Vezető hírek
Bokrétaünnep a Lynx-harcjárműgyárban
2023-ban gördülhet le az első Hiúz
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Magyarország egyik legnagyobb, legfontosabb, legizgalmasabb beruházásának nevezte a Lynx-harcjárműgyár építését, ami a magyar védelmi ipar és a magyar hadsereg fejlesztésének zászlóshajója lesz. Mint mondta, a magyar haderő modernizációját nem lehetett halogatni. A kormány ezért döntött a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program megvalósítása mellett, melynek célja, hogy Magyarország védelmét a Magyar Honvédség teljes körűen tudja biztosítani. Kiemelte, hogy ehhez az itt gyártott 218 Lynx páncélozott gyalogsági harcjármű is hozzájárul majd. Mindemellett fontosnak tartotta azt, hogy a magyarországi beruházások a hazai gazdaság teljesítményét magas hozzáadott értékek előállításával növeljék. A zalaegerszegi beruházást ezek közé sorolta, amely szintén emeli az ország high-tech iparának színvonalát.
Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta, hogy a Rheinmetall és a magyar állam beruházásában alig hat hónapja helyezték el a gyár első tartóoszlopát, ma pedig az építkezés első ütemének végéhez érkeztek. Mint mondta, ez az épület a korszakváltás szimbóluma lesz Magyarországon, mert ezzel a kormány a hazai hadiipar újrafejlesztését és újraindítását teremti meg. Ebben az üzemben a világ jelenlegi legkorszerűbb, legmodernebb páncélozott harcjárművét fogják gyártani, a szomszédos tesztpálya lehetőségeinek is kihasználásával. A világ sérülékeny biztonsági helyzetére utalva azt hangsúlyozta: legfontosabb a magyar emberek biztonsága legfontosabb, emiatt cél, hogy a Magyar Honvédségnek meghatározó hadereje legyen.
Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak és a magyar embereknek, hogy támogatják a Magyar Honvédséget, és megbíznak a magyar katonákban. Kiemelte, a beruházás valós szakmai igények alapján zajlik, mert kikérték a katonák véleményét azzal kapcsolatban, mire van szükségük a nemzet védelméhez, és mire van szüksége az országnak, hogy eleget tudjon tenni a NATO követelményeinek.
Egyelőre csak bemutatóban a Lynx páncélozott gyalogsági harcjármű...
Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos azt mondta: „ahhoz, hogy létrejöjjön egy valóban harmonikus együttműködés, nem elég üzletet kötnünk, nem elég win-win szituációt teremtenünk, de kulturális azonosságnak is kell lennie. Úgy vélekedett: Németország és Magyarország között ez a kulturális azonosság megvan, amely jó talaja volt ennek az együttműködésnek, és amely továbbiakat hoz, nemcsak a Rheinmetall-lal, hanem más német cégekkel is.
Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke is úgy fogalmazott: a Lynx-gyár egyformán fontos a magyaroknak és németeknek, az üzem egyben a közös akarat sikerességét is szimbolizálja.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy elérték a 25 ezer négyzetméteren létesülő épület legmagasabb pontját, ami 20 és fél méter. Az év végére az egész üzemet tető alá akarják hozni, ahol várakozásaiknak megfelelően 2023-ban gördülhet le az első Hiúz a gyártósorról.
Dr. Ruszin-Szendi Romulusz, dr. Benkő Tibor, Armin Papperger, dr. Palkovics László és Maróth Gáspár a harcjárműben
Dr. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere azt emelte ki, hogy a járműipari tesztpálya mellett ez a beruházás is számos lehetőséget teremt a kutatás-fejlesztés és innováció területén, nemzetközi szinten is. A Lynx gyalogsági harcjárművek gyártása nemcsak a város és térsége, de a hazai ipart is erősíti, ezzel együtt a szakképzésben és a felsőoktatásban is érezteti majd hatását.
Az eseményen dr. Palkovics László és Armin Papperger megállapodást írt alá egy újabb, egy lőszergyártással foglalkozó magyar–német vállalat létrehozásáról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben