Virtuális világból a valódiba

 - Évekkel ezelőtt már éppen azon voltam, hogy kilépek a közösségi oldalról, mert nem érdekeltek, a „ki mit evett” típusú beszélgetések, amikor véletlenül ráakadtam a csoportalakítási lehetőségre. Mivel én nagyon vallásos vagyok, gondoltam alakítok egy imádkozó közösséget. 5 ismerősömet hívtam meg, és amikor 70 fő lett a létszám, azt még meg is könnyeztem, megható volt, hogy milyen szükség van ilyesmire. Ez hét évvel ezelőtt volt, jelenleg több, mint 4600 tagunk van, Amerikától Ausztráliáig, Erdélyig, Felvidékről, Kárpátaljáról, Burgenlandról vannak tagjaink – tekintett vissza a kezdetekre Molnár László Gábor. De nemcsak a tagok jöttek, hanem az ötletek is. Először csak az oldal témáival kapcsolatban, aztán egyre több olyan dologról is, ami már a nem virtuális térben kapott jelentőséget.

Imádkozó párokat is összehoznak

- Sok idős tagunk van, akik nehezen tudnak kimozdulni a lakásukból. A nevükben mécsest gyújtok szent helyeken, vagy felveszem számukra videóra az ilyen helyeken történt vallásos ünnepségeket és így ők is részeseivé tudnak válni mindennek. Imádkozó párokat is létrehoztunk jelentkezés alapján, akik egy hétig egymásért imádkoznak. Minden hónap utolsó péntekje a lelkinapunk, ekkor este közös litániát tartunk. A névnapokról sem feledkezünk meg. Karácsonykor pedig akik szeretnék, megajándékozzák egymást a csoportból. Mindezt névtelenül és van, akinek ez az összes ajándék, amit akár évek óta karácsonykor kapott.
Már többször elindult a „Vándor” Rózsafüzérünk. A tagok egymásnak küldik ezt tovább, járja a világot, majd visszatér hozzám, hogy újból útnak indulhasson. Volt amelyik, így Ausztráliába is eljutott, igaz ott elakadt. Biztos ott nagyobb szükség volt rá. A legutóbbi Vándor Rózsafűzér lánc, ami nem rabságot hoz, hanem összeköt október óta jár kézről kézre – mondja Molnár úr.

Molnár László Gábor

- Aztán arra gondoltam, hogy annyian vagyunk, nem is ismerjük egymást és lehet elmegyünk egymás mellett az utcán. Ezért van a csoportnak egy közös jele, nyakba akasztható kulcstartón, autómatricán, ami alapján felismerhetjük egymást. Illetve van egy adatbázisom is, így például, ha valaki bajba jut az autójával egy kirándulás alkalmával, a közelben lévő csoporttástól tud segítségek kérni. Több példa volt arra, hogy nyaraláskor szállást adtak egymásnak a tagok, vagy a gyerekek nyári felügyeletében segítettek. És több csoda számba menő gyógyulásban is részünk volt. Például egy vas megyei hölgy esetében, aki agyvérzést követően egyik napról a másikra éber kómába került. Az orvosok lemondtak róla, mi viszont folyamatosan imádkozunk Timiért, aki ma már kézjelekkel kommunikálni is képes, visszamosolyog. Az orvosok értetlenül állnak a jelenség előtt. Sajnos azt tapasztalom, hogy nem vagyunk eléggé hálásak az egészségünkért és az épkézlábúságunkért, amíg az megvan, olyan magától értetődő. Pedig egészségesként felelősek is vagyunk az elesettekért.

- Van a csoportban pap, aki „szakmailag” felügyeli a bejegyzéseket?

- Több is van. Régi barátom Lendvai Zoltán, akit azért kértem fel az adminisztrátori feladatokra, ha velem valami történnek, a csoport tovább működhessen. Dr. Kovács Lajos Bánk atya, aki Zalalövőn volt plébánosom. Az alapokat tőle és az esztergomi egyházi gimnáziumban kaptam meg. Az akkori igazgató Reisz Pál ferences atya is olvassa az oldalunknak, a véleménye nagyon fontos nekem. Amolyan „civil pap” vagyok. Egyébként az a véleményem, hogy sokkal több civil segítőre lenne szükség az katolikus egyházban, akik a világi dolgokat a saját bőrükön tapasztalva, talán jobban meg tudnák nyitni a híveket. A vallási élettel kapcsolatban is vannak ötleteim. Az köztudott, hogy ma az emberek egyre kevésbé mennek temploma, ilyen-olyan ok miatt. Akkor vigyük az egyházat az emberekhez. Például a plázákban, nagyobb szupermarketekben ki lehetne alakítani erre helyet. Fűtés van, akadálymentes a megközelítés és amíg a család vásárol, a nagymama vagy az unoka meghallgatná a misét vagy együtt hálát adnának. Más vallások sikerének a titka, hogy a hívek nem lustulnak el, nem titkolják, nem szégyenlik a vallásukat. Elvárjuk, hogy a Jóisten heti 168 órában óvjon, segítsen, de mi sajnálunk rá heti egy órát szánni. Nemcsak templomba menet és a templomban vagyunk keresztények és vallásosak, hanem mindenütt, ahol megjelenünk. Fentről mutatják nekünk az utat, csak egy kicsit oda kell figyelni és követni, akkor is, ha néha ez nehéz. Lépdessünk a szeretet lábnyomában.