Vezető hírek
750-en voltak kíváncsiak a tesztpályára
Indulás a technikai épülettől
Az első csoport fogadásán Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos felidézte, hogy napra pontosan két évvel ezelőtt jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a tesztpálya megépítését, melynek alapkövét éppen egy éve tették le. Az első nyílt nap ezért esett május 19-ére, melyet minden évben meg kívánnak szervezni ezen a napon. Ősszel egy német autógyár lesz az első ügyfél a 250 hektáron elterülő tesztpályán, melynek építése jelenleg 25–30 százalékos készültségnél tart. Befejezését 2020 végére tervezik, de mint mondta, a pálya sohasem lesz kész, mert folyamatos fejlesztésekkel igazítják majd a járműipar változó igényeihez. Hangsúlyozta, hogy az Európában, de a világban is egyedülálló tesztpálya iránt már most nagy az érdeklődés a nagyvállalatok részéről, így várható idetelepülésük hosszú időre határozza meg Zalaegerszeg jövőjét.
Haladás az épülő fogadóépület felé
A tesztpálya a város és térsége gazdaságára, életére kifejtett pozitív hatása akkor teljesedik ki, amikor teljesen elkészül. Ekkor egy időben akár 70 jármű tesztelését is végezhetik a fejlesztő vállalatok, mondta Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezető igazgatója. Kitért arra is, hogy a tesztpálya szolgáltatása speciális üzleti tevékenységet jelent, mivel itt olyan alkatrészeket fognak tesztelni, melyek még nincsenek gyártásában, és lehet, hogy nem is lesznek.
Érkezés a járműdinamikai felülethez
Hamar Zoltán műszaki vezető arról beszélt, hogy Európában Németországban és Spanyolországban van csak ehhez hasonló tesztpálya, de azok az önvezető járművek vizsgálatára nincsenek felkészítve. Egyedülálló a városi közlekedési környezet szimuláló Smart City is. Jelenleg csak az USA-ban van ilyesfajta tesztlehetőség a világban. Az európai tesztpályák között a zalaegerszegin épült meg a legnagyobb kör alakú dinamikus felület, a maga 300 méteres átmérőjével. Épül továbbá egy akár 250 kilométeres sebességre alkalmas ovális pálya, egy országúti és autópálya-szakasz, a járművek kezelhetőségét vizsgáló többféle útminőségű szakasz, valamint egy fékfelület. A tesztpályán 5G-s mobilkommunikációs hálózat segíti majd az önvezető járművek egymás közötti, illetve más eszközök közötti kommunikációjának vizsgálatát.
Ilyen nagyberuházás még nem volt Zalaegerszegen, így nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hol tart, illetve mit hoz majd a város számára, mondta Antal Béla, az egyik látogató.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában