Lelki megnyugvást adni

Beszélgetés a hadszíntérkutatóval

 A Vas megyei származású egykori honvéd altiszt egy ideje zalaegerszegi lakos. Ám nemcsak a Nyugat-Dunántúlt, hanem az egész országot, sőt Nagy-Magyarországot is jól ismeri hadtörténeti szempontból. Fülöp András a 2016-ban alapított Grádics Egyesület elnöke, amely határon túli kapcsolatépítéssel, ifjúságneveléssel foglalkozik többek között, és karitatív tevékenységet folytat. András ötlete nyomán, a nevezett egyesület támogatásával valósul meg az idén a Lehár Antal Emlékév, a 145 évvel ezelőtt született ezredes tiszteletére, aki a császári és királyi 106. gyalogezred parancsnoka volt. 
Közel 100 kisebb-nagyobb programot szerveznek ezzel kapcsolatban, több megyében és határon túl.

- Melyek lesznek a kiemelt események?

- Lehár Regiment 106 címmel Lehár Antal német nyelven írt könyvét adjuk ki magyar, német és olasz nyelven, eddig publikálatlan fényképekkel.
Szeptemberben színdarab kerül bemutatásra Kovács Dániel drámaíró tollából, amely a témához kapcsolódik. Sopronban, Szombathelyen és Zalaegerszegen lesz majd bemutató. Valamint emléktáblákat helyezünk el számos településen Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett, az I. világháborúban szolgált vitéz katonáknak emléket állítva. Most ezen személyek kutatása is folyik. Zalaegerszegen is van három érintett vitéz, akik a zalaegerszegi magyar királyi 6. honvéd huszárezred kötelékében harcoltak. Sokszor a leszármazottak sincsenek tisztában a felmenők hőstetteivel, pedig nagyon nagy elismerésnek számított ez a kitüntetés. Csak a legénységi állományúak, vagy tiszthelyettesek kaphatták ezen kitüntetést. A 3 millió besorozott magyar katonából mindössze 1568 kapta meg az Arany Vitézségi Érmet. Zalaegerszegen terveink szerint július 2-án kerülnek ünnepélyes átadásra vitéz Erdélyi József, vitéz Papp Ferenc és vitéz Kárpáti József emléktáblái. 

- Hogyan lehet mindezt kutatni?

- 1938-ban jelent meg a Vitézek Albuma, amely az egyik kiindulópont. Majd következik az egyházi és állami anyakönyvekben, illetve a levéltárakban a kutatás, valamint igyekszünk eljutni a vitézek jelenkori utódaihoz.
Kutatások során mindig előkerülnek újabb információk, mivel mi kimegyünk a „terepre”, az emberek közé. Kutatunk és megemlékezünk. Az embereket az őszinte szó, igaz történetek és az igazi hősök érdeklik. A megemlékezésekkel egyes közösségek összetartozása is erősödik. Az emléktábla átadások közösségi események- az emberek elbeszélgetnek, elgondolkodnak. Jelenleg 120-130 ember segíti a kutató, emlékmegőrző munkát. Nem mindegyikük egyesületi tag, de beleteszi mindenki a magáét, segít, ahogy tud. Volt a történelmünkben egy bő 50 év, amikor a háborús hősökről nem lehetett beszélni, róluk nyilvánosan megemlékezni. Át kell hidalni ezt a szakadékot. Mi is ennek a hídnak a részei vagyunk – mondja Fülöp András, hosszasan sorolva értékmentő munkájukat, mely már a II. világháborút is érinti, bár nem ez a fő kutatási területük.

- Márványtáblára nekünk nem telik, mert akkor nem tudnánk megemlékezni a hősökről, ám az általuk megvalósított emléktábla-sorozattal mégis tudunk adni. Kutatóutakat is szervezünk, átmegyünk a határon túlra is. Leginkább Ukrajnában (Kelet- Galícia), vannak méltatlan állapotok. Ott kutatjuk az egykori katonatemetőket, hadszíntereket. A helyiek emlékeznek, apáról fiúra szállnak a régi történetek, hogy hol vannak az egykori hadszínterek temetői. Ezen helyeken nem szántanak, nem építkeznek, tiszteletben tartják más nemzetek halott katonáit. Gyakran visznek virágot, mondanak a pópák imát a lassan eltünedező sírhantok felett. Hadijelentések után találtunk már meg 100 éves frontvonalakat, katonatemetőinket, sírjeleket, vagy diófa ültetvényen szobrászművész alkotását Olaszországban Fossalta Maggioreban, amely azóta már teljesen fel lett újítva összefogással. Keressük az emlékhelyeket, a sírokat, a hősöket, visszük a településekre az emléktáblákat.

- A családjában volt elesett, innen indult az érdeklődés?

- Tudom, hogy volt az én családomban is olyan, aki nem jött haza sohasem a II. világháborúból. A párja pedig nem ment férjhez, mert mindig hazavárta, később mindent megadott volna a végtisztességért. Az utolsó halvány remény azonban mindig megvolt, hogy talán hazajön. Sokan így voltak ezzel. Tragédiák, fájdalmak kísérték a két világégést. Azonban fel kellett állni, újjá kellett építeni az országot. Kötelességemnek érzem társaimmal együtt, hogy múltunk tragédiákkal terhelt éveiről, valamint a háborúkban hősiesen küzdő esküjéhez hű magyar katonáról emlékezzünk és emlékeztessünk. Fontosnak érezzük, hogy a fiatalabb generációkhoz is eljusson a múltunk üzenete, ahogy Széchenyi István is szépen megfogalmazta:„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn!” A tiszteletadás még 100 év után is fontos. Ma is kerülnek elő újabb információk. Megemlékezünk olyan helyeken, ahol 100 éve nem járt magyar ember –aztán sorolja a sok érdekes történetet, mely közül számomra az a legmeghatóbb, amikor egy 86 éves idős embernek a kezébe adta a volt katona apja földi maradványait, egy olyan apáét, akivel a fia élve sohasem találkozhatott.