A pánik egy görcs!

Sebestyén Árpád pszichológus, szakirányú pszichoterapeuta volt a Pszicho Estek rendezvénysorozat legutóbbi vendége, aki egy interaktív előadás formájában beszélt a vészhelyzeti viselkedés és a pánik főbb jellemzőiről. Példaként előbb olyan egyszerű, egészen hétköznapi kríziseket említett, mint okirataink, mobiltelefonunk, vagy pénztárcánk elveszítése, majd munkahelyi-és családi problémák, közlekedési balesetek (veronai buszbaleset), ipari katasztrófák (vörösiszap) és más, egész társadalmat érintő vészhelyzetek (migráció) is szóba kerültek.

 Krízishelyzetekről a Pszicho Esten

A szakértő többek között elmondta: ha egy-egy váratlan helyzetben nem találjuk a megoldást, vészhelyzetről beszélünk. Ez az az állapot, amikor az addig begyakorolt mintáink ellenére nem tudjuk kezelni a szituációt. Vagyis az addigi megbirkózási stratégiáink nem működnek. Ez a feszültség (az izomfeszüléshez hasonló megfeszült érzelmi állapot) pánikot eredményezhet. Pszichológiai szempontból a pánik egy nagy görcs. A negatív érzelmek miatt bezártságot, kétségbeesést él át valaki. A lelki tüneteken túl, természetesen fizikai tünetekkel is társul a jelenség: szapora pulzus, légzészavar, elhúzódó esetekben (fel nem dolgozott krízisnél) alvászavar és más pszichoszomatikus tünetek is jelentkeznek. Az egyéni pánikot egyéni szinten, a tömegpánikot pedig az úgynevezett krízisintervenciós eljárásokkal kezelik. (Ez történt például a vörösiszap katasztrófa, vagy a veronai buszbaleset esetében is).

Hogyan zajlik egy lelki elsősegély? Sebestyén Árpád mindenekelőtt elárulta: a legfontosabb lépés az egyénnel való kapcsolatfelvétel. És lehetőleg ne azt kérdezzük az illetőtől, hogy „hogy van”. Nyilván rosszul. Inkább azt tudakoljuk meg, hogy mire van szüksége, vagy meséljük el neki, mik a lehetőségei az adott helyzetben. Ha az illető magánál van és reagál, az jó. Viszont előfordulhat olyan sokkos állapot, mikor nincs reakció, nincs válasz. Ilyenkor az érintés jöhet szóba, mint kommunikációs eszköz. Célszerű valahonnan az egyén nevét is megtudakolni, mert a tapasztalatok szerint az emberek arra még sokkos állapotban is reagálnak.

A katasztrófahelyzet sokakból hisztériát, dühöt, agressziót is kiválthat. Ezt egy bizonyos szintig hagyni kell, illetve annyit lehet jelezni az egyén felé, hogy itt vagyunk, segítünk, ha kéri. Haragnál, agresszív viselkedésnél viszont a terapeuták igyekeznek ezeket az energiákat valami pozitív cselekvésbe átfordítani, hogy a krízist átélt emberek hasznosnak érezzék magukat. Ez különösen fontos olyan helyzetben, ahol például tömeg van. (Néha egy pakli kártya órákra is le tudja kötni a dühös férfiakat.) Az is gyakori jelenség, hogy a váratlan és ismeretlen helyzetekben „lefagy” valaki. A pszichológus szerint ez természetes dolog, nem kell szégyellni. Ez is arra vezethető vissza, hogy a tanult és bevált mintáink az adott esetben nem működnek.

Fontos a krízisen átesettek utólagos terápiája, vagyis a feldolgozás folyamata. Az egyének itt is különbözőképpen reagálhatnak; van, aki lassabban, van, aki gyorsabban halad. Van, aki szívesen beszél róla, mások inkább elfojtják az emlékeket. A feldolgozást nem szabad siettetni, vagyis az rendjén van, ha valaki egy darabig „krízisben van”. A lényeg, hogy ezt az illető tudja kimondani és elfogadni. A feldolgozatlan krízis hosszú távon újabb pánikot, és más pszichés zavarokat, egészségügyi problémákat is okozhat. A katasztrófa helyszínén végzett lelki elsősegélyen túl, ezért mindenképpen érdemes utána is szakember segítségét kérni.

A Pszicho Esten az is kiderült, hogy a világ első jegyzett krízisintervencióját egy magyar szakember, Lengyel Árpád végezte. 1912-ben ugyanis ő látta el a Carpathia mentőhajó orvosaként a Titanic hajókatasztrófa túlélőit.