2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Egerszeg búcsú a falumúzeumban

2017. július 25. kedd, 13:41
Szerző: B.K.; Fotó: B.K.
Mária Magdolna, a városunk védőszentje ünnepe alkalmából hagyományos búcsút tartottak Zalaegerszegen. A programok nagy része a Göcseji Falumúzeumban zajlott. Ünnepi istentiszteletre a Mária Magdolna templomban került sor, ahol a hívek először találkozhattak az új megyéspüspökkel. Illetve az olajipari múzeum is egyre inkább részesévé válik a programnak.

Délelőtt tíz órakor kezdődött a szentmise a Mária Magdolna templomban. Ekkor köszöntötték hivatalosan dr. Székely János új megyéspüspököt, aki az ünnepi alkalmon celebrált. A fő helyszínen, a Göcseji Falumúzeumban ökomenikus istentisztelet várta a híveket a fatemplomban. Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás ennek szomszédságában. A régi pajták között pedig kézműves termékek, régi mesterségek képviselői kellették portékájukat.

A rendezvényen sor került a Lokálpatrióta-díj átadására is

Vadvári Péterné vehette át a Lokálpatrióta-díjat

A szokásoknak megfelelően átadták a lokálpatrióta elismeréseket. Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület által alapított díj és emlékplakett a városlakók méltányolását tolmácsolja, kizárólag lakossági szavazás alapján lehet kiérdemelni. A szervezők elmondták, a sok javaslat közül nehéz volt a döntés. Végül három személyt ismertek el eképpen. A díjakat dr. Kocsis Gyula, az EZE elnöke és Tolvaj Márta alpolgármester adták át. A sport világából két személyt emeltek ki. Major Mihályné, a zalaegerszegi női tekesportot vitte NB I-es és Szuperligás szintre több évtizedes edzői munkájával. A város tekesportjáért és nyugdíjasként is aktív közéleti tevékenységéért kapta a Lokálpatrióta emlékplakettet. Ugyanezen elismerésben részesült, szintén a sport tevékenység okán Pataki János, akinek nevéhez köthető a 24 órás úszógála zalaegerszegi meghonosítása, illetve ilyen jellegű versenyeken Zalaegerszeg képviselete.

Az idén a Lokálpatrióta-díjat Vadvári Péterné érdemelte ki a közművelődés terén végzett munkájáért. Az egykori VMK-ban kezdte 1981-ben kulturális szervező tevékenységét, s szinte nincs a városban olyan kulturális egyesület, akikkel munkakapcsolata ne lett volna. Ezen aktív tevékenység nyugdíjas éveiben is jellemző, főként az idősebbeket érintő kulturális események kapcsán.

Csónakázás a Különleges Mentők egyesületével

A búcsú kulturális blokkja az Olajipari Múzeum sátrában kapott helyet. Ez utóbbi intézmény is egyre több kínálatot nyújt az immár 18. alkalommal megrendezett programon. Az idén veteránautó kiállítással is készültek.

Újdonságok is felbukkantak, így népszerű volt a gyerekek körében a Zala Különleges Mentők Egyesülete által kínált csónakázás.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK