Vezető hírek
Jól jönne a segítség az állatsimogatónak
Elmaradnak a bevételeik a korlátozások miatt
- A korlátozások mindenkit megviselnek, nálunk is egyre nehezebb a helyzet. Már megfordult a fejünkben a bezárás gondolata is – mondta Kovács Zoltán és Hemera Mónika, az állatsimogató vezetője és munkatársa. – El kellett már adunk néhány dolgot, telket, búcsút kellett venni néhány állattól is, hogy a többiek maradhassanak. Ez azért nehéz, mert nálunk családtagok az állatok –s valóban, ahogy Mónika körbevezetett az állatok között, nagyon nyugodt, barátságos, szinte meghitt volt a hangulat. Még a nagymacskák is bújós cicaként doromboltak, simogatást hízelegtek ki, produkálták magukat a játékaikkal.
- Gondolom ők jelentik a legnagyobb költséget.
- Ők is. Az oroszlán és a fehér tigris pár összesen napi 15 kilogramm húst fogyaszt. De nagy költség a szalmázás, ami különösen hideg időben bálaszám fogy. De az apróbb állatok takarmánya is egyre növekvő költség, és vannak, akik vödör szám fogyasztják a gyümölcsöt.
- Az iskolás és óvodás csoportok jelentik a fő látogatókat egyébként?
- Inkább a családok. Visszajáró családok vannak, akik mindig jól érzik nálunk magukat. Mostanában azonban a születésnapi partik és egyéb rendezvények is kimaradnak.
- Az adó egy százaléka jöhet?
- Igen, már harmadik éve tudjuk igénybevenni ezt a lehetőséget és köszönjük az eddigi felajánlásokat. Trambulint vásároltunk az idelátogató gyerekek szórakoztatására, kerítést javítottunk, nem gondoltuk, hogy ilyen helyzet áll majd elő.
- Mit tehet az, aki segíteni szeretne?
- Elsősorban takarmányra van szükségünk, búzára, kukoricára. A nyári készletünk ugyanis véges. Vagy anyagi támogatást is nagyon megköszönnénk, mely segítségével beszereznénk, ami kell.
A hat éve működő állatsimogató aktuális állapotáról, a lakókkal kapcsolatos hírekről a közösségi oldalunkon keresztül is lehet informálódni, tájékozódni.
Bankszámlaszám: 12092309-01532942-00100007
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában