Vezető hírek
A magasépítési projekteken át a szakemberképzésig
– A ZÁÉV csoport működéséről elmondhatjuk, hogy az elmúlt években meghatározott stratégiai célok mentén haladunk, vagyis kilépve a regionális piacról az ország szinte teljes területén végzünk magasépítési kivitelezési munkákat – kezdte a beszélgetést Peresztegi Imre vezérigazgató. – Ez megköveteli azt is, hogy folyamatosan fejlesszük erőforrásainkat, ami a különböző pályázatokon elnyert projektek magas színvonalú megvalósítását is lehetővé teszi számunkra. Azáltal, hogy kibővítettük működési körzetünket, évek óta folyamatosan növekvő építésszerelési árbevétellel számolhatunk. A 2018-as esztendőt is jelentős árbevétel-növekedéssel zárhatjuk, pénzügyi helyzetünk stabil. Jövedelmezőségünk tervezett szintű, mely a létszám növelését is lehetővé tette. Jelenleg több mint 300 fő dolgozik a ZÁÉV-csoportnál. Egy olyan cégkultúrát építettünk fel, ahol a fiataloktól kezdve az idősebb kollégáik mindenki tudja a dolgát. Azt gondolom, a szervezeti működésében ez is lényeges szerepet játszik.
A ZÁÉV Építőipari Zrt. zala megye fontos értéke
A Zalaco épülő telephelyének látványterve
– Milyen projekteket valósítottak meg idén?
– Sportberuházásaink közül mindenképpen kiemelném a budapesti új Puskás Ferenc Stadiont, amelynek átadása 2019 végére várható. Továbbá említeném a zalaegerszegi Kerámia lakópark első ütemének megvalósítását, amit saját ingatlanfejlesztésként hajtottunk végre. Az új lakások nagy részét eladtuk, szeptemberben be is költöztek a lakók. Az elnyert projekteket tekintve idén döntő többségében a 2017-ről áthúzódó projektmunkákon dolgoztunk. A zalaegerszegi járműipari tesztpálya fogadóépületét valóban 21. századi építészeti megoldásokkal sikerült elkészítenünk. Folyamatban lévő munkánk a Zalaco kettes ütemű telephelyfejlesztése az északi ipari parkban. A sütőipari vállalkozás új hűtőházát már átadtuk. Jelenleg dolgozunk a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház zöldépületének rekonstrukcióján, amit január végére fejezünk be. Ipari beruházásaink közül megemlíteném az Egis gyógyszergyár Körmenden épülő új gyártóüzemét. Sárváron sport- és kulturális központot építünk, valamint bővítjük a katolikus általános iskolát. Kaposváron a Csiky Gergely Színházat bővítjük és újítjuk fel. A Dunától keletre, Kecskeméten a Pallas Athéné Egyetem fejlesztésében veszünk részt, Veresegyházon pedig új iskolát építünk.
– A befejezett projektjeik között is jelentős beruházások vannak.
– Valóban idén több, az építészeti megoldások tekintetében is jelentős projekt végéhez értünk, amelyekre azt gondolom, hogy a részvevők, az együttműködő partnerek, beszállítók, alvállalkozók és a ZÁÉV munkatársai egyaránt büszkék lehetnek. Pécsett befejeztük a Rátgéber Kosárakadémia építését, Budapesten a Gül baba türbéjének felújítását, amit október elején adtak át. A fővárosi Testnevelési Egyetem első épületével is elkészültünk, amely az egyetemi év kezdésére készült el. A fertődi Esterházy-kastély felújítását ugyancsak befejeztük, ahogy a Tetrapack új csomagolóüzemének építését Budaörsön.
– Hogyan tovább? Milyen fejlesztéseket terveznek 2019-re?
– Társaságunk működési területe kiterjed az egész országra. Megbízóink között állami, pénzügyi szervezeteket, önkormányzatokat, ipari vállatokat, hazai és külföldi magánbefektetőket tudhatunk, akik projektjeik sikeres megvalósításához a ZÁÉV-et választják partnerüknek. Mindez jól illeszkedik a már említett stratégiánkhoz, másrészt biztatás a töretlen folytatáshoz. Az elvégzett munkáink felsorolásából is kitűnik, hogy piaci oldalról a lehetőségek továbbra is rendelkezésre állnak. Tekintettel arra is, hogy a mai magyar magasépítő szektorban kevesebb nagyvállat működik, mint korábban. A piaci kilátásaink ezért továbbra is jónak mondhatók.
Ugyanakkor a technológiai fejlesztéseket sem kerülhetjük meg, melyekre 2019-ben majdnem egymilliárd forintot kívánunk költeni. Budaörsön és Kaposváron telephelyfejlesztéseket hajtunk végre, olyan informatikai és technológiai fejlesztésekkel, amelyek elsősorban az épületgépészeti valamint a monolit vasbetonszerkezet-építéshez kapcsolódnak. Zalaegerszegen, a Zrínyi úti telephelyünkre költöztetjük a villamos kapcsolószekrények gyártásával foglalkozó Zala-Elektro Kft.-t. A megépítendő új csarnokba informatikai tervezési háttérrel új gyártástechnológiát vezetünk be.
Deák Ferenc és Hédl Ádám Zoltán
– Az erőforrások tekintetében a humánerőforrás fejlesztését is mindig szem előtt tartották?
– Az alapítástól kezdve, közel 70 éve veszünk részt a szakmunkástanulók képzésében. A zalaegerszegi és nagykanizsai oktató tanműhelyünkben, valamint az ország különböző építési helyszínein évente mintegy 70–100 fő szakmunkástanuló gyakorlati képzését végezzük. A pár évvel létrehozott oktató-kivitelező diviziónkban tanulóink a gyakorlatban végzett kivitelező tevékenységükkel tesznek eleget a duális szakképzés követelményeinek. Jelenleg közel 90 szakmunkástanulónk van, akik tanulmányi eredményeiknek megfelelően állami, és mivel a tanított szakmák többsége hiányszakma, a zalaegerszegiek és a környékbeliek városi ösztöndíjhoz is juthatnak. A harmadik, a társaságunk által folyósított ösztöndíj, melyek így együttesen havi 50-60 ezer forintot jelentenek a legjobbak számára.
– A hírek szerint, szakmunkás tanulóink közül jó néhányan értékes helyezéseket is elhoznak a különböző országos szakmai megmérettetésekről.
– Ez valóban így van. Legfrissebb sikerünk Hédl Ádám Zoltán szakmunkástanulónk nevéhez fűződik – vette át a szót Kardosné Skriba Dóra humánpolitikai vezető. – Ádám 2018 tavaszán az EUROKILLS nemzeti döntőjén első helyezést ért el kőműves szakmában, így jogosulttá vált arra, hogy hazánkat képviselje a Szakmák Európa Bajnokságán, szeptember végén, Budapesten. Így tagja lett annak a 31 magyar versenyzőnek, akik 27 szakterületen mérték össze tudásukat. Ádám a kőműves szakmában az előkelő 7. helyet szerezte meg, teljesítményét egy kiválósági éremmel is jutalmazták. Nagyon büszkék vagyunk rá! Külön Köszönet Deák Ferenc oktatási felelős tanműhelyvezetőnek, aki Ádám gyakorlati felkészülését segítette.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben