19 év a francia légióban

„Ludo, egy hontalan idegenlégiós”: könyvbemutató Zalaegerszegen

Egykori bajtársa, Nagy Attila, helybeli lakos szervezte a programot, ahol az érdeklődő „civilek” mellett néhány környékbeli leszerelt légiós is jelen volt.

Ludovic Maquet

- Gyakori a magyarok jelenléte a légióban?

- Az én századomban 10 százalék volt a magyar – mondta Nagy Attila, aki kalandvágyból vállalta a végül 11 évig tartó szolgálatot. – Lajossal egy században voltunk, a mai napig tartjuk a kapcsolatot és ezért hívtam meg, hogy a két éve megjelent könyvéről, illetve az egykori élményekről beszéljen. 

- A jelenlévők felnéznek Önökre?

- Inkább érdekességnek szoktak tartani a baráti, ismerősi körben. Bár a veszély mindig jelen volt az életünkben, nem bántam meg, hogy ezt bevállaltam, mert megtaláltam, amit kerestem. Élményekben, anyagilag, nyelvtudásban – mondta az egykori szakaszvezető, aki ma biztonsági őrként dolgozik Zalaegerszegen.

Az előadás egyik "emlékképe"

Ludovic/Lajos a „Ludo, egy hontalan idegenlégiós” című könyvének bemutatóját vetítés kísérte; képek segítségével idézett fel a 19 évnyi szolgálatból mind többet. Mint mondta, elsődleges célja, hogy az igazságot ossza meg a légiós életről, csak olyan dolgokról írt, amit személyesen átélt, személyesen látott, nem pedig „hallomásokat”. A könyvet 2 éves „kényszerszabadsága” alatt írta, amikor is a szlovák törvények szerint egy 26 év után sem elévült szabadságvesztését töltötte. Anno részben ennek kikerülésére vállalta a légiós életet, ahol végül törzsőrmesteri rangig jutott, 2003-ban francia állampolgárságot is kapott. 

Elhangzott, hogy a 19 évnyi szolgálat során az úgynevezett missziókat szerette a legjobban, amikor is a világ olyan, sokszor egzotikus, máskor kifejezetten veszélyes részeire is eljutott, ami egyébként nem adatott volna meg számára. Kitartó volt a kiképzés idején és aláírta az első körben 5 éves szerződést 1994-ben. Elmondása szerint akkoriban a magyarok a légióból való szökéseikről voltak híresek. Ő viszont folyamatosan hosszabbította ezt a szerződést és úgy fogalmazott, élete legszebb éveit töltötte a légióban, az ejtőernyős ezred négyes századában.

Nagy Attila (balról) a szerzővel

Csalódást csak amiatt érzett, hogy a tervezettnél kevesebbet tölthetett dzsungelben, ami számára különösen vonzó volt. A kiképzést jól bírta, korábban a kommunista rendszer elit alakulatának számító határőrként szolgált a Vasfüggöny mellett, ez kellő alapot adott a légiós élethez. Többek között megjárta, akár több alkalommal is az akkori Jugoszláviát, Koszovót – ahová nem kötik kellemes élmények – Csádot, Közép-Afrikát, Elefántcsontpartot és az általa földi paradicsomnak titulált Új-Kaledóniát. 

Végül leszerelve, a büntetését letöltve, 27 év után tért haza szülővárosába feleségével, hogy új otthonában új életet kezdjen.