Kertváros
![Ismét kinyit a Kertmozi Ismét kinyit a Kertmozi](/img/2215_8409_kertmozi.jpg)
klasszik
Ismét kinyit a Kertmozi
A zalaegerszegi Kertmozi 27 éves szünet után 2017. nyarán újra kinyitotta kapuit egy estére. Az azóta tartó folyamatos érdeklődés és biztatás miatt a szervezők úgy gondolták, idén is lesz Kertmozi - a tervek szerint már nem csak egy alkalommal.
interjú
Fiatalos közösség a Kertvárosban
Az év végi szokásokhoz híven ismét egy egyházi személyt szólítottunk meg. A kertvárosi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániára látogattunk, ahol dr. Kürnyek Róbert, „Robi atya” beszélt a helyi egyházi életről.
![Egyesület a régi tárgyakért Egyesület a régi tárgyakért](/img/2215_1522_papp_tomi_egyesulet.jpg)
civil
Egyesület a régi tárgyakért
A Kertvárosi Vigasságok rendezvényen mutatkozott be a közelmúltban alakult Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület. Az Apáczai Csere János Művelődési Központ udvarán megrendezésre kerülő családi hétvégén több tucat korabeli használati tárgyat nézhettek meg az érdeklődők.
egyszervolt
Kiállítás a 60 éves Kertvárosról
Jubilál idén Zalaegerszeg, az első írásos említésének 770. évfordulója kapcsán. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Apáczai Tagkönyvtárában szerették volna, ha ennek az ünnepnek a része a Kertváros létrejöttének 60. évfordulója is. A kezdetektől napjainkig tartó emlékidézés többségében fotókból álló kiállítás, amely egy hónapig látogatható.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Bécs Tiborné polgármester (4), Balaton Színház (93), Vízirendőrök (1), fészekrakás (1), Csornai Premontrei Rend (2), Alvászavarok (2), Horváth Tihamér (1), P. Barna Judit régész (1), Retro Fesztivál (5), Gömbös Dániel Természetfotós (1), Bedő Sándor festőművész (2), A MÉZGA CSALÁD (1), dr. Darák Péter, a Kúria elnöke (2), Közösségi élet (10), TeTedd! környezetszépítő akció (1), Szentpéterföld (2), Szentgál (2), Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ (1), Zalaegerszegi Termálfürdő (3), Magasépítés (5)