Jótékonyság
közélet
Városi farsang: trollok, avatárok, okostojások
Kellemes tavaszi melegben zajlott a Nagycsaládosok Zalaegerszegi Egyesület által immár 21. alkalommal megrendezett városi farsangi felvonulás, melyet négy éve fánkvásár egészít ki. 25 csoportban 610 résztvevő, plusz egyéni jelmezesek vonultak végig a Kossuth utcán, miközben több mint 3000, jótékony célú fánk is elfogyott.
civil
Egy túlélő cica kalandja és az emberi összefogás
A közelmúltban egy eltűnt cica felbukkanásai, feltűnően barátságos viselkedése és szívszaggató segítségkérése tartotta lázban a városban azokat, akik személyesen találkoztak vele, illetve látták a fotóját a közösségi oldalon. Miközben napi szinten sokkoló állatkínzások és elhagyott, kidobott négylábúak elszomorító történetei jönnek szembe velünk, most a jószívű emberek összefogásáról, segítőszándékáról és happy endről szól a sztori.
életmódi
Virtuális világból a valódiba
Reményik Sándor verse is lehetne a mottója annak a közösségnek, melyet hét évvel ezelőtt hozott létre egy Zalaegerszeg közelében élő férfi. A Naponta Imádkozók Csoportja a virtuális térből teremtett valós barátságokat, egymást a gyakorlati életben segítő közösséget.
gasztro
Vadfőzés és szelíd kutyák
Az Országos Vadpörkölt és Borfesztivál második napja a jótékonykodás jegyében telt. Rekord számú csapat jelentkezett az adománygyűjtő főzésre. Felvonultak az egyik kedvezményezett klub „képviselői” is; vagyis az állatmenhelyről 120 kutya, akiket szintén e(b)mberbaráti alapon önkéntesek vezettek fel.
Magyarok Kenyere
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szervezésében idén nyolcadszor indult útjára a nagyszabású Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem karitatív kezdeményezés.
civil
Jótékonysági főzés a kerékpárutak fejlesztéséért
Jótékonysági és családi napra várták az AquaCity-be a támogatókat, kikapcsolódni vágyókat, immár 17. alkalommal. Lévén az idén 70 csapat sütötte-főzte a legkülönbözőbb kategóriájú ételeket, a bőség okán a korábban szokásos főzőverseny túlhaladta az értékelhetőséget.
![Húshagyó kedden Fánky Fesztivál Húshagyó kedden Fánky Fesztivál](/img/2215_1222_fank_1.jpg)
civil
Húshagyó kedden Fánky Fesztivál
A tapasztalatok szerint a világ összes fánkja sem lenne elég a hagyományos városi farsanggal egybekötött Fánky Fesztiválra – hangzott el a télűző mulatságot megelőző sajtótájékoztatón a városházán.
A kórház onkológiai osztálya kapja a támogatást
„Zalaegerszeg az összefogás és a jótékonyság városa” – fogalmazott Balaicz Zoltán, amikor az Országos Vadpörkölt és Borfesztivál - Zalai teríték főzőversenyén összegyűlt mintegy 1,5 millió forintot átadta az Akarattal és Hittel Alapítvány számára.
civil
Az őszies idő ellenére is jótékonykodtak
A megszokottnál jóval hűvösebb időben, mégis 2100 érdeklődőt vonzva zajlott a 16. Jótékonysági nap az AquaCityben. A hagyományos rendezvény közel 5 és fél millió forintos támogatást hozott a kedvezményezetteknek, azaz a megyei kórház fizioterápiás osztályának és a Zalai Különleges Mentőknek.
Jótékonysági adományok
Az elmúlt héten két jótékonysági adomány átadására is sor került Zalaegerszegen. A május 13-án megrendezett jótékonysági légvárnapon befolyt 240 ezer forintot a Zala Megyei Szent Rafael Kórház gyermekosztálya számára ajánlották fel. A pénzből többek között egy gyermek rehabilitációt szolgáló hidraulikus ágyat vásárolnak.
![Másodszor is célba értek Másodszor is célba értek](/img/2216_3934_korafutas_cel2.jpg)
köztér
Másodszor is célba értek
Az ország számos településéről és külföldről érkeztek amatőr és profi futók, hogy teljesítsék a 60 kilométeres távot Zalaegerszeg és Keszthely között május 7-én. A Másodszor is célba érünk! mottójú váltófutóversenyt második alkalommal rendezte meg a zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány, hogy felhívja a figyelmet koraszülött mentés fontosságára és az egészséges életmódra.
![Törvényszéki adomány a Bibliofülkének Törvényszéki adomány a Bibliofülkének](/img/2215_8585_biblio_1.jpg)
civil
Törvényszéki adomány a Bibliofülkének
A társadalmi felelősségvállalás program keretében feltöltötte az Európa téren álló Bibliofülkét a Zalaegerszegi Törvényszék. Az akció részeként 265 könyv került a nyilvános „könyvszekrénybe”, melyet a bíróság munkatársai gyűjtöttek össze az elmúlt hetekben.
![Télűző maskarások Zalaegerszegen Télűző maskarások Zalaegerszegen](/img/2215_2542_fanky_feszt_10.jpg)
kultúra
Télűző maskarások Zalaegerszegen
Jótékonysági fánkvásárral, jelmezbemutatóval, maskarás felvonulással űzték el ma délután a zalaegerszegiek a telet. A hagyományos Városi Farsangot a Nagycsaládosok Zalaegerszegi Egyesülete, a második éve megrendezésre kerülő Fánky Fesztivált pedig a Kvártélyház Kft. szervezte.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Bringa (7), Olai Fesztivál (4), Online tárlatvezetés (5), AquaTherma Termálfalu és Kemping Gébárti-tó (3), Fájdalomkezelési tréning (1), HR-Café (2), Konyhafőnök Junior Tábor (1), Vizitúra (5), Dr. Palkovics László (2), Árverés (4), Szentgyörgyvölgy (3), Vonyarcvashegy, Kossuth utca, Szent István park (4), Öko-program (1), Keszthelyi Helikon Kórus (1), Göcsej filmszemle (4), Unique együttes koncert (1), Utcafesztivál (4), Varjasi Gábor (1), Építés (4), Dr. Dukai Miklós államtitkár (1)