2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Fenékpusztáig ér már az M76-os autóút

2022. március 04. péntek, 18:43
Szerző és fotó: Antal Lívia
Teljesülni látszik a kormány azon szándéka, miszerint a megyei jogú városokat kössék be az autópályákba – mondta az innovációs és technológiai miniszter a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő M76-os autóút Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti három kilométeres szakaszának átadásán.

Akár két év alatt is megépülhet a Zalaegerszegig vezető szakasz

Prof. dr. Palkovics László (1. fotó) a kormány által 2016-ban elindított 3600 milliárd forintos útépítési program céljai közé sorolta, hogy Magyarországon bárki bárhol harminc percen belül elérjen egy autópályát, ezek jelentős része a határokig vezessen, továbbá biztosított legyen a megyei jogú városok összeköttetése az autópályákkal.Ez utóbbiból már csak Kaposvár, Békéscsaba, valamint Zalaegerszeg bekötése van hátra. Mint fogalmazott, az M76-os autóút Balatonszentgyörgy (Somogy megye) és Fenékpuszta (Zala megye) között megépült három kilométeres szakasza a zalaegerszegi járműipari tesztpálya szempontjából is fontos, amit szintén használni kívánnak tesztelésekre. Komolyabb tesztekre ad majd lehetőséget a Fenékpusztától Zalaegerszegig tartó szakaszon belül megépítendő tíz kilométeres okos út, ahol nagy sebességgel haladó járműveket is vizsgálhatnak. Kiemelte, hogy a most elkészült szakasz után a folytatás is műszaki kihívást jelent, mert a Kis-Balaton mellett kell építkezni. A Zalaegerszegig tartó szakasz, amelynek kivitelezésére már megjelent az új uniós közbeszerzési kiírás, remények szerint akár két év alatt is elkészülhet.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az M76-os három kilométeres új szakaszán hat felüljárót építettek. Kettőt a Zala folyó fölé, szintén kettőt a Balatonszentgyörgy–Tapolca–Ukk vasútvonal fölé, egyet a balatonberényi bekötőút felett, és még egyet a 71-es és a 76-os út új körforgalmi csomópontjánál. Ezenfelül négy vidraátjárót létesítettek a pályatest alatt, illetve mellette egy három kilométeres kerékpárutat.

Szabó Dezső, a kivitelező képviselője, Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese,
Manninger Jenő, Zala megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője,
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Vigh László, Zala megye 1. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője,
Móring József Attila, Somogy 3. számú választókerületének KDNP-s országgyűlési képviselője, Nagy Bálint, Keszthely polgármestere és Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere 

Vigh László, Zala megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője, miniszteri biztos azt hangsúlyozta, az M76-os autóúttal megvalósul Zalaegerszeg összeköttetése az országos autópálya-hálózattal, amit a befektetők is kértek. Kiemelte, hogy a hamarosan átadandó járműipari tesztpálya és annak környezete olyan mágnesnek bizonyult, ami a közlekedés mellett a drónok fejlesztésének és a védelmi iparnak is komoly bázisa lesz.

Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy a járműipari tesztpálya és a ZalaZONE mellett kiépülő gazdasági és kutatás-fejlesztési ökoszisztéma mellett fontos a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése is. Felidézte, hogy 2020-ban épült meg az M76-os első 5,6 kilométeres nyomvonala Balatonszentgyörgytől Holládig, valamint a zalaegerszegi 1,3 kilométeres bevezető szakasz. A Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti szakasszal pedig újabb fontos ütem készült el. A projekt legnagyobb eleme a Fenékpusztától Zalaegerszegig tartó szakasz, amely a sármelléki nemzetközi repülőtérhez is biztosítja majd a bekötést. Kiemelte, hogy az M76-os autóúttal Zalaegerszeg és Keszthely számára egyaránt elérhető lesz az M7-es autópálya, ezzel együtt az összeköttetés a fővárossal.

Az ünnepségen Zala megye részéről beszédet mondott még Manninger Jenő, a 2. számú választókerület országgyűlési képviselője, valamint Nagy Bálint, Keszthely polgármestere.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK