2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Kiállítás

Szépkezű Györökiek kiállítás

BISCHOFNÉ HESINGER KATALIN (BIHEKA) "SZÍN–JÁTÉK" C. KIÁLLÍTÁSA ÉS KÉT KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA

Kiállítás a művészeti gimnazisták munkáiból
zsibongó

Kiállítás a művészeti gimnazisták munkáiból

Az Ady-iskola művészeti gimnazistáinak alkotásaiból nyílt tárlat a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A Kép-Alkotás című kiállításon a gimnázium jelenlegi és volt tanulóinak munkáiból látható egy átfogó válogatás.
Izgalmas vonaljátékok, magányos figurák
kortárs

Izgalmas vonaljátékok, magányos figurák

Jubileumi kiállítása nyílt Németh Miklós grafikusművésznek az Apáczai Művelődési Központ galériájában. Az apropót az adta, hogy az alkotó idén 55 éves. A születésnapot pedig mivel is ünnepelhette volna meg jobban, minthogy kiállításra invitálta barátait, ismerőseit.

Mint egy messziről jött idegen

Az ilyen ruha tartást ad
népies

Az ilyen ruha tartást ad

Újragondolt hetési, és göcseji paraszt-polgári viseletekből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor Színház előterében. A szervező a Zala Megyei Népművészeti Egyesület, amely a tárlatot a nevezett két projekt résztvevőivel és az országos viseletkészítő szakterület szakembereinek közreműködésével valósította meg, közös eredményként, közös sikerként.
Háry Emma múltja a Czobor-hagyatékban
egyszervolt

Háry Emma múltja a Czobor-hagyatékban

Hamarosan megnyílik a Göcseji Múzeum új állandó kiállítása, és ugyanezen a napon posztumusz díszpolgári címet kap Czobor Mátyás, a város 1918-36 közötti polgármestere. A két dolog annyiban függ össze, hogy az új kiállítás részletesen foglalkozik az egykori városvezető személyével, hivatali időszakával.

„DRÁVÁN INNEN ÉS TÚL” – Pandur Mária festő kiállítása

Tematikus kiállítás a Föld napján
oktató

Tematikus kiállítás a Föld napján

Három részelemből álló, de egy tematikus egységet alkotó kiállítással ünnepelte a Föld napját a Zrínyi Miklós Gimnázium. Mint ismert, a világnapra minden év április 22-én kerül sor, felhívva a figyelmet a bolygó természeti értékeire és a környezet megóvására.
Élményfestés és az elmúlás gyakorlása
kortárs

Élményfestés és az elmúlás gyakorlása

Egyszerre realista és absztrakt, követi a festészet hagyományait, de térinstallációkat is készít. Így lesz minden egyben a veszprémi születésű, Budapesten élő Csiszér Zsuzsi festőművész képein.

Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház

Csiszér Zsuzsa festőművész kiállítása

KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS A KENDLIMAJORI LUDVIG NEMZETKÖZI MŰVÉSZTELEPEK ALKOTÁSAIBÓL

Monokróm, szakrális művek
kortárs

Monokróm, szakrális művek

A kereszthalál és a feltámadás a legfőbb témája a Keresztury VMK legfrissebb kiállításának, mely nem véletlenül a húsvét előtti időszakban nyílt meg. A szombathelyi Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész Stációk címmel mutatja be szakrális alkotásait.

Körzőtől a festőecsetig

Hóvirág Tavaszi Művészeti Fesztivál

Természetfotósok csoportos kiállítása

EGYÜTT, SZABADON VÁNDORKIÁLLÍTÁS A MAGYAR CIGÁNYSÁG HŐSEIRŐL

Gyenesdiás Márciusi ajánlata

A. Tóth Sándor: BUÉK TÓTHÉK

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK