Caolások találkozója Botfán

Molnár László ötletének és főszervező tevékenységének köszönhetően 80 egykori caolás gyűlt össze a találkozónak helyt adó botfai közösségi házban. Mint elhangzott, tavaly volt az első találkozójuk Salomváron, közel 60 fő részvételével. A programból úgy tűnik éves hagyomány válhat, egyre nagyobb érdeklődés mellett.

Húsz év után is tartják a kapcsolatot

- Együtt vagyunk, beszélgetünk, kivel mi történt, hogy alakult a sorsa. Kíváncsiak vagyunk egymásra ennyi év távlatából is. És azt sem akarjuk, hogy véletlenül elmenjünk egymás mellett az utcán, mert 20 év alatt sokat lehet változni. Ezért gondoltam ki a találkozót. Egyébként is a baráti körök tartják egymással a kapcsolatot, így sok embert el lehetett érni, a szájról szájra terjedő meghívás során – mondta Molnár László, aki a szakács tisztnek is eleget téve nagy szeretettel készítette a kondérban a csapat ebédét. Majd szomorú kötelességének is eleget tett, amikor azokért a kollégáért gyújtott mécseseket, akik már nem lehetnek velük.

Ma is szívesen találkozik a régi csapat

- Mindig összetartó kollektíva voltunk. 700-800 főt foglalkoztattak a gyáregységben. Közel egyidősek voltunk, a beosztottak is, a vezetők is fiatalok – emlékezett vissza a Sport utcában létesült leányvállalat múltjára Török Sándor egykori termelésvezető. – 1972-ben kezdődött itt a gyártás és nagy csalódás volt, amikor vége lett, hiszen az országos termelés 40 százalékát mi adtuk. A városon belül a jól fizető munkahelyek közé tartozott a Caola. Összetartó, családias volt a légkör, volt sport- és kulturális élet, közös kirándulások. Egy idő után az eredeti kollektíva gyerekei is odajöttek dolgozni. Én is ezt a helyet ajánlanám a saját gyerekeimnek, ha még meglenne. Mindenki megtalálta ott a számítását. Az akkori nyugati termékek semmivel sem voltak jobb minőségűek, mint amit mi gyártottunk, megfizethető áron. Elismert cég voltunk, büszkeség volt ott dolgozni. 

Az egyik asztalnál ülő hölgyek elmesélték, hogy a gyár indulásakor Budapesten kellett betanulni egy-másfél év alatt. Sok élményük van abból az időből is. Még egy tv műsor, az „Eredj, lányom, Zalaegerszegre!” is felidéződött.

Molnár László másodszor szervezte meg a találkozót

- Szép idők voltak azok a régiek. Akkor még volt közösségi élet. Az igazgatónk, Madzag István is velünk kezdett a gyártáson, aztán folyamatosan képezte magát; tanult és tanult, míg végül nagyon jó vezető lett belőle. Életre szóló barátságok kötődtek a gyárban. Ma már nem divat az a munkahelyi szellem, ami ott jellemző volt. Még ma is igaz, ha meglátunk egy volt caolást, már jó napunk van. A tavalyi találkozón ugyan volt, akitől meg kellett kérdezni, hogy ő ki, mert 20 év az 20 év, és azalatt sokat lehet változni – tették hozzá a barátnő/kolléganők, és jóval kedvetlenebbül idézik fel, milyen nehéz volt elhelyezkedni, méltó új munkahelyre találni a Caola bezárása után. 

- Azt mondják, az idő mindent megszépít. De a caolás éveken nincs mit megszépíteni. Nagyon jó volt. Együtt nőtt fel a gyár a dolgozókkal. Most érdekes látni, hogy milyen sok emberrel volt kontaktunk annak idején – tette hozzá Nagy Sándor, aki több mint másfél évtizedig volt a cég dolgozója.