Besenczi Árpád
![Arra készülnek, hogy lesz színház Arra készülnek, hogy lesz színház](/img/2215_6817_hsszinhaz_3.jpg)
pódium
Arra készülnek, hogy lesz színház
Az elmaradt előadások pótlásával és természetesen új produkciókkal is készül a Hevesi Sándor Színház a 2020/2021-es évadra. Azzal számolnak, hogy minden a terv szerint halad – derült ki hétfőn a teátrum évadnyitó társulati ülésén. Az eseményen többek között részt vett Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester is.
![Az elmaradt darabokat is műsorra tűzik Az elmaradt darabokat is műsorra tűzik](/img/2216_6944_20_szinhaz_evadzaro_2a.jpg)
kultúra
Az elmaradt darabokat is műsorra tűzik
Nyolc nagyszínpadi előadást mutat be és műsorra tűzi a járvány miatt elmaradt darabokat is a 2020/2021-es évadban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, hangzott el a társulat évadzáró ülésén, amelyen a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársaikat díjakkal ismerték el.
![Arra készülnek, hogy ősszel beindul a színházi szezon Arra készülnek, hogy ősszel beindul a színházi szezon](/img/2215_7004_szinhaz_2_1.jpg)
pódium
Arra készülnek, hogy ősszel beindul a színházi szezon
Ebben a nehéz, szokatlan, embert próbáló időszakban, amikor igazándiból semmi biztosat nem tudunk, amikor a bizonytalanság az úr, azt hiszem mégiscsak meg kell próbálni néhány biztos dolgot közölni a színház jövőjével kapcsolatban. Először, mi továbbra is úgy készülünk, hogy ősszel beindul a színházi szezon, még ha néhány kompromisszumot is kellett kötnünk, tekintettel a kialakult helyzetre - adta hírül az intézmény Facebook-oldalán dr. Besenczi Árpád igazgató.
![Évadnyitó mikrobuszokkal Évadnyitó mikrobuszokkal](/img/2215_9442_kisbusz_szinhazepulet.jpg)
kultúra
Évadnyitó mikrobuszokkal
Új mikrobuszok átadásával vette kezdetét a 2019/2020-as színházi évad. A Hevesi Sándor Színház előtti téren mind a zalaegerszegi teátrum, mind pedig a Griff Bábszínház egy-egy nyolc személyes kisbuszt kapott használatra.
Ismét Besenczi Árpád a színház igazgatója
Több intézményvezetői pályázatról is döntés született a városi közgyűlés múlt heti ülésén. A Hevesi Sándor Színház igazgatói posztjára ismét dr. Besenczi Árpádot választották.
![Magas nézőszám és díjazások Magas nézőszám és díjazások](/img/2215_9309_evadzaro_dijazottak_2019.jpg)
pódium
Magas nézőszám és díjazások
Hat nagyszínpadi bemutató, összesen 248 előadás, több mint 72 ezer néző és 11 ezernél is több bérletes – e számokkal zárta az idei évadot a Hevesi Sándor Színház. A társulat évadzáró ülésén dr. Besenczi Árpád igazgató azt is elmondta: nagyon gyorsan, békésen és komolyabb „balhék” nélkül múlt el a 2018/19-es színházi év.
![Gábor Miklósra emlékeztek Gábor Miklósra emlékeztek](/img/2215_5271_gabor_miklos_1.jpg)
pódium
Gábor Miklósra emlékeztek
Születésének 100. évfordulója alkalmából Gábor Miklósra emlékeztek zalaegerszegi szülőháza előtt. Az eseményen dr. Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója és Farkas Ignác színművész idézte fel a Kossuth-díjas előadóművész életét, munkásságát és egyéniségét.
![Rock-musical és Sose halunk meg Rock-musical és Sose halunk meg](/img/2215_2912_szinhaz_sajtaj_1.jpg)
kultúra
Rock-musical és Sose halunk meg
Elkészült a Hevesi Sándor Színház 2019/20-as évadjának műsorterve. A részletekről dr. Besenczi Árpád igazgató tartott sajtótájékoztatót, aki vendégeket is hívott az eseményre.
![Felújítják a Hevesi Sándor Színházat Felújítják a Hevesi Sándor Színházat](/img/2215_1846_szinhaz_epulet_este_1.jpg)
közélet
Felújítják a Hevesi Sándor Színházat
Kormánydöntés született arról, hogy elkezdődhet a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház teljes körű felújítása. A részletekről Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Balaicz Zoltán polgármester és dr. Besenczi Árpád, a teátrum igazgatója számolt be.
![Hat nagyszínpadi bemutató Hat nagyszínpadi bemutató](/img/2215_3195_szinhaz_tarsulat.jpg)
pódium
Hat nagyszínpadi bemutató
Sok munka vár a következő szezonban a Hevesi Sándor Színház társulatára. Hat nagyszínpadi produkcióval készülnek az új évadra, a színház életben pedig történt néhány személyi változás is.
![Emelt fővel távozik Sztarenki Emelt fővel távozik Sztarenki](/img/2215_958_sztarenki_ki.jpg)
pódium
Emelt fővel távozik Sztarenki
Az első hír Sztarenki Pál színész, rendező Facebook-oldalán jelent meg arról, hogy dr. Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója a továbbiakban nem folytatja a munkát a teátrum művészeti vezetőjével.
![Több néző, több eladott bérlet Több néző, több eladott bérlet](/img/2215_8450_evadzaro_dijazottak_2018.jpg)
pódium
Több néző, több eladott bérlet
84 ezer néző, 12442 eladott bérlet, 309 előadás. Lezárult a Hevesi Sándor Színház idei évada. A szezonzáró társulati ülésen az is kiderült, hogy a legtöbb bevételt (több mint 24 millió forintot) a Család ellen nincs orvosság című bohózat hozta a teátrum számára.
![Az új teátrumi programról is tárgyaltak Az új teátrumi programról is tárgyaltak](/img/2215_1991_teatrumi_2.jpg)
kultúra
Az új teátrumi programról is tárgyaltak
Zalaegerszegen tartotta tavaszi közgyűlését a Magyar Teátrumi Társaság. A Hevesi Sándor Színházban megrendezett eseményen a szakmai szervezet hatvanhárom tagszínházának, illetve két újonnan jelentkező intézménynek a képviselője vett részt.
pódium
Újabb örökös tagok a színházban
Két új bronz „fotó” került a Hevesi Sándor Színház bejáratánál lévő örökös tagok arcképcsarnokba. Balogh Tamás és Farkas Ignác színművészek domborművét Béres János szobrászművész készítette.
kultúra
Búcsú Egervári Klárától
Egykori kollégák, barátok, tisztelők búcsúztak hétfőn délután Egervári Klára színésztől, a Hevesi Sándor Színház örökös tagjától. A művész 82. életévében, március 12-én hunyt el.
![Elkészült a jövő évad műsorterve Elkészült a jövő évad műsorterve](/img/2215_9925_besi_1.jpg)
pódium
Elkészült a jövő évad műsorterve
A jövő évad terveiről és az előttünk álló három hónap fontosabb eseményeiről tartott szerdán sajtótájékoztatót dr. Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója.
![Színes, vizuális rejtvények Színes, vizuális rejtvények](/img/2215_5211_bischof_1.jpg)
kortárs
Színes, vizuális rejtvények
A Hevesi Sándor Színház egyik alapítójának, Bischof Sándor díszlettervezőnek az alkotásaiból nyílt tárlat a teátrum nézőtéri galériájában. A műhelyház egykori – már hosszú évek óta nyugalmazott – vezetője ezúttal nem díszletekkel, hanem festményekkel mutatkozik be.
![Evita és Képzelt riport Evita és Képzelt riport](/img/2215_2767_szinhaz_evadnyito_2017.jpg)
pódium
Evita és Képzelt riport
A színpad még üres, meg kell tölteni élettel. Az idei évad legnagyobb kihívása minden bizonnyal az Evita lesz – fogalmazott elöljáróban dr. Besenczi Árpád igazgató, a Hevesi Sándor Színház évadnyitó társulati ülésén.
![Sikeres évadot zárt a színház Sikeres évadot zárt a színház](/img/2215_5884_szinhaz_2.jpg)
pódium
Sikeres évadot zárt a színház
269 előadás, közel 77 ezer néző és 11 ezer 170 bérlet – röviden ez a Hevesi Sándor Színház idei évadának gyorsmérlege. Dr. Besenczi Árpád, a teátrum igazgatója a társulat évadzáró ülésén úgy fogalmazott: sikeres volt a 2016/17-es szezon, növekedtek a bevételeik, és ennyi bérletet még soha nem adtak el.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Pálinkafesztivál (2), Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ (3), zongora koncert (15), Júniális (2), VOKE Kodály Zoltán Műv. Ház (18), Göcseji úti köztemető (14), Krioabláció (1), Kormányzati támogatás (11), WOLFPACK- Makett Verseny (8), Plébánia-felújítás (4), Szentgyörgyvár (8), Palini Inkey BoldizyárIskola (1), Vidor Játékmúzeum (1), Zalaszentgrót, Templom tér (18), Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola (2), BECSEHELY (15), Quiz (1), Méhészkedés (5), Felsőoktatás (22), Egészségház (2)