születésnap
interjú
Egy pillanatban elmesélni mindent
Filmesnek készült, mégis inkább fotósként ismerjük, habár az előbbi tevékenységtől sem távolodott el. Negyven éve van a pályán, idén ünnepelte 60. születésnapját. Az évforduló kapcsán nemrégiben életműkiállítása nyílt a keszthelyi Balatoni Múzeumban. Mészáros T. Lászlóval, azaz Mészivel az elmúlt évtizedekről, a most nyílt kiállításról és kedvenc képeiről beszélgettünk.

olvass!
Három lapszám és a maszk
Idén ünnepli 25. születésnapját a Pannon Tükör folyóirat. A kulturális periodika 1995. decemberében alakult. Arra akkor minden bizonnyal senki sem gondolt, hogy a mostani évfordulóra formatervezett szájmaszkokat is készítenek majd.

népies
Ötvenkét éves a Göcseji Falumúzeum
Szűk körű házi ünnepség keretében köszöntötték az államalapítás-, valamint a falumúzeum napját a skanzenben. Az ország első szabadtéri néprajzi parkja 1968. augusztus 20-án nyílt meg, így a nemzeti ünnep egyúttal a Göcseji Falumúzeum születésnapja is.

közélet
Kilencvenévesen is aktív
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték dr. Marx Gyula orvost, volt országgyűlési képviselőt, a város díszpolgárát. Balaicz Zoltán polgármester és dr. Kovács Gábor címzetes főjegyző otthonában kereste fel az ünnepeltet. Az eseményen a sajtó is részt vett.

civil
Születésnapi Bibliofülke-takarítás
Hat éves lett az Európa téren álló Bibliofülke. A könyvállomást üzemeltető ZAZEE Kulturális Egyesület egy takarítással, fertőtlenítéssel és némi könyvrendezgetéssel ünnepelte meg a Fülke születésnapját. A megtisztított könyvkölcsönzőbe végül lufik is kerültek.

közélet
Születésnapi eszköz- és stúdiófejlesztés a ZTV-nél
Megújult a Zalaegerszegi Televízió eszközparkja, illetve a műsorok hátteréül szolgáló díszlet. A fejlesztésre pályázati forrásból került sor. Az avatást április elsejére, a városi televízió 35. születésnapjára tervezték, de a járványhelyzet közbeszólt. Az ünnepségre így csak most nyílt lehetőségük.

életmódi
Korlátozott szülinaposok
Kedves ismerősöm, Vajda László születésnapi felhívása adta az ötletet, hogy utánajárjak, kinek hogyan sikeredett a születésnapja áprilisban. Laci még a télen tette közzé, hogy nagy gyalogtúrára hív bárkit, aki vele ünnepelne. De az élet közbeszólt. Van, aki csalódott és van, aki kihozta a maximumot így is. Néhány zalaegerszegi áprilisi szülinapost kérdeztünk (a sorrend a hónap napjai szerinti, zárójelben a betöltött életkor).

civil
Húszéves a Lokálpatrióta Klub
Huszadik születésnapját ünnepelte a Lokálpatrióta Klub. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett eseményen sok olyan közismert személyiség vett részt, akik korábban vendégei, előadói voltak a szervezet estjeinek.

civil
Születésnap a Zalaegerszegi Városvédő Egyesületnél
Az ötlet dr. Szilvás Rudolf főorvosé volt, aki 1989-ben úgy gondolta, hogy szükség van egy olyan civil szervezetre, amelyik a város építészeti örökségével, a városkép értékeivel foglalkozik. A kezdeményezés sikeres volt, kezdetben mintegy háromszáz tagja volt a városvédő egyesületnek. A harminc éves születésnapon az egybegyűltek visszaemlékeztek az elmúlt évtizedekre, a sikerekre és a kudarcokra, felelevenítették, mit nem sikerült megvalósítani a sok-sok javaslatukból.

oktató
Zrínyi-tabló és dizájn-tárgyak
Megújult a Zrínyi Miklós Gimnázium Zrínyi-tablója. Az iskola idén ünnepli fennállásnak 125. évfordulóját, ennek apropóján modernizálták a névadó életét és munkásságát megörökítő tablót, mely a földszinti folyosón található.

kultúra
50 éves az Olajipari Múzeum
Több programelemből álló, nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum (MOGIM). Az eseményen volt és jelenlegi kollégák, családtagok, a társintézmények képviselői, valamint közéleti személyiségek vettek részt.

kultúra
Kilencvenöt évesen is aktívan kutat
A levéltár legidősebb kutatóját köszöntötték fel a minap az intézmény munkatársai, 95. születésnapja alkalmából. Buza Sándor nyugalmazott közgazdász – aki fiatal kora óta az irodalom és a történelem iránt is érdeklődik – több mint húsz éve látogatja rendszeresen közgyűjtemény kutatószolgálatát. A helyszínen a jeles alkalomból ezúttal nemcsak iratanyagot, hanem ajándékot is kapott.

kultúra
Németh József '85
85. születésnapja alkalmából köszöntötték egykori kollégái Németh József irodalomtörténészt, a Göcseji Múzeum nyugalmazott igazgatóját, aki 1971-1992 között töltötte be ezt a posztot. Majd 1994-ig még tudományos munkatársként tevékenykedett.

kortárs
A fazekas hagyományokat követi, de máshogy formál
Egy nappal a nemzeti ünnep után született, most pedig épp március 15-e előtt egy nappal nyílt jubileumi kiállítása a Városi Hangverseny és Kiállítóteremben. Vizsgamunkája 1958-ban egy (mézeskalács?) huszár volt (aki inkább mégiscsak Háry János), munkásságát pedig többek között Kossuth-díjjal is jutalmazták.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Péter Szabó Szilvi (9), Neked munka, nekik álom (1), Író-olvasó találkozó (51), Semmelweis-napi ünnepség (8), Csatár (5), Keszthely, Pethe Ferenc Kollégium (1), Helikon Taverna (2), Zalai Szívgyógyászatért Alapítvány (2), Zalaegerszeg önkormányzata (19), NMPT - Nagykanizsa (1), Városi Kórház, Keszthely (1), Balaton legzöldebb strandja (1), Egerszegi Titánok (1), Erasmus+ program (1), Mozi (163), zenetörténet (1), Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (1), Magna Cum Laude zenekar (2), Zalakomár (2), vállalkozás (7)