Zalaegerszeg
közélet
Tudománnyal és hittel a gyógyításban
A kórház és Szent Rafael célja ugyanaz, mégpedig a gyógyítás, amit a kórház az emberi tudás és a tudomány oldaláról, míg a főangyal a hit ereje által közelít meg – hangzott el a Zala Megyei Szent Rafael Kórház névadó ünnepségén, Zalaegerszegen, melyen megáldották a szívcentrum új épületében létesített kápolnát.
Adományátadás
Tizenkét millió forintból újulhat meg az állandó javításra szoruló lift az Idősek Otthonában. A rekonstrukciót az AquaCityban rendezett jótékonysági nap bevételéből valósítják meg. A pénzadományt jelképesen sajtótájékoztató keretében nyújtották át.
kultúra
Nem mondtak le az MMIK-ról
Negyvenöt éves a ház, akár ez is lehetne az apropója annak, hogy ismét fókuszba kerüljön az egykori MMIK épülete. Az indok azonban most más: az önkormányzat a közelmúltban egyeztető tárgyalásokat kezdett a város kulturális intézményeivel, társulataival a további hasznosítás érdekében.
Megújult gyermekintézmények
Zalaegerszeg önkormányzata összesen tizenkétmillió forintot fordított a megyeszékhely bölcsődéinek felújítására, mely összegből valamennyi intézményben elvégezték a szükséges munkálatokat a nyáron.
köztér
Színező könyv minden korosztálynak
A manapság divatos színező könyvek mellett egy újfajta, szépen rajzolt kiadványt készített a zalaegerszegi Tourinform Iroda és Tóth Norbert grafikus, az Ady iskola művésztanára.
Marli diákok a Széchenyiben
2015. januárja óta zajlik TWIN címmel az a közös Európai Uniós projekt, melyen a zalaegerszegi Széchenyi István Középiskola, a németországi testvérvárosunk, Marl egyik szakiskolája, a Hans Böckler Berufskolleg, valamint lengyel és olasz szakiskolák vesznek részt.
Idősek hónapja Zalaegerszegen
Szeptember 28-ával kezdetét veszi az „Idősek Hónapja” rendezvénysorozat, amely október 25-ig kínál változatos programokat Zalaegerszeg szépkorú lakosságának. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették.
oktató
Boldogság, vagy amit akartok
Máshol nincsenek ám ennyien, ilyen csak Zalaegerszegen van – fejezték ki tetszésüket a Senior Akadémia résztvevői. S valóban, hiszen eddig az Infocentrum adott helyet az előadásoknak, míg idén az egyetem nagyelőadója, ahol mintegy kétszázan gyűltek össze.
közélet
Pozitív lista: jogkövetés, elégedett vásárlók
Garancia, minőség és emberség – a jogkövető magatartás mellett ezen elvárásokat teljesítette az a nyolc zalai kereskedelmi vállalkozás, melyek ezentúl, mint pozitív listás üzletek hirdethetik magukat.
Műfüvön rúghatják a bőrt
A páterdombi lakók vágya teljesült a 22x42 méteres műfüves sportpálya megépítésével a zalaegerszegi Kinizsi Pál utcában, amit a közelmúltban adtak át ünnepélyesen.
közélet
A hely, ahol a legértékesebb lehetsz
Az időseket megilleti a tisztelet és a gondoskodás – hangzott el a köszöntőkben a Gasparich úti Idősek Otthona tízéves jubileumi ünnepségén. A zalaegerszegi idősellátás fontos egységét képező bentlakásos intézményt 2006 nyarán adták át.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Alkotó közösség (2), Márokföld (2), Cseh Gábor (1), Reininghaus Étterem és Pizzéria (2), Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter (1), BÁTHORY (1), Deák tér Zalaegerszeg (16), Spartan Race Hungary (2), Idegenforgalom (37), Bíró László József (1), Március 15. (48), Deák Ferenc Technikum (7), Szetgyörgyvölgy (1), Dumaszínház (96), Belvárosi Idősek Klubja (2), Zalaegerszegért díj (7), Dr. Imke Nora Kellner vezérigazgató (1), KOraKIhívás (1), Peace run, békefutás (1), Bedő Andrea polgármester (2)