Vezető hírek
A sajtó munkatársait köszöntötték
Vigh László, dr. Sifter Rózsa és dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke minden magyar embert büszkeséggel tölt el. Március 15-e immár 170 éve jelent egyet a szabadságvággyal és a hazaszeretettel – fogalmazott köszöntőjében dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott. Mint mondta, egyet akartak a reformpárti vezetők, egyet a nép, az ifjúság, mindenki. A fiatalok az újságírók gyújtották be a szikrát, melynek következtében fellobbant a forradalom lángja Budapesten. A cél nem változott, hiszen most is azt szeretnénk, amit ők 1848-ban: beleszólást sorsunkba, hogy ne határainkon kívülről, idegenek hozzanak döntést rólunk, Azt szeretnénk, ha Magyarország továbbra is a magyaroké, Európa az európaiaké lenne. Ehhez az szükséges, hogy Európa képes legyen megvédeni kultúráját és közösségeit, mert akkor továbbra is biztonságban élhetnénk, hangsúlyozta.
Ahogy akkor jelen voltak az újságírók a történelmi tetteknél, úgy ez ma sincs másként – emelte ki, majd megköszönte a sajtó egész éves munkáját a példaértékű és hasznos együttműködésért.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy az állami intézmények munkatársai a közjó szolgálatában tevékenykednek, melynek sikeréhez a sajtó munkatársai is hozzájárulnak. Mint mondta, az eredményeket nemcsak elérni, de megtartani is tudni kell. Nagy küzdelmet igényel ez a következő években is, mert rajtunk múlik, mivé válik ez a város és ez az ország.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk! Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton