Vezető hírek
Hatékonyan segíteni másokon
Az emberségről, szakmaiságról híres előadó, aki bevallása szerint ikertestvérével együtt maga is koraszülött volt, arról beszélt, miként segítsenek a szakemberek, vagy adott esetben segítő szerepbe kerülő családtagok úgy, hogy az hatékony legyen, és ne okozza a segítő kiégését. Mindehhez három fontos tényezőt részletezett.
Pál Ferenc előadása Zalaegerszegen
- Van bennünk egy lélekrész, egy grandiózus segítő, aki elhivatott, elszánt, belső indíttatása az „egy életem, egy halálom” illetve a „ki, ha nem én?” hozzáállás. Nem azért vállalkozik a segítésre, mert ő maga tökéletes, hanem mert jelen van a szituációban és nem tudja megállni, hogy ne segítsen. Nagy erővel ki tudja mondani, hogy „majd én!” Nem énközpontú és nem beképzelt. Hanem az a bizonyos hétköznapi hős. De ki is a hős? - tette fel a kérdést az előadó. - Alapvető mítosz ezzel kapcsolatban, hogy rendkívüli ember. Pedig a kutatások alapján az derült ki, hogy nincs benne semmi rendkívüli, de mégis valami rendkívülit tesz. Felismeri, hogy most „ki ha én nem” helyzet van. Amikor mindenki csak magával törődik, ő másokra is figyel. Amikor a többség lebénul, a hétköznapi hős cselekvőképes marad. Az elég jó segítő egyik jellemvonása ez a grandiózus rész, aki azt mondja „lehetetlen, hogy valamit ne csináljak!”. Teréz anya pályafutása is egy ilyen szituációval kezdődött.
A másik fontos tényező, hogy a segítőben megmutatkozzon az ember. Aki be tudja ismerni saját esendőségét, fáradtságát, hogy nincs minden a kezében, nem tud mindent megoldani. Együttérző, de nemcsak másokkal, hanem saját magával szemben is. Igazán az tud jól segíteni, aki maga is tud segítséget kérni. A legeredményesebb terapeuták azért a kezdők, mert bennük még erősen ott az emberi oldal, nekik még fáj, ha sír a másik. Látja a kliens, hogy itt egy emberrel ül együtt, hogy nem kell tökéletesnek lenni. Ez behozza az élet realitását a terápiára. A kényszeres segítő viszont magával nem törődik, és ezzel azt a negatív üzenetet hagyja a másiknak, hogy „nézd, én segítettem és tönkrementem bele”.
S a harmadik fontos összetevője a hatékony segítőnek a szakmaiság, a szakértő, aki világosan nevén nevezi a dolgokat. A három hatásnak együtt kell lenni a megfelelő segítségnyújtáshoz. Mindhárom területet fejleszteni kell és rugalmasan kezelni, hogy adott szituációban a grandiózus részre, az emberségre vagy a szakértő szerepre kell nagyobb hangsúlyt tenni – mondta végül Pál Ferenc.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban