Hagyományőrzés
civil
Dombérozz újra a Göcsejben!
Ismét kinyitja kapuit a Göcseji Dombérozó rendezvénysorozat, amely az ország egyik legszebb néprajzi tájegységében július 9-e és 18-a között tíz napon át különleges programokkal, kézműves bemutatókkal és jellegzetes ételekkel várja az érdeklődőket, immár ötödik alkalommal. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a Barabásszegi Vendégháznál.
életmódi
Egy mesés család
Szőnek, fonnak, esztergálnak, kertészkednek, nemezelnek. Hangulatos, náluk az élet. A Rózsa családnál jártunk, ahol a népi hagyományok éltetése elsősorban apáról lányaira száll(t). A birtokon legelő birkától a fonalfestéshez használt kerti növényeken át a nemezelt termékekig, a fonáshoz használt saját készítésű eszközökig minden van a háznál.
közélet
Présházavató mulatsággal
Iskolai oktató központként funkcionál a felsőrajki Ungi-hegyen található felújított 200 éves présház, amit neves közéleti személyiségek körében avattak fel tegnap. A Felsőrajk és Dióskál között fekvő Ungi-hegyen a világ zajától elzárva, ugyanakkor páratlan természeti környezetben ünnepelhettek a résztvevők.
népies
Szent Iván-éjen a tűz körül
Erősen kihűlőben lévő szokást élesztgetnek, s alakítják kicsit a mai korhoz a Szent Iván-éji szerelemvarázsló tűzugrással, tűz körüli tánccal, énekkel a Tarsoly Erdélyi Mezőségért Egyesület tagjai. Néhány éve Pethőhenyén várják az ismerősöket erre a programra, az idén pedig a Besenyői Baráti Körrel összefogva, a zalaegerszegi településrészre is bővítették a hagyományőrző estet.
interjú
Hagyomány és természeti értékek
Balatonmagyaród önkormányzata a folytatásban is kivételes természeti értékeire épít, amely törekvésben a helyi hagyományok megőrzése is nagy hangsúllyal szerepel. A tavaly őszi önkormányzati választás után felállt új képviselő-testületnek éppen ezért célja egy falutörténeti múzeum létrehozása. Erdős János polgármesterrel beszélgettünk minderről, aki az előző ciklusokban képviselőként tevékenykedett a faluért.
gasztro
Göcseji ízek újragondolva
Új gasztronómiai rendezvény várja az érdeklődőket a Göcseji Falumúzeumban május 18-án, szombaton. A Village Food Fesztivál – Göcsej íze a hagyományos göcseji konyhát szeretné bemutatni a látogatóknak, ám újragondolt formában.
népies
Farsangolás fánkcsodákkal Zalaapátiban
Idén március 5-re esik a húshagyókedd, melynek tradicionális finomsága a fánk, amit persze az egész farsangi időszakban lehet fogyasztani. Zalaapátiban az elmúlt vasárnap megrendezett fánkfesztiválon olyan kínálatot vonultattak fel, ami ismét minden képzeletet felülmúlt. Még két napunk van bőségesen enni, akár fánkot sütni, hiszen a hamvazószerdával és a torkos csütörtökkel megkezdődik a húsvétig tartó negyvennapos nagyböjt.
népies
Dombérozás a Göcsejben 4. alkalommal
Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Göcseji Dombérozó rendezvénysorozatot, amely ezúttal is nulladik nappal indul. Az ünnepélyes megnyitóra másnap, július 13-án a novai aratónapok keretében kerül sor A tíz napot felölelő kulturális programot a Göcseji Falumúzeumban zárják a résztvevő települések találkozójával, július 21-én.
népies
Képzősök kézműves remekei
Gyönyörű népművészeti remekművek várják a városi hangversenyterembe betérőket a hónap folyamán. A Hagyományok Háza által szervezett felnőtt szakképzésen készült alkotások a megújított hagyományosból mutatnak be lélekemelő kiállítást.
Lámpajárás a kastélyparkban
November középső vasárnapján tartották Keszthelyen Szent Márton ünnepét, melyen ezúttal sokszáz résztvevővel végezték el a lámpásjárást a kastélyparktól a Fő téri alkalmi színpadig. A rendezvényre meghívták azon Balaton-felvidéki településeket is, ahol a templomot Szent Márton tiszteletére szentelték fel.
népies
Libalakoma és vigasság a napsütésben
Márton napjához nemcsak számos népszokás, hanem időjárásjóslási hagyományok is kötődnek. Elődeink úgy tartották, ha Márton napján a lúd jégen jár, akkor karácsonykor sárban botorkál. Ha viszont november 11-én napos az idő (vagyis Márton nyara van), akkor igen kemény, hideg tél következik.
népies
Múltbéli kincsek a padlásról
Első alkalommal mutatta be kamarakiállítás keretében gyűjteményének egy részét a Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület. A régi tárgyak felkutatására és felújítására fókuszáló civil szervezetnek „Zala múltbéli kincsei” címmel nyílt tárlata az Apáczai Művelődési Központban.
közélet
Göcseji Dombérozó
A Göcseji Dombérozó idén harmadik alkalommal – július 14–22. között – várja az érdeklődőket a tájegység 24 településének változatos programkínálatával. Élő bika road show, Népi játékok olimpiája, táj jellegű ételek kínálata és megannyi érdekesség a rendezvénysorozatban, melyhez Zalaegerszeg is csatlakozott.
életmódi
Zala értékei Afrikában
Afrikába került Zala megye múltjának, illetve paraszti kultúrájának egy része. A nyugat-afrikai Bissau városának egyik magániskolájában ugyanis május elején egy Magyarországot bemutató kiállítás nyílt.
egyszervolt
Hévízi tavaszköszöntő, római örökséggel
A gyerekkora révén Hévízhez is kötődő Flavius Theodosius, későbbi nevén I., vagy Nagy Theodosius római császárt és a korát idézték vissza április közepén, egy kétnapos tavaszköszöntő programmal, melynek díszvendégei között a Tizedik Gemina Légió Hagyományőrzőit köszöntötték.
népies
Hogyan kerül a kolbász az asztalra?
Ízlik, kérek még – mondták a gyerekek, miközben jóízűen falatozták a saját maguk által készített kolbászokat, lila hagymával, savanyú uborkával és friss kenyérrel. Ott-jártunkkor a zalaegerszegi Mikes Utcai Tagóvoda ovisai a disznótor hagyományaival ismerkedtek.
köztér
Kemendollár értékeire, közösségére épít
Kemendolláron a közösségi összefogás legszebb példájaként tarthatták azt az ünnepséget októberben, amikor is felavatták az egykori kemendi vár helyén létesített emlékhelyet. A kistelepülés egyik erõssége közösségének összetartása, ami az önkormányzat számára garancia a közeljövõ terveinek megvalósításához.
népies
Úgy öltenek, hogy örökítenek
Újra öltünk és örökítünk névvel 2014 novemberében alakult meg a Gelsei Hímzőkör, melynek ügyes kezű asszonyai már több kiállításon meglepték munkáikkal a nagyközönséget. A terítők, futók, keszkenők, falvédők, díszpárnák szépségét látva, egyértelmű az alkotó közösséggé érett társaság indíttatása: tudják, mi kell a léleknek…
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Fesztivál (132), Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (1), iharkúti ásatás (1), Király Linda és Király Viktor (1), Corner Irish Pub (1), Méz (10), néphagyományok (8), Spirituális Kör (25), Technológiai és kompetencia centrum (1), energiaválság (7), Kovácsművészeti szaktábor (1), Káli-medence (2), Cserhalmi Henriette (1), zenegép (1), Kovács László művészettörténész (4), Politika (37), Légifotók (1), Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (253), Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (3), Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület (5)