Nekem a fény a lényeg - beszélgetés Kaszás Ildikóval

Egy sorsfordító kalap

A botfai hölgy egészségügyi végzettséggel többek között szociális területen is dolgozott, amikor az ajándék megérkezett az életébe.

Kaszás Ildikó

- Az egyik gondozottam adott nekem ajándékba egy kalapot. Mivel olyan nagy szeretettel adta, elfogadtam. Aztán felkerült a padlásra, el is feledkeztem róla. Később, amikor munkanélküli lettem, újra rátaláltam erre a kalapra és csak nem hagyott nyugodni, gondoltam átalakítom. Levágtam belőle, varrtam rá, gyönggyel díszítettem. Ez indított el a gyöngyfűzés útján, elkezdtem tanulni. Aztán az egyik gyöngyfűző társam érdeklődött a fotózás iránt, ami engem is egyre jobban kezdett érdekelni. Akkoriban még nem létezett az internetes közösségi oldal, és csak kompakt gépem volt. De egymástól mégis ellestünk trükköket. Elmentünk egy két napos fotós túrára. Csupán ennyi alappal kezdtem fényképezni, a magam örömére. A gépet csak annyira ismerem, amennyire muszáj. Engem nem a számok, beállítások érdekelnek, hanem a fény. Valahogy ösztönösen ráérzek. Olyan boldogságot okoz egy szép kép és az a hála, hogy én ezt képes vagyok meglátni, hogy azt szavakkal el sem tudom mondani – mondja Ildikó, s aki egyszer is látta valamelyik felvételét azannal tud osztozni ebben az ámulatban. 

- Kedvenc téma van?

- Többnyire a természet. Egyedül vágok neki eldugott helyeknek, de mégsem félek. Egyszer volt olyan megérzésem, hogy most nem szabad egyedül mennem és egy bartánőmet hívtam el magammal. Jó, hogy velem volt, mert a kora tavaszi mocsaras talaj bizony fogságba ejtett Nagykapornak környékén, ahonnét származom és ahol a gyerekkori szép emléket, a hóvirágos vízpartot akartam megörökíteni. Ennek éppen most van 5 éve. A bakancsomat el is nyelte a mocsár, de végül is megtaláltuk, azóta is az a fotós bakancsom. De imádom a verseket, idézeteket. Gyakran ezekhez keresek valamilyen fotót. A hó szintén nagyon jó téma, ahogy a virágok és a szép tájak is. Jön egy érzés, hogy most mennem kell fotózni. Akár hajnalban is felkelek egy téma kedvéért, és több órán keresztül csak fényképezem azt, különböző nézetekből. Aztán néha portrét is készítek vagy a közelmúltban a fiam esküvőjét is én fotóztam. Ennek révén kedves ismerősökre tettem szert, illetve a képeimmel olasz és angol internetes pályázatokon veszek részt rendszeresen, többször volt már sikerem. Illetve volt kiállításom két alkalommal Nagykapornakon, ahol most éppen az orgonafelújítási munkálatot dokumentálom fényképsorozattal. Egyszer az Apáczai MK-ban lévő fotókiállításon is díjazták egy képem, ami egy szarkaláb levélen lévő vízcseppet ábrázolt. Sokan azt gondolják, a jó fotóhoz, valami különleges hely kell. Pedig a legegyszerűbb helyen is lehet gyönyörűt találni, a fény a lényeg. 

Fotóinak kedvelt témája a természet

- A lakásodat mégsem fotók díszítik, hanem saját magad készítette koszorúk, kézzel festett bútorok, egyéb dekorációk.

- Nem nyomtatom ki a képeket, csak a számítógépen vannak, elég sok helyet foglalva – mondja Ildikó. – Szeretem a régi bútorokat, szeretem azt, hogy amit más már kidobna, abból valami szépet lehet előhozni. Az ehhez szükséges festéket is én magam állítom elő. A koszorúkötéshez, gyöngyfűzéshez, dekoráláshoz is rengeteg eszközöm van, amelyek külön szekrényt töltenek meg. Mindig alkotok valamit. A régi világban sem dobtak el semmit, így sok mindent megörököltem a családból, amit nagyra értékelek. 

- Próbálgatod még valamilyen területen a kreativitásod?

- A lakásom és a ház udvarát szeretném olyanra formálni, ami nekem tetszik. Nagyon sok ötletem van ehhez, apránként megoldom – és már sorolja is a merész lakberendezési és kertrendezési elképzeléseit, amiben többek között 100 éves kredenc és varrógép állványból való mosdótartó, meg teljesen egyéni kerítés is szerepel. – Sok mindent gyűjtök és sok mindenre szinte varázsütés szerűen rátalálok, amit keresek. Alapos szoktam lenni, ha kell háromszor is nekiállok valaminek, mert a „valamit valamiértben” hiszek – és miközben kalauzol a lakásban, nincs kétségem, hogy nemcsak szorgalmas, de mindenben meglátja a lehetőséget, amivel szebbé teszi a világot. S bármennyire is autodidakta mindez, profik közé való, pedig ahogy bevallja, sokáig meg sem merte mutatni az alkotásait, mert azt hitte, hogy azok csúnyák.