2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

El kell fogadni ezt a mostani állapotot, megtalálni benne a jót

2020. április 03. péntek, 19:23
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: B.K.
A természetgyógyásszal beszélgettünk a világjárványról. Azzal a szándékkal, hogy a hétköznapi látásmód és az időnkénti pánikhangulat vagy szorongás helyett mást is megláthassunk ebben az egész világot érintő, rendkívüli helyzetben.

Lélegzethez jut a Föld

El kell fogadni ezt a mostani állapotot, megtalálni benne a jót, az aranyközéputat, rájönni arra, hogy min tudok én változtatni, a békémet, belső nyugalmamat hogyan tudom megteremteni, az aggodalmaskodást pedig eltűntetni. Persze vannak olyanok, akiknek ez sokkal nehezebb, akik nagyon beleálltak a szorongásba, nekik ezt az energiát kell most megtapasztalniuk. Nekik nehezebb segíteni, mert csak a rossz dolgokra tudnak most fókuszálni – mondta a beszélgetés elején Horváth Judit, természetgyógyász, alternatív gyógyító, jógaoktató, egykori élsportoló. 

- És ott a másik végélet, akik egyből segítő szándékot fejeztek ki.

- Voltak már nehéz közegészségügyi helyzetek az emberiség történetében és mindig akadtak segítők ilyenkor. Teréz anya is erre példa, aki nem félt segítőkezet nyújtani a legsúlyosabb betegeknek sem és ennek ellenére nem kapta el a kórt. 

Horváth Judit

- Az emberiség akkor két táborra szakadt? A szorongók és a segítők?

- És vannak a félúton lévők, őket nagyon fontos bíztatni. Vannak, akiknek gyengébb az idegrendszere ők erősen befolyásolhatók negatív hírekkel. Ez az immunrendszert is gyengíti. Legyünk inkább olyanokkal kapcsolatban, akik bíztatnak. És nem elítélendő a mosoly, a nevetés. Nem kell erre rossz szemmel nézni, javítja az általános állapotot. Bár tudatosan élek, gyógyító vagyok, mégis kibillenhetek én is időnként az egyensúlyomból. Már megtanultam és mindenkinek tanácsolom, hogy ilyenkor a légzésre és ezen keresztül befelé, saját magunkra kell figyelni. Figyeljük, hol jelentkezik a testünkben a szorongás, majd azt a levegővel együtt fújjuk ki. Jógaoktatóként pedig hullámzó mozgást tudok javasolni, azt a bizonyos cicahátat, vagy a tánccal járó mozdulatokat. Az ének is segít. Ezekkel mind jobb állapotba hozhatjuk magunkat. 

- Az első hétén tapasztalt eltúlzott bevásárlás roham, azért szinte mindenkit magával rántott.

- Az emberiség legnagyobb félelme az éhezés és az éhhalál. Volt már erre többször példa az emberiség történelmében, és most ennek lenyomata tért vissza. A harc az élelemért felvásárlás formájában. Megjelent a birtoklási vágy, a csak nekem jusson, aki mögöttem áll a sorban az már nem érdekel. Ez a hét volt a „legforróbb” aztán ez átmegy egy másik folyamatba. Sajnos az emberiségnek ilyen nagy pánikhelyzetre, tragédiára van szüksége, hogy egymásra találjon. Ébredni kell, egyensúlyba hozni magunkat, bár lejárt lemez, de a szíven keresztül látni, a családra, az emberi kapcsolatokra és körülöttünk tisztuló világra koncentrálni. Mert ami most zajlik, arra a Földnek van szüksége. Pihenésre, tisztulásra, lélegzethez jutásra, elcsendesedésre, regenerálódásra. És ez az embereknek is jó lesz. Friss energiához jutunk.

- Mit tanácsol azoknak, akik esetleg karanténba kerülnek?

- Az orvosi segítséget nem szabad kihagyni, a szükséges karantén ellen nem szabad tiltakozni. Aki ebbe kerül, neki pont erre van szüksége. Arra a magányra, ahol jobban megismerheti önmagát, megtalálhatja a saját szükségleteit. A csend a legnagyobb tanítómester. Próbáljuk meg az egyedüllétben is megtalálni a boldogságot. Most ez van, ez a feladat. De azért hálásak lehetünk, hogy mindez tavasszal történik velünk. A természet ünneplőbe öltözik és mi a természet kicsinyített másai vagyunk. Az emberben ugyanolyan folyamatok játszódnak le, mit a természetben. És ott most virágzás van. Nem tudjuk tehát ezt kikerülni sem. 
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK