Balaicz Zoltán polgármester
köztér
Egyéni igények szerint fűthetnek
Befejeződött a Kis utcai intézményegyüttes, a Belvárosi I. Óvoda, a Tipegő Bölcsőde, valamint a Zalaegerszegi Gazdasági Ellátó Szervezet (ZeGesz) közös épületének fűtéskorszerűsítése. A június végén kezdődő nyolc hétig tartó munkálatokra 182 millió forintot fordított Zalaegerszeg önkormányzata.
nézőpont
Zalai Mária Kongresszus
Zalai Mária Kongresszust tartanak Zalaegerszegen szeptember 8-9-én, annak 75. évfordulója alkalmából. Az eseményt ugyanis 1948. szeptember 7-én és 8-án rendezték meg utoljára a zalai megyeszékhelyen, amely (ahogy a meghívó tartalmazza) a katolikus Zala utolsó nagy lobbanása volt az üldöztetések sötét éveinek kezdetén.
közélet
Fűtéskorszerűsítés az Ady-iskolában
Megújult a Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola „A” épületének teljes fűtési rendszere. Az előző tanévben sok problémát okozott a fűtés a téli hónapokban, ezért vált szükségessé a felújítás.
köztér
Tavasszal építik vissza a Mérlegházat
Elkezdődött a zalaegerszegi piaccal szomszédos Mérleg tér fejlesztése, melynek részeként visszaépítik a 2011-ben elbontott Mérlegházat is. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Balaicz Zoltán polgármester és Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő.
közélet
Külön intézményként működik tovább a Helyi Termék Piac
2022-ben készült el 718 millió forintos beruházással a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac, mely kezdetben a Vásárcsarnok égisze alatt működött. Az intézmény hamar népszerű lett és számos közkedvelt programot szervezett az elmúlt időszakban. Az eddigi tapasztalatok alapján a közgyűlés úgy döntött, hogy a jövőben külön intézményként működik a Tudásközpont és a Vásárcsarnok.
közélet
Vadpörkölt-fesztivál és filmzenei koncert
Hamarosan kezdetét veszi az idei zalaegerszegi Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték rendezvénysorozat, mely augusztus 24-től egészen szeptember 10-ig kínál változatos programokat. Sőt, ételekből és italokból sem lesz hiány.
köztér
Megújul, hasonlóan északi oldalához
Megkezdődött a Perlaki utca déli felének teljes rekonstrukciója Zalaegerszeg olai városrészében. A jelentős nagyságrendű, több forrásból támogatott beruházás célja a Perlaki utca északi, már megépült szakaszához hasonló kivitelű út építése, az önkormányzati tulajdonú közművek cseréjével együtt.
köztér
Útrekonstrukció a Gesztenyési utcában
A Gesztenyési utca burkolat-felújítási munkáit a Kovács Károly Városépítő Program keretéből bruttó 108,7 millió forintból finanszírozta Zalaegerszeg önkormányzata.
nézőpont
Gálaesttel mond köszönetet a kórház
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház 175 éves fennállása alkalmából in-FÚZIÓ elnevezéssel gálaestet rendez a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban szeptember 7-én csütörtökön este hat órai kezdéssel. Az előadóművészek és műkedvelő előadók meglepetésműsorának belépőjegyára 1175 forint, jelképes összeggel jelképesen utalva a jubileumi évfordulóra.
oktató
Hamarosan régi pompájában
A zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium rekonstrukciója újabb állomásához érkezett. Állványozzák az 1897-ben átadott egykori főgimnázium épületét, hogy a homlokzat szigetelésével és felújításával teljessé váljon korszerűsítés az elkövetkező hónapokban.
közélet
Megkezdték az ingyenes LED-izzók kiosztását
A Keresztury Dezső VMK-ba augusztus elsején, kedden egymás után érkeztek azok, akik regisztráltak Zalaegerszeg önkormányzata lakossági LED-csereprogramjára. Az ingyenesen igényelhetett energiatakarékos izzókat augusztus 31-ig, kijelölt időpontokban vehetik át az intézményben.
oktató
A színvonalas szakképzéshez méltóan
Átadták a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikum felújított épületét. A jövőre ötvenöt éves fennállását ünneplő szakképzési intézmény 686 millió forintos beruházás keretében energetikai korszerűsítésen esett át.
gazdaság
Hatékonyság növelése, kiadások csökkentése
Megkezdődött a Kis utcai intézményegyüttes, a Belvárosi I. Óvoda, a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék, a Tipegő Bölcsőde valamint a Zalaegerszegi Gazdasági Ellátó Szervezet közös épületének fűtéskorszerűsítése, amelytől legalább 30 százalékos megtakarítást vár el a zalai vármegyeszékhely önkormányzata.
közélet
Zalaegerszegen randevúznak a városvezetők
Zalaegerszeg ad otthont szeptember 29-én a Városi Polgármesterek Randevújának, amit idén 28. alkalommal rendez meg a Szféra Európa Kft. a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya konferenciaközpontjában, hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.
közélet
Elismerések a Semmelweis-nap alkalmából
A zalaegerszegi egészségügyi alapellátásban dolgozó két orvos, két asszisztens és egy védőnő vehetett át Balaicz Zoltán polgármestertől elismerést a Semmelweis-nap alkalmából a városházán.
közélet
LED-lámpacsere a társasházaknál
Az ingyenes lakossági LED égőcsere program után (melyre 2 100 háztartás jelentkezett) a közgyűlés döntött a társasházi lépcsőházak lámpacsere programjának elindításáról – fogalmazott a zalaegerszegi közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester.
zsibongó
Idilli környezetben, kedvező jegyárakkal
Szombaton az Aquacity és a városi strand mellett a Gébárti tóstrand is kinyit, amelynek környezetét rendbe tette és infrastruktúráját megújította az önkormányzat 70 millió forintból. Amellett, hogy tulajdonba vette, átadta üzemeltetését a Zalaegerszegi Létesítmény-fenntartó Kft.-nek.
pódium
Zalaegerszegre hoznák fesztiváljukat
Az Albatrosz Tánc Sport Egyesület szombaton második alkalommal rendezte meg országos minősítő táncfesztiválját, vasárnap pedig évadzáró gálaműsorát tartotta az Art Moziban. Az est díszvendége a Thaiföldről érkező szakmai küldöttség volt, akikkel másnap sajtótájékoztatót tartottak a Korona Szalonban Balaicz Zoltán polgármester társaságában, szót ejtve egy Zalaegerszegen megrendezendő nemzetközi táncfesztiválról.
Rendezett utcakép jött létre
Befejeződött a Stadion utca 2-4. számú társasházak autóbusz-állomás felőli lakóútjának és parkolójának felújítása. A Kovács Károly Városépítő Program keretében bruttó közel 87,5 millió forintba kerülő rekonstrukciót az útburkolat jelentősen leromlott állapota indokolta.
köztér
A családi ház helyét parkoló váltja fel
Több mint 100 várakozóhely kialakítását kezdték meg a Vágóhíd utcában, a birkózócsarnok szomszédságában, hogy parkolási lehetőséget biztosítanak a környező oktatási és sportintézményekbe érkezők számára. Kivitelezésének bruttó 81 millió forintos költségét a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozza Zalaegerszeg önkormányzata.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
A Padlás (4), Dienes Gyula (1), Polgármesteri Hivatal Díszterme - Hévíz (3), OltóNap (1), Kaszaházi Fesztivál a Gólyadombon (1), Anyagmozgató és szállító rendszerek (4), Ijászpark (3), Ingatlanpiac (3), Gellénházi Nők Egyesülete (1), Robinson Pub & Pizzéria (1), Müller Péter (2), Magyar falu program (24), Navracsics Tibor kormánybiztos (3), Energiagyógyászat (1), Jobbik (4), Helmut List elnök (1), Herkliné Ebedli Gyöngyi, (10), Soós Zoltán BV-pártfogó (1), STERBINSZKY & MYNEA (1), Méhesné Tatár Eszter főépítész (1)