2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Hetedszer is a koraszülöttekért futottak

2023. május 23. kedd, 18:25
Szerző: V.Zs; Fotó: Katona Tibor
Hetedik alkalommal szervezte meg a koraszülöttek érdekében a jótékony célú futást a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház gyermekosztálya mellett működő Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány.

Idén ismét megdőlt a rekord, hiszen 692-en vettek részt a futáson (98 csapat és 33 egyéni futó), köztük dr. Lubics Szilvia ultramaratonfutó többszörös bajnok, dr. Bérces Edit Európa- és világbajnok, valamint dr. Zacher Gábor főorvos, egyetemi tanár. A táv 66 km volt, a futók a Zala Zone Járműipari Tesztpályáról indultak és Hévíz érintésével érkeztek meg Keszthelyre.

A rendezvény a túl korán érkezett gyermekek gyógyítására, az egészségügyi dolgozók, orvosok, ápolók munkájára hívja fel a figyelmet. Az indulás előtt dr. Gárdos László osztályvezető főorvos szólt a program résztvevőihez, a rajtot pedig Balaicz Zoltán polgármester kisfia, Balaicz Vendel indította el.

A bevételt és a támogatást a PICúr Parkra fordítják, mely jelenleg 85 százalék készenlétű, s amely Nyugat-Dunántúl első rehabilitációs kültéri fejlesztő parkja lesz. Jelenleg ez a legnagyobb beruházása az alapítványnak, nyáron szeretnék átadni.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK