2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Jótékonyság

A kórház onkológiai osztálya kapja a támogatást

„Zalaegerszeg az összefogás és a jótékonyság városa” – fogalmazott Balaicz Zoltán, amikor az Országos Vadpörkölt és Borfesztivál - Zalai teríték főzőversenyén összegyűlt mintegy 1,5 millió forintot átadta az Akarattal és Hittel Alapítvány számára.
Az őszies idő ellenére is jótékonykodtak
civil

Az őszies idő ellenére is jótékonykodtak

A megszokottnál jóval hűvösebb időben, mégis 2100 érdeklődőt vonzva zajlott a 16. Jótékonysági nap az AquaCityben. A hagyományos rendezvény közel 5 és fél millió forintos támogatást hozott a kedvezményezetteknek, azaz a megyei kórház fizioterápiás osztályának és a Zalai Különleges Mentőknek.

Jótékonysági adományok

Az elmúlt héten két jótékonysági adomány átadására is sor került Zalaegerszegen. A május 13-án megrendezett jótékonysági légvárnapon befolyt 240 ezer forintot a Zala Megyei Szent Rafael Kórház gyermekosztálya számára ajánlották fel. A pénzből többek között egy gyermek rehabilitációt szolgáló hidraulikus ágyat vásárolnak.

Jótékonysági Légvárnap

Másodszor is célba értek
köztér

Másodszor is célba értek

Az ország számos településéről és külföldről érkeztek amatőr és profi futók, hogy teljesítsék a 60 kilométeres távot Zalaegerszeg és Keszthely között május 7-én. A Másodszor is célba érünk! mottójú váltófutóversenyt második alkalommal rendezte meg a zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány, hogy felhívja a figyelmet koraszülött mentés fontosságára és az egészséges életmódra.
Törvényszéki adomány a Bibliofülkének
civil

Törvényszéki adomány a Bibliofülkének

A társadalmi felelősségvállalás program keretében feltöltötte az Európa téren álló Bibliofülkét a Zalaegerszegi Törvényszék. Az akció részeként 265 könyv került a nyilvános „könyvszekrénybe”, melyet a bíróság munkatársai gyűjtöttek össze az elmúlt hetekben.
Télűző maskarások Zalaegerszegen
kultúra

Télűző maskarások Zalaegerszegen

Jótékonysági fánkvásárral, jelmezbemutatóval, maskarás felvonulással űzték el ma délután a zalaegerszegiek a telet. A hagyományos Városi Farsangot a Nagycsaládosok Zalaegerszegi Egyesülete, a második éve megrendezésre kerülő Fánky Fesztivált pedig a Kvártélyház Kft. szervezte.

Ép testben ép lélek

MACKÓFUTAM

Szívmelengető Jótékonysági Futam a Szívsebészetnek Kispáliban

Plüssmacikat a mentőautóba
civil

Plüssmacikat a mentőautóba

Új jótékony akció indult a városban, illetve a megyében több civilszervezet és magánszemélyek kezdeményezésére, cégek, intézmények, egyéni vállalkozások csatlakozásával. A célja pedig beteg gyermekek lelki támogatása a nehéz percekben.

Szüreti felvonulás

Lecsónapi adomány

A zalaegerszegi Keresztury VMK hagyományteremtő szándékkal, idén első alkalommal rendezte meg a közelmúltban a landorhegyi jótékonysági lecsónapot.
Lift-rekonstrukcióra gyűlt a pénz
közélet

Lift-rekonstrukcióra gyűlt a pénz

A tegnap megrendezett jótékonysági családi nap az Idősek Otthona liftjének teljes körű rekonstrukcióját szolgálja, melynek költsége várhatóan 12 millió forint.
Jótékonysági nap az AquaCityben

Jótékonysági nap az AquaCityben

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80