Vezető hírek
A Zrínyiek emlékezete
401 éve született az író-hadvezér
Az eseménynek a könyvtár adott otthont, ahol a házigazda intézmény vezetője, Kiss Gábor bevezetésképpen elmondta: idén Zrínyi születésének 401., halálának pedig 357. évfordulójára emlékezünk. Nem is az a fontos, hogy ezek kerek számok legyenek, hiszen Zrínyi Miklós olyan nagy formátumú és nagy hatású személyisége a magyar történelemnek, hogy mindig lehet rá emlékezni.
Az emlékkonferencián Velkey Péter, a humánigazgatási osztály vezetője mondott köszöntőt. Kevés olyan személyiség van, aki mind a történelem/hadtörténelem, mind pedig az irodalom terén az „élbolyba” tartozik – fogalmazott. Hozzátette: bár Zrínyi műveit a mai fiataloknak már nem olyan egyszerű olvasni, mégis fontos, hogy megismerjék eposzát, vagy legalább néhány anekdotáját, hiszen ezek jelentése ma is aktuális lehet. Zrínyi Miklós úgy volt magyar, hogy közben horvát is volt, és úgy volt horvát, hogy közben magyar is volt. Figurája így a két nemzet szimbiózisának is jelképe.
A konferencia résztvevői
A Zrínyiek múltjáról, a család eredetéről, ősi fészkéről, vagyis a Zrin várról és annak környékéről beszélt a rendezvény első előadója, Mihovics József újságíró, író, aki hosszú évek óta kutatja a magyar-horvát történelmi és kulturális kapcsolatokat. Többek között elhangzott: e várban született 1508-ban Zrínyi Miklós (horvátul Nikola Šubić Zrinski) szigetvári hős, akinek dédunokája az a Zrínyi Miklós akire ma emlékezünk, és aki dédapja hősi tetteit megénekelte. A középkori várból sajnos mára csak a rom maradt. Az előadó mindenkinek javasolja, hogy egyszer tegyen egy horvátországi kirándulást a Zrínyiek ősi földjén, a Zrin-hegységben, valamint a Krka folyó környékén. Bár szűk utak és szerpentinek vezetnek erre, de megéri az utazást.
A magyarországi, horvátországi és szlovéniai Zrínyi-kultuszról, és a témában zajló kutatásokról beszélt dr. Zágorec-Csuka Judit, a lendvai 1. számú Kétnyelvű Általános Iskola könyvtárosa. Többek között elhangzott: nemcsak a két Zrínyi Miklósnak, hanem szinte az egész Zrínyi családnak kultusza van a három országban, persze leginkább az író-hadvezérre emlékezünk. Akár csak most. Az elmúlt évtizedekben rengeteg konferencia, tudományos kutatás foglalkozott a Zrínyiekkel. Mindegyik országban vannak hagyományőrző csoportok, fesztiválok, melyek Zrínyi Miklósra emlékeznek, ezenkívül intézmények, közterek is viselik nevét. Azt keressük a Zrínyiekben, ami összeköti a három nemzetet – fogalmazott az előadó.
A rendezvény további részében Szemes Béla, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Zala Megyei Tagozatának elnöke Keresztury Dezső: Nehéz méltóság című, témába illő drámáját elemezte, majd a Zrínyi Miklós Gimnázium diákjainak műsora következett.
Az emlékkonferencia délután koszorúzással zárult a gimnázium udvarán, ahol a névadó szobra előtt tisztelegtek a résztvevők. Az iskolában az évforduló alkalmából az ezt megelőző napon tablókiállítás nyílt, mely szintén a Zrínyi családra emlékezik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben