánkkal. Itt külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a korábbi teljesítéseink elismeréseként a BMW már közvetlenül keresett meg bennünket további munkarészek elvégzésével. A hazai munkák mellett sikerrel zártuk Romániában, Kolozsvár közelében egy 19 települést magába foglaló ivóvíz-hálózat kiépítését. Ezt követően pedig három további projektet nyertünk a térségben, így szerencsére a kint dolgozó kollégáink 2025-ig el vannak látva munkával. Horvátországban is a vége felé közeledik a Muramenti Vízműveknek végzett szennyvíz-vezeték építési munkánk. 

Kovács Tamás elmondta: a munkákon túl elégedettek azzal a társadalmi szerepvállalással is, amit sikerült megvalósítani ebben az évben. 

- A SZABADICS a Gyermekekért Alapítvány közreműködésével idén is megvalósítottuk a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatósággal és a Balaton-Felvidéki Nemzeti Parkkal közös építőtáborunkat, ahol a középiskolás gyerekek ismerkedhetnek a természetvédelemmel. a tájjal és természetesen a munkával. Ugyancsak az alapítványon keresztül támogattuk a nagykanizsai Családok Átmeneti Otthonának felújítását, ami a vizesblokkokat és a környezetet ölelte fel. Rekordszámú, hetvenegy csapat nevezésével valósítottuk meg a SZABADICS RIDE kerékpárversenyünket, ami mára az ország legnagyobb kerékpáros csapatversenye lett. 

Balatoni preventív munka

A SZABADICS Építőipari Zrt. jelenleg is több nagyszabású projekten dolgozik.

- A napi hírekből mindenki hallja az építőipari megrendelések drasztikus visszaesését, ami eléri a 30-40 százalékot is, ezért most az a legfontosabb a számunkra, hogy munkatársainknak ebben az időszakban is kihívást jelentő értékteremtő feladatot tudjunk adni. Ennek érdekében néha ki kell lépni a komfortzónából, mint ahogy tették ezt azok a kollégáink, akik vállalták a tokaji munkavégzést, mert ott tudtunk olyan projektet elnyerni, ami 2025-ig elfoglaltságot jelent a magasépítő munkatárainknak. Ők ezen túl Villányban építenek egy szállodát és Budapesten végeznek tetőtér beépítési tevékenységet két társasházban. A Nagykanizsa környéki közműépítési projektünk eltart a következő év első félévében, ez kellő elfoglaltságot jelent az itt dolgozó kollégáknak. Ahogy már említettem, Romániában van három folyamatban lévő projektünk, de szerencsére az elmúlt napokban Horvátországban, közel a határhoz is nyertünk munkát, így majd a nagykanizsai projekten felszabaduló erőforrásokat ide tudjuk elhelyezni.

A jövőre vonatkozó tervek között egyértelműen az a cél, hogy minden kolléga munkahelyét meg tudják őrizni, mindenkinek értelmes munkát tudjanak biztosítani. 

- Ez nem lesz egyszerű, de tulajdonosként ezen dolgozunk. E kihívására egy jó példa, hogy jelenleg, mivel nincs folyamatban lévő vízépítési projekt, azokat a kollégákat, akik ezen a területen dolgoznak, szétosztottuk a különböző egyéb projektekre, annak érdekében, hogy ezt az értékes állományt meg tudjuk őrizni, és addig, amíg nem lesz a szakmájukba illeszkedő munka, valahol máshol tudják kamatoztatni a tudásukat. Emellett természetesen fontos a folyamatos megújulás is. Jelentős informatikai fejlesztéseket valósítunk meg annak érdekében, hogy megfeleljünk a kor kihívásainak, a hatékonysági követelményeknek, ne maradjunk le a versenytársak mögött. Természetesen folyamatosan elemezzük, hogy milyen lehetőségek vannak az építőipari értékláncban, hova lehetne még beilleszkedni, hol képződik érték, mit tudunk ebből hasznosítani. 

Hogy milyen lesz 2024? Nos, kihívásokkal teli... - fogalmazott Kovács Tamás, a társaság elnöke.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK