Griff Bábszínház
pódium
Csipkerózsika a Griffben
Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kikapcsolódást nyújthat és tanulságul szolgálhat a Griff Bábszínház évadindító előadása. A Csipkerózsika című mesét szeptember 24-től játssza a társulat.
kultúra
Évadnyitó a bábszínházban és a színházban
A Griff Bábszínház és a Hevesi Sándor Színház is évadnyitó társulati ülést tartott augusztus végén. Mindkét eseményen részt vett Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő, akik amellett, hogy jó munkát és sikeres évadot kívántak a színészeknek, az előttünk álló nehézségekre is felhívták a figyelmet.
pódium
Visszatértek a nézők a bábszínházba
Évadzáró társulati ülést tartott a Griff Bábszínház. Szűcs István igazgató „fura évadnak” nevezte az ideit, utalva arra, hogy a világjárvány még meghatározta a munkarendet, bár a vírus miatt már nem maradt el előadás.
pódium
Félbehagyott sors, kerek történet
A felvillanó emléktöredékek sokaságába úgy bele lehet őrülni, mint a pinty. Főleg ha egy olyan hétköznapi ember történetéről van szó, aki átélte a 20. század túlnyomó részét, akit mindig „félbehagytak”, de egy kis időre azért „méltó” lett. Emlékbeszédét azonban már csak a két zebrapintye hallgatja, na és a nagyérdemű közönség a színpad előtt ülve.
pódium
A karácsonyi angyalt keresik
Nemes Nagy Ágnes versein alapul a Griff Bábszínház karácsonyi előadása. A Hóesésben című „téli álmot” az adventi szezonban, illetve év elején tűzi műsorra a társulat. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.
pódium
Népmesék és népszerű mesék
Úgy indítják az évadot, hogy tulajdonképpen hivatalos évadzáró sem volt, hiszen a Griff Bábszínház társulata egész nyáron dolgozott. Sem a próbákkal, sem az előadásokkal nem álltak le. Ez a furcsa időszak a járványnak köszönhető, ami teljesen új helyzet elé állította a bábszínházat is.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Csokoládé Fesztivál (5), vizesblokk-felújítás (1), Kitüntetések átadása (51), Mese (35), ZALASZENTLŐRINC (4), Megyei Jogú Városok Szövetsége (1), Felajánlás (3), Kerka vízimalom (1), Kalandos programok a Tavirózsa Kalandparkban (2), Németh Roland régész (2), Diagnosztikai eljárás (3), Elite Challenge (2), Elefánt koncert (3), Zivatar (1), Véndiófa étterem (2), Gébárti Kovácsművészeti Szaktábor (2), Dr. Oroszlán Tamás főorvos, igazgatási koordinátor. (1), Karácsonyi szeretetlánc (2), Roncsderbi (3), Gyenes Imre (4)