Vezető hírek
Élménypark kutyáknak
A megnyitón közel 50 kutya vette birtokba a Zala utcai kutyaiskola mellett található létesítményt, mely ingyenesen és egész nap az érintettek rendelkezésére áll.
- Eredetileg csupán kutyafuttató kialakítás volt a terv, de az önkormányzattal egyeztetve, az igények alapján, ennél jóval több lett – mondta dr. Gombos László, aki mint a Göcsej Kutya Klub elnöke, és mint állatorvos is tisztában van az egyre növekvő kívánalmakkal. – Balaicz Zoltán polgármesterrel közös megállapodás alapján indult tavaly a projekt, melynek az eredménye egy szakmailag megalapozott, biztonságos élménypark. A terület kialakítása komoly munka volt és a fás, árnyékos részek miatt akár a nyári melegben is használható. Jól illeszkedik a város egyéb kutyás létesítményeihez, így a kutyastrandhoz – mondta Gombos László, majd hozzátette, a klub 1994-ben alakult és közel 10 éve szoros kapcsolat és együttműködés van az önkormányzattal. Majd köszönetet mondott két klubtársának, Sebestyén Zoltánnak és Tompa Lászlónak, akik a legtöbbet tettek a terület kialakításáért.
Az önkormányzat részéről Gecse Péter alpolgármester vett részt a megnyitón. Elmondta, a városban sok egyesület működik számos területet átfogva. A Göcsej Kutya Klub 2006-ban kezdett kiemelkedni, amikor Állatbarát Napot szervezett, azóta ott vannak az oktatási-nevelési intézményekben a terápiás kutyáikkal, jótékonysági akciók köthető a nevükhöz, közösségi alkalmakat teremtenek a kutyáknak és kutyatartóknak, általában közösségben gondolkodnak.
- Reméljük ez a hozzáállás, közös gondolkodás megmarad és anyagilag is igyekszünk támogatni a kezdeményezéseiket – tette hozzá az alpolgármester.
A megnyitón három különböző típusú kutyás bemutatót láthattak az érdeklődők. Többek között az élménypark biztonságos és változatos akadálypályáján is ügyeskedtek a négylábúak. A közel egy millió forintos beruházással készült szabadidős létesítményben gondoltak a gazdák kényelmére is, számukra is közösségi időtöltést lehetővé tevő park áll rendelkezésre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát -
rovatunk hírei
Az egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellettLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcát top 10
Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában A háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangonVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketLezárások az Aranyoslapi forrás mellettA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban