Vezető hírek
Marihuána fogás Nagykapornakon
A részletekről Andor László őrnagy, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője számolt be sajtótájékoztató keretében. Elhangzott: augusztus 20 után érkezett hozzájuk a bejelentés, hogy Zalaegerszegtől 15 kilométerre marihuána-szerű ültetvény van a település melletti hegy egyik ingatlanán. A rendőrök augusztus 31-én vonultak a helyszínre, ahol két – egy 64- és egy 44 darab növényből álló – ültetvényt találtak a szemle során. A növények különböző fejlettségi fázisban voltak; 2 centiméteres és közel 180 centiméteres is volt közöttük. A szakértők szerint még egy-két hónap kellett volna ahhoz, hogy beérjen a „termés”, és utána értékesíteni lehessen a cannabisból készült drogot.
Az egyik gyanúsított zalaegerszegi
Az osztályvezető elmondta: az akció keretében a helyszínen elfogtak egy 32 éves férfit (az ingatlan tulajdonosának fiát), majd nem sokkal később annak szintén 32 éves zalaegerszegi társát. Mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben. A nagykapornaki ingatlanon és a zalaegerszegi férfi lakásában is a cannabis termesztéséhez szükséges vegyszereket, és más eszközöket is találtak (többek között ventilátorokat, melegítőlámpákat, szigetelt sátrat).
A nagykapornaki férfi nem tett vallomást, társa igen, de tagadta, hogy köze lenne a bűncselekményhez. Andor László hozzátette: mindkét gyanúsított büntetett előéletű. A kapornaki férfi ellen többek között zaklatás, emberrablás, garázdaság miatt indult korábban eljárás, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények mellett. A zalaegerszegi fiatalember sem ismeretlen a rendőrök és az igazságszolgáltatás előtt, hiszen őt többek között csalás, okirathamisítás, kábítószerrel való kereskedelem miatt büntették régebben.
A két gyanúsítottat a zalaegerszegi járásbíróság szeptember elsején előzetes letartóztatásba helyezte. Öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben