Dr. Sifter Rózsa főispán
közélet
Adóigazgatás, családtámogatás, vízvédelem
Zalavár – Várszigeten, a Kis-Balaton Házban dr. Sifter Rózsa elnök, kormánymegbízott vezetésével ülésezett a Zala Megyei Államigazgatási Kollégium, november 22-én.
közélet
Védelem, biztonság, modern hadsereg
A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderő-fejlesztési Programot ismertette dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter Zalaegerszegen, a megyei kormányhivatalban. Az elmúlt 25 év legnagyobb és legátfogóbb honvédelmi programját ismerhették meg a megjelent szakemberek és polgármesterek. A minisztert dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Vigh László országgyűlési képviselő és dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke fogadta.
sport
A régit elbontják, újat építenek
Új városi multifunkciós rendezvény- és sportcsarnok megépítésére kapott lehetőséget a magyar kormánytól Zalaegerszeg városa a Modern városok program keretében. A kormányhatározat szerint 715 millió forint központi költségvetési forrás áll rendelkezésre a 2024-ben átadandó létesítmény kivitelezési dokumentációjának elkészítésére, valamint a beruházás előkészítésére – jelentette be Zalaegerszeg polgármestere.
zsibongó
Álmaim Háza! – 20 év múlva
„Álmaim háza!” címmel hirdette meg idén a Zala Megyei Kormányhivatal megyei rajz- és fotópályázatát az általános és középiskolai tanulók körében. A felhívásra összesen 310 pályamű érkezett, a megyén túlról is, a legmesszebbről Debrecenből. A legszínvonalasabb alkotásokból kiállítást rendeztek a kormányhivatal munkaügyi központjában, ahol azok készítőit értékes díjakkal jutalmazták.
közélet
Házhoz megy az ügyintézés lehetősége
A Zala megyei kormányablak busz (kab) tavaly október 2-án kezdte meg működését a megye 6 járásában összesen 38 kistelepülésen helyben kínálva az ügyintézés lehetőségét. A téli szünet után a március 5-étől ismét üzembe álló busz szolgáltatásait Zalaszentmihályon mutatták be a sajtó munkatársainak a minap.
Árvízvédelmi töltések, záportározók épülnek
Tizenhárom napirendi pontot, köztük ár- és belvízvédelmi, tűzvédelmi és honvédelmi témájúakat tárgyalt meg a Zala Megyei Védelmi Bizottság idei első ülésén, melyen elfogadták a 2019. évi feladat- és pénzügyi tervüket is.
közélet
Köszönet az újságíróknak a szabad sajtó napján
A szabad sajtó napja alkalmából sajtóreggelire hívta a megyei médiumok munkatársait a kormányhivatal, a megyei önkormányzat, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a tankerület valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetői. A rendezvénynek a megyeháza Deák-termében adtak helyet.
közélet
2019 az építkezések éve
Idén több száz milliárd forint értékben valósulnak meg, illetve indulnak el beruházások Zalaegerszegen és Zala megyében. A megyeszékhelyt érintően január végére elkészül a zöld épület felújítása a kórházban, és elindulhat a duális képzőközpont, valamint az új uszoda építése, hangzott el többek között a megye és a város vezetőinek közös évindító sajtótájékoztatóján.
közélet
Egyszerűbb, gyorsabb közigazgatást
Gyorsabb, egyszerűbb, egységes, és jobb minőségű ügyfélszolgáltatás a célja a kormány által az egész országra kiterjesztett közigazgatás-fejlesztési operatív projektnek (KÖFOP), mely révén többek között 700 ügytípus egyszerűsödik, vagy szűnik meg a következő évben – közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a projekt nyitórendezvényén, a zalaegerszegi megyeházán.
köztér
Kormányablakként él tovább a Zóna
A sarki bejáratot megszüntették, felette azonban meghagyták az eredeti Zóna feliratot, emlékeztetve a felújított műemlék épület egykori funkciójára. Átadásával egy új korszak vette kezdetét, hiszen földszintjén megnyílt Zalaegerszeg második kormányablaka, ahová a Munkácsy utca felőli kapun lehet betérni.
közélet
A sajtó munkatársait köszöntötték
A szabad magyar sajtó napja alkalmából invitálta sajtóreggelire a média munkatársait a Zala Megyei Kormányhivatal. A megyeháza Deák-termében tartott március 14-i ünnepségen a megyei állami intézmények vezetői is részt vettek.
közélet
Szemléletformáló egészségfejlesztés
Micsoda öröm egy kimerítőnek tűnő futás után célba érni! A rendszeres testmozgás fontosságára is felhívják a figyelmet a Zalaegerszegi Járási Egészségfejlesztési Irodában (EFI), melynek kialakítására több mint 85 millió forintos támogatást nyert el a Szent Rafael Kórház.
közélet
Kétszázmillió betegbiztonság fejlesztésre
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház 200 millió forint összegű támogatást nyert a betegbiztonság fejlesztésére. A projekt eredményeképpen többek közt a fekvőbeteg osztályokon általános és speciális higiéniai fejlesztések valósulhatnak meg és egységes betegazonosító rendszert alakítanak ki. A nyertes pályázat részleteiről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
közélet
Új mentőállomás épülhet Zalaegerszegen
A 2018-as esztendő egy régen várt ajándékot hozott a zalaegerszegi mentőállomás dolgozóinak, a kormány ugyanis egy új telephely építéséről döntött. Az Ady utcai épületen az elmúlt évtizedekben jelentős beavatkozást nem hajtottak végre, valóban indokolt egy új megépítése.
közélet
1,7 millió a hidroterápiás medence felújítására
Újabb pénzadományt kapott a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház a hidroterápiás medence felújításához a Zala Megyei Kormányhivatal, a Zalaegerszegi Járási Hivatal valamint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság jóvoltából. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették.
köztér
Elkészült a Zóna épületének színezése
Közel 50 százalékos készültségnél tart a kormányhivatalként újraéledő volt Zóna-étterem felújítása Zalaegerszegen, ahol hamarosan elbontják az állványokat, mely által látható lesz az épület már kész színezése.
Sikeres nemzetközi gyakorlatokon túl
Két sikeres nemzetközi gyakorlatról, árvíz- és belvízvédelemre, valamint a téli időszakra való felkészülésről esett szó többek között a Zala Megyei Védelmi Bizottság idei utolsó ülésén.
köztér
Elkezdődött a „Zóna étterem” felújítása
A „Zóna étterem” beruházására vonatkozó vállalkozási szerződést július 5-én írta alá dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott. Az építkezés június 10-én hétfőn kezdődik meg.
kortárs
Lakóhelyem Arckönyve – a gyerekek szemével
A Zala Megyei Kormányhivatala „Lakóhelyem Arckönyve” című rajz- és fotópályázatára az alsó tagozatos tanulók 173 nyújtottak be, a felső tagozatosok 66, a középiskolások 12 rajzot illetve festményt nyújtottak be. A fotó- és videókategóriában szintén 12 pályamű érkezett be.
gazdaság
Zalaegerszeg reptéri, vasúti, tengeri összeköttetéssel
A zalai megyeszékhelyt az M7-es autópályával összekötő 2x2 sávos gyorsforgalmi út megépítésével gyakorlatilag reptere is lesz Zalaegerszegnek – vélekedett Balaicz Zoltán a Széchenyi Programiroda Közel a segítség című országos konferenciasorozatának megyeszékhelyi állomásán.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zebra terv (2), 7mérföld Közhasznú Nonprofit Kft. (1), Nagy Beáta igazgató (1), Móricz Művelődési Központ,Zalaegerszeg (12), Vasútvillamosítás (1), Városnéző séta (10), nyers vegán (1), Emléktábla-avatás (16), táborok (1), Dr. Illyés Zoltán (14), MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR (1), Lázár János építési és beruházási miniszter (3), Ágh Edit festőművész (1), Györöki Nyári Tárlat (4), Emlékkoncert (9), Vizilabda toborzó (1), takarékossági intézkedések (1), Természettudomány (13), Zalaco Zrt. (7), Petőfi Sándor Általános Iskola (8)
1-20 21-40