Vezető hírek
A 100 évvel ezelőtti zalaegerszegi karácsonyokról
Tódor Tamás tartott előadást az Apáczai-tagkönyvtárban
Az előadás előtt a Könyvbarát Kör tagjai könyvajánlással, verssel, a világ érdekes karácsonyi szokásainak ismertetésével indították az összejövetelt. Majd Tódor Tamás, aki nem először volt vendége a körnek, a fent említett korba kalauzolt egy vetített képes előadás keretében. A polgárosodó, 8000 lakosú, egy templomú Zala-Egerszeg „karácsoni készülődésébe” avatott be.
A korabeli sajtóból (Zalamegye és Magyar Pais) idézett hírek, tudósítások, reklámok és egykor készült fényképek, korai képeslapok, plakátok bemutatásával tette színesebbé mindezt. Már akkor is zenével kísért misékre várták a híveket és külön kiemelt kategória volt a Kummer cukrászdában a „méregfesték mentes cukorsütemények” ajánlása. A képek tanúsága szerint a hagyományos karácsonyi sütemények sorában nem sok változás történt azóta.
Akkoriban az ünnepet az év egyéb időszakában nem jellemző magas adományozási kedv kísérte, ételt és ruhákat adtak a rászorulóknak. Aki azonban tehetős volt, igazi bőségszarút varázsolhatott a karácsonyi asztalra, megtalálta helyben a hozzávalókat. Szintén elterjedt már a „mulattatós s tanulságos játékok” kínálata, bár az igazi kedvenc és a hintaló volt ilyentájt. A karácsonyfák fa tartóba kerültek, s gyakran lebegő angyal is díszítette őket. Az akkori patikában pedig ajándékként erősítő szereket is kínáltak.
Kiderült az is, a tél és a karácsony akkoriban sem volt mindig fehér, és hogy néhány kereskedő nagyon udvarias invitálás mellett, „példátlan olcsó árakkal, a haszontól eltekintve” várta a vásárlókat. Karácsonyfa Egylet is működött a városban 1883-tól 1946-ig. A szegény gyerekek számára adtak ajándékokat és nyújtottak karácsonyi élményt a feldíszített fák köré rendezett programon. Aki pedig távoli rokonoknak küldött ajándékot, a régi postán, az egykori Posta utcában (ma Ady utca) fadobozba vagy erős vászonba csomagolva tehette ezt. A törékeny tartalmat pedig célszerű volt „fekete tentával” feltüntetni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Közgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Zalaegerszeg az ország dödölle központjaBagodi találkozó Betlehem DáviddalDecember 12-én rendezik meg a XI. Városi Gólyaavató Vetélkedőt -
rovatunk hírei
Mi a közös a Szentekben és Szuperhősökben?A Quasimodo Költőverseny fődíját nyerte Beck TamásHarmincéves a Zala Vármegyei Kereskedelmi és IparkamaraA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportEredményes, aktív volt a növényorvosok idei éveKamionos Roadshow program Zala vármegyébenÁtadták a 2024-es Zalaegerszegért díjakatZEGINFO: Beszámoló közgyűlési döntésekrőlKülönleges pillanatok a Zalaegerszegi Sportuszodában: Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf volt a vendégA 100 évvel ezelőtti zalaegerszegi karácsonyokról top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Mikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetbenAszfaltozás, térkövezés a Kosztolányi utca és a Baross-liget környékén