Modern Városok Program
közélet
Korszerű szabadidőközpont létesül
Néhány hete már zajlik az egykori alsóerdei napközis tábor felújítása. Mint ismert, a város egy korszerű sport- és rekreációs központ kialakítására nyert támogatást a TOP egyik pályázatán, de a projektet a Modern Városok Program keretében a kormány is támogatja.
köztér
Elkezdődött az új multifunkciós sport-és rendezvénycsarnok tervezése
2019. júniusában sikerült elérni, hogy bekerüljön a Modern Városok Programba egy új multifunkciós sport és rendezvénycsarnok építése. A projekt magában foglalja az új csarnok elkészülése után a régi csarnok bontását, egységes tér és parkoló kialakítását, további több száz férőhelyes parkoló építését, a környező utak felújítását, valamint a Balatoni és a Stadion utcák kereszteződésében körforgalom építését.
köztér
Elkezdődött a régi épületek bontása
A munkaterület átadását követően zajlanak az Alsóerdei Sport- és Rekreációs Központ fejlesztéséhez (MVP), valamint a „Zalaegerszeg Alsóerdő komplex turisztikai fejlesztése” című projekthez kapcsolódó előkészítési munkálatok.
gazdaság
Elrajtolt a Kovács Károly városépítő program
Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 135. évfordulója valamint a város első polgármesterének tiszteletére hirdette meg a zalai megyeszékhely önkormányzata a Kovács Károly városépítő programot. Ennek keretében 2024-ig soha nem látott mértékben újítanak fel és építenek utakat, járdákat, parkolókat a Modern városok program újabb elemeként, 12,8 milliárd forintos állami támogatásból.
köztér
Épül a sport- és rekreációs központ az Alsóerdőn
Az Alsóerdei Sport- és Rekreációs Központ fejlesztése (MVP) projekt, valamint a „Zalaegerszeg Alsóerdő komplex turisztikai fejlesztése” című, TOP-6.1.4-16 ZL1-2017-00001 azonosítószámú projekt a bontási munkákkal, a terület előkészítésével elkezdődött, a munkaterületet a kivitelező Szabadics Közmű és Mélyépítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság átvette - adta hírül a zalaegerszegi önkormányzat.
Zajlik a múzeum épületének felújítása
Várhatóan jövő tavaszra fejeződik be a Göcseji Múzeum fejlesztése
közélet
A pincétől a padlásig megújul
Idén hetven esztendős a Göcseji Múzeum, ám a járványügyi helyzet, és a múzeum Batthyány utcai épületének felújítása miatt az ilyenkor szokásos ünnepi rendezvények elmaradnak.
köztér
Tisztasági fürdőből több funkciós uszodakomplexum
Zalaegerszegi Tisztasági Fürdő és Fedett Uszoda néven nyitotta meg kapuit 1969. szeptemberében a Göcseji úton lévő városi uszoda. A tisztasági fürdő elnevezés ma már talán megmosolyogtató, ám abban az időben e téren is hiányt pótló volt az intézmény.
gazdaság
Köszönet a város legnagyobb adófizetőinek
Zalaegerszeg önkormányzata immár negyedik alkalommal köszöntötte a megyeszékhely 25 legnagyobb adózó vállalatának vezetőit a díszteremben. A város 2019. évi 5 milliárd forintos iparűzési adóbevételéből ezek a cégek 38 százalékkal vették ki részüket, derült ki Balaicz Zoltán polgármester prezentációjából.
közélet
Új fényben a Kvártélyház
Befejeződött a Kvártélyház, és a hozzá szervesen kapcsolódó levéltári épület felújítása. A részletekről fénypróbával egybekötött sajtótájékoztatón számolt be a városvezetés.
köztér
Részleges útlezárás lesz a Göcseji úton
A Modern Városok Program keretében megvalósuló zalaegerszegi Városi Uszodafejlesztés kivitelezési munkálataival összefüggésben részleges útlezárásra kerül sor 2020. január 20. és 21. napokon a toronydaru telepítési munkáihoz kapcsolódóan.
közélet
A „kanizsai életérzés” megteremtésére törekszik
Nagykanizsát a „körkörös gazdaság mintavárosává” kívánja alakítani Balogh László, aki Nagykanizsa város friss polgármestereként október 14-től teszi a dolgát. A Batthyány-gimnázium volt igazgatója, fizika – matematika – számítástechnika szakos tanára a „Kanizsa-Vár-Vissza!” programjával a fiatalokat is meg kívánja szólítani helyben maradásuk, illetve visszatérésük érdekében.
köztér
Régi pompájában az Erdődy-Hüvös kastély
Régi pompájában mutatja magát a botfai Erdődy–Hüvös kastély. Az 1750-ben épített barokk udvarház felújítása a Modern városok program keretében, 350 millió forintból valósult meg.
közélet
Indul a Göcseji Múzeum fejlesztése
Hamarosan indul a zalaegerszegi Göcseji Múzeum épületének, illetve kiállítótereinek felújítása. Az összesen 1 milliárd 850 millió forintból megvalósuló fejlesztési összeg túlnyomó része TOP pályázatból valósul meg, ám 550 millió forinttal az állam is támogatja a beruházást.
nézőpont
Kifelé nyíló ablakok, visszafogott színek
Már nemcsak elölről, hanem oldalról, sőt hátulról is érdemes megnézni a kvártélyház épületét, hiszen az elmúlt hónapokban megújult az 1765-ben – eredetileg katonák elszállásolására – készült épület.
köztér
Vízpróba alatt a kinti medence
Vízpróbát tartottak az új 25 méteres kinti medencénél, melynek gépészeti szerelését készítik már elő. A Modern városok program keretében mintegy 9,5 milliárd forintból megvalósuló új uszoda és strand építése idén februárban kezdődött el Zalaegerszegen. A kivitelezés állásáról a város vezetése augusztus 13-án tartott sajtótájékoztatót.
közélet
Megkezdik a termálvizes kút fúrását
A Modern Városok Program keretében megvalósuló városi uszodafejlesztés kivitelezési munkálatai tavasz óta zajlanak. A megvalósuló létesítmény több, az üzemeltetés hatékonyságát szolgáló technikai megoldást is tartalmazni fog: a vízellátást részben hideg vizes kút, a működéshez szükséges hő egy részét termálvizes kút biztosítja majd.
sport
A régit elbontják, újat építenek
Új városi multifunkciós rendezvény- és sportcsarnok megépítésére kapott lehetőséget a magyar kormánytól Zalaegerszeg városa a Modern városok program keretében. A kormányhatározat szerint 715 millió forint központi költségvetési forrás áll rendelkezésre a 2024-ben átadandó létesítmény kivitelezési dokumentációjának elkészítésére, valamint a beruházás előkészítésére – jelentette be Zalaegerszeg polgármestere.
Az utókornak kívánják megőrizni
A Modern városok programban a kvártélyház és a levéltár felújítása is megkezdődött Zalaegerszegen. A bruttó 497 millió forintos beruházást sajtóbejárás keretében tekintette meg a város vezetése.
klasszik
Korhű külső, modern belső
Megkezdődött a botfai Erdődy–Hüvös kastély teljes körű rekonstrukciója, a mai kor igényeinek megfelelő Mindszenty zarándokszállás kialakításával. A Modern városok program keretében bruttó 300 millió forintból megvalósuló beruházás legfontosabb célja a műemléképület megmentése.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Paál István polgármester (2), Tanulmányi és sporteredmények (2), Zsolnai Judit intézményvezető (2), VMK Caffe és Keresztury Dezső VMK (7), Botfy utcai orvosi ügyelet (4), Apáti Kovács Béla szerző (1), Végzősök Fája (5), Mozgásanalizáló laboratórium (1), Tánc világnap (1), Etka Jóga (3), Soós Zoltán BV-pártfogó (1), Edzőváltás (1), Crystal Nails Hungary (1), Boncodföldei Autista Védőotthon (3), Kormányhivatal (5), Pszicho Filmklub (19), Programajánló (186), Nagykanizsai Kultúrkör Egyesület (1), Pedagógus-béremelés (1), dr. Bilkei Irén (20)